A gimnáziumi évek végével már úgy érezzük, felnőttünk, és megértünk a feladatra, hogy továbbtanuljunk. Ezt azonnal megcáfolja az az ezredmásodperc, amint betévedünk az első romkocsmába, de az sem kizárt, hogy a tanulás reményét már a gólyatáborban elveszítjük. Ekkor még nem sejtjük, hogy a folyamatos készülés a jövőbeli munkánk lekicsinyített modellje, ahol kitartásra is szükség van, nemcsak két sörre.

Itt az idő, hogy megismerj egy párhuzamos univerzumot, amelyben te magad maximalizálod a szorgalmi időszakban nyújtott teljesítményedet! Hogyan csináld? Adunk hozzá 9 hasznos és gyakorlatias tanácsot!

1. Szorgalmi időszakban járj órára, és figyelj is oda!

Az egyetemisták túlnyomó többsége az elméleti órákra úgy tekint, mintha nem is léteznének. Ez az első legnagyobb hiba, amit tehetsz, ezt követi a „bemegyek, csak épp nem figyelek oda” magatartás. A szorgalmi időszak maximalizálásának első alapszabályát pedig éppen ennek kettőssége írja le: a rendszeresség és az odafigyelés.

Kitartásra ösztönöz, és megtanít alkalmazkodni az olyan helyzetekhez, amelyeket muszáj elfogadnod. Az aktív figyelem egy idő után lankad, de a jelenléttel már passzívan is befogadsz olyan információkat, amelyeket könnyen előhívhatsz egy-két egyszerű tanulási technikával!

Hogyan csináld jól?

  • A folyamatos óralátogatásra gondolj úgy, mint a munkahelyedre.
  • Csapd be magad! Elméleti tárgyaidat tüntesd fel gyakorlatként!
  • Priorizáld a tárgyaidat: ha aktív pihenésre van szükséged, inkább egy tölteléktárgyat hagyj ki, mint egy kötelező órát.

2. Jegyzetelj órákon és tanulás közben is!

A tanulás gyakorlatilag memorizálás, éppen ezért fontos a jegyzetkészítés, amely ennek az elengedhetetlen eszköze. Ha vizuális típus vagy, akkor segíthetnek a tanulókártyák, a színes post-itek és szövegkiemelők, így később egyszerűbb lesz felidézni a tanultakat. Egy színről eszünkbe juthat egy szó, ami fordítva is igaz.

Manapság persze már nem gyakori az analóg jegyzetkészítés, szinte már mindenre létezik egy applikáció, ilyen például az Evernote vagy a Microsoft One Note. Kézzel írni ugyan lassabb, de így azonnal szelektáljuk az elhangzottakat, míg a géppel írás gyorsasága mellett a laptop már önmagában figyelemelterelő hatású.

Egy amerikai kutatás bizonyította, hogy a hagyományos módon jegyzetelők kevesebb dolgot tudnak leírni, de annál több dátumra és információra emlékeznek, mint akik gépelik a tananyagot. Ezzel szemben elektronikus formában sokkal könnyebben elérhetjük, továbbíthatjuk, sokszorosíthatjuk jegyzeteinket.

3. Szerezz tanulótársakat!

A csoportos tanulás mindig szórakozás is, de csak akkor hatékony, ha nem hagyjuk elterelni a figyelmünket, például kedves kisállatos videókkal. Ahogyan emberi kapcsolatainkban is képesek vagyunk kiegészíteni egymás hiányosságait, úgy a közös tanulással egymás jegyzeteit és gondolatait tudjuk bővíteni.

Mindenki teljesen más aspektusból képes rávilágítani egyes dolgokra, ezért hasznos, hogyha minél többfélébb beállítottságú emberekkel készülsz.

4. Tanulj időmenedzsmentet!

Sokszor érezzük úgy, hogy időhiányban szenvedünk, akár Hermione Granger, csak éppen nem vagyunk olyan szerencsések, hogy kapjunk egy időnyerőt. Ilyenkor van szükség arra, hogy megtanuljuk jól beosztani saját időnket. Ehhez nyújt segítséget az időmenedzsment, ami segít megtanulni megfelelően priorizálni a feladatainkat.

Sorrendet felállítani egyáltalán nem könnyű, ezért szükség van hatékony és egyben egyszerű technikákra:

  • Tervezd meg és írd le a napi beosztásodat! Előnye egyben hátránya is, hiszen leírni valamit mindig időigényes, de ezzel keretet adunk a napunknak. Egy grafomán számára külön ajándék!
  • Jelöld a prioritásokat! Így könnyen átláthatod, melyik teendőd mennyire fontos, mit kell legelőször megcsinálnod, és mi az, ami még várhat.
  • Iktass be kis szüneteket a tanulásba! A szünet sosem időpocsékolás, éppen ellenkezőleg. A pihentető percek után sokkal hatékonyabb lesz a munkavégzés. Álomszuszékok előnyben!

5. Pihenj eleget a szorgalmi időszakban!

Egyetemi éveink alatt semmi mást nem felejtünk el, csak egy kiadósat aludni. Csábító a heti öt nap bulizás, de meg kell tanulni a szorgalmi időszakban is pihenni! A fiatal szervezetnek is szüksége van minimum 8-9 óra alvásra, hogy a nap folyamán elsajátított tudás beépüljön és összekapcsolódjon a már meglévővel.

A memorizálás mellett a kreatív ötleteknek is egy kiadós pihenés tud a legtöbbet segíteni. Egy kaliforniai egyetem kutatói szerint az alvás nemcsak utólag fejti ki hatását, hanem – éppen ellenkezőleg – előre felkészíti agyunkat az emlékek kezdeti kialakulásához.

A legfontosabbat a végére hagytuk: az egészségünket. Az erős immunrendszerhez rendszeres pihenésre van szükséged. A heti sokadik buli előtt mindig gondolj erre is!

6. Csatlakozz egy diákszervezethez!

A közösségi élet fontos, és nem kizárólag csak a szórakozás miatt. Ha szeretnénk a kellemest összekötni a hasznossal, akkor érdeklődj a diákszervezetek felől! Számtalan formája létezik az egyetemi közösségeknek, ilyenek a szakkollégiumok, mentorszervezetek, diákszervezetek. Ezek a közösségek mind segítenek a szociális érzékenység kialakításában, de vezetői képességeket fejlesztenek, önbizalmat adnak, nyitottságra bátorítanak és folyamatos alkalmazkodásra is sarkallnak.

A hallgatói magatartásunk így példaértékűvé válik, a hektikus egyetemi lét fókuszáltabb lesz, a több kötelezettség segíti a megfelelő időmenedzsment kialakítását, amivel elkerülheted a kimerülés és a kevés alvás problémáját is.

7. Ha van rá lehetőséged, tarts előadásokat!

Előadást tartani nehéz, hiszen a kudarc lehetősége mindig fennáll. Ennek ellenére a prezentációkészítésre szükség van, hogy először ne az államvizsgán találd szembe magad a lámpalázzal és az ezzel járó nehézségekkel, mint például hadarással, dadogással. Nincs pocsékabb érzés, mint amikor a befektetett energia nem arányos a megszerzett érdemjeggyel.

Az előadás-technika megfelelő odafigyeléssel és gyakorlással könnyen fejleszthető terület. Egy biztos, az egyetemen minden professzor számára plusz pont, ha valaki bátor, és ki mer állni egy nagyobb tömeg elé prezentálni. A munkaerőpiacon ma már határozottan előnynek számít a megfelelő kommunikáció és az összeszedett előadás megtartásának képessége. Önbizalmat ad, felkészít a váratlan helyzetekre, megtanít improvizálni.

8. A közösségi élet is fontos!

Az egyetemi évek alatt a közösségi élet legalább annyira fontos, mint a tanulás. A rendszeres alvás mellett szükség van az aktív pihenésre is. Ilyenkor feloldjuk a felhalmozódott stresszt és a görcsösséget, majd megszületnek a legproduktívabb és legkreatívabb ötleteink, amellyel újra motivációt nyerünk.

A közösségi életben való részvétel a pihenés mellett biztosítja

  • a kapcsolatrendszerek kiépítését,
  • a látókör kiszélesítését,
  • elősegíti a csoportmunkában való együttműködést és alkalmazkodást,
  • és formálja a kritikai szemléletet.

9. Szerezz gyakorlatot az egyetem mellett!

Pályakezdőként különösen nehéz az elhelyezkedés, ha nem rendelkezünk még kellő gyakorlati tapasztalattal. Ezért már az egyetem mellett érdemes gyakornoki munkákat vállalnod: belekóstolhatsz a munka világába, ugyanakkor kevesebb felelősség terhel majd. Biztos, hogy érnek majd pozitív és negatív impulzusok, de ez teherbírásra és problémamegoldásra ösztönöz.

A gyakornoki programok képesek felkészíteni arra, amit a padban ülve nincs lehetőséged megtanulni. Ilyenkor már kicsiben megtapasztalhatod, hogy

  • milyen egy állásinterjú,
  • hogyan néz ki egy szerződés,
  • és hogyan lehet beilleszkedni egy szervezeti struktúrába.

Tanulni ugyanolyan munka, mint egy vállalat feladatait intézni. A gyakornoki állással jó ajánlást, de akár leendő munkahelyedet is megszerezheted. Egy plusz referencia pedig mindig jól mutat az önéletrajzodban!

Találd meg a tökéletes egyensúlyt!

A szorgalmi időszakban való tanulásra általános érvényű igazság nem létezik, azonban egy arany középút igen. A legfontosabb szabály talán a priorizálás és a tökéletes egyensúly kialakítása tanulás és szórakozás között. Ugyanannyira tudnunk kell nemet mondani egy sörre, mint a tanulásra, hogyha úgy érezzük, egy ponton túl már nem tudunk hatékonyan tanulni!

Nincs más dolgod, mint végiggondolni és megtalálni a saját gyenge pontodat! Ha ezzel megvagy, akkor már tudod, hogy mely területen van szükséged nagyobb odafigyelésre és tudatosságra.

Kapcsolódó cikkek