Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


Az adók és vámok helye az állami pénzügyek rendszerében

Adót fizetni emberemlékezet óta kell, ha nem is a mai formájában, s minden bizonnyal így lesz ez a jövőben is.335 Erre főleg azért van szükség, mert vannak olyan társadalmi közszükségletek, szolgáltatások, amelyeket a piac képtelen maga előteremteni, illetve azokról hagyományosan és eredendően az állam gondoskodik. Ezeket hívja a közgazdaságtan tiszta közjószágoknak, mint a közbiztonság, honvédelem, igazságszolgáltatás, a törvényhozás, a környezetvédelem, a társadalom elesettjeinek felkarolása stb. Bizonyos feladatok és szolgáltatások ellátása terén az állam megosztozik a piac szereplőivel, egyes részelemeket átenged részükre, mint közoktatás, kultúra, egészségügy, tudományos kutatás bizonyos területeit. Fentieken túl az állam kiemelkedő feladata a gazdasági stabilitás és a jogrend fenntartása. Mindezeket csak társadalmi összefogás révén lehetséges kielégíteni, aminek alapvető feltételeit teremti meg az állam az adóztatás révén. Az állam a szükséges források előteremtése érdekében elvonja a jövedelmek egy részét és különböző elvek mentén újra elosztja közvetlen vagy közvetett formában, juttatások, jogosultságok, szolgáltatások formájában. Az adóbevétel alakulása egészen eltérő mértéket ölt az egyes EU-tagállamok esetében.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave