Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


A Magyar Országos Közjegyzői Kamara

A törvény446 a közjegyzőket közhitelességgel ruházza fel annak érdekében, hogy a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak a jogviták megelőzésére. A közjegyző feladatát képezi, hogy a jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről közokiratot állítson ki, okiratokat őrizzen meg, a felek megbízásából pénzt, értéktárgyat és értékpapírt vegyen letétbe, és a feleket a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban kioktatással segítse jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében. E tekintetben az ügyvédek feladataihoz hasonló tevékenységeket végeznek a közjegyzők, természetesen a közokiratok készítésének kiváltságával, és azzal, hogy a közjegyző a fél részére nem készíthet magánokiratot, kivéve az aláírási címpéldány tervezetet, így akár a két hivatásrend ezeken a területeken egymás konkurenciájának is tekinthető. A hagyatéki nemperes eljárások azonban már az állam igazságszolgáltató, jogszolgáltató hatósági tevékenységéhez kapcsolják a közjegyzői kart, amely kapcsolatot alátámasztja az a formalitás is, hogy a közjegyző hivatalos iratain, névtábláján és bélyegzőjén jogosult az állami címer használatára.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave