Tippek, módszerek és könyvek önéletrajzíráshoz

2021. 02. 10.

FacebookXPinterestLinkedIn

A megjelenés, azaz a frizura, a mosoly, az ápoltság, az öltözet mind fontos szerepet játszik az első benyomásnál. Mi történik azonban akkor, amikor a rólunk kialakult képet nem a személyes találkozás során megfigyelt stílusjegyek határozzák meg, hanem csupán néhány szó és esetleg egy kép?

Ez fordulhat elő például akkor, amikor egy általunk kiválasztott cég az önéletrajzunkat olvassa. A vállalati kultúrában ez épp olyan megmásíthatatlan, azonnali döntést implikáló benyomást nyújthat, mint az első személyes találkozás. Az önéletrajz megírását tehát kicsit sem szabad félvállról venni, az általa kialakított benyomásnak ugyanis közel tökéletesnek kell lennie. Hogyan tudod elérni ezt a hatást? Mire kell odafigyelned? Merre érdemes tájékozódnod a témában? Most minden kérdésedre választ kapsz!

A nagybetűs élet beszállókártyája: a jó önéletrajz

Jó önéletrajzot készíteni nem könnyű feladat – sem elsőre, sem sokadszorra. Ennek egyik oka az, hogy az összeállított dokumentumnak érdemes mindig illeszkednie annak a cégnek a szervezeti kultúrájához, ahová épp pályázol. Tehát nem feltétlenül csak a szöveg megírása kulcsfontosságú; ugyanennyire fontos, hogy a jelentkezés benyújtása előtt tájékozódj az adott munkahely adatairól és igényeiről – így az önéletrajzod mindig naprakész lesz. Szörfölj tudatosan az interneten, és a pályázat benyújtása előtt mindenképp keress rá az állást hirdető cég vagy vállalkozás online elérhetőségeire: nézd meg például a saját weblapjukat, a Facebook-oldalukat, a LinkedIn-profiljukat és az egyéb, hozzájuk köthető weboldalakat!

Ezek alapján pontosabb képet alakíthatsz ki arról, milyen típusú munkatársak dolgoznak együtt a cégnél, némi betekintést nyerhetsz a mindennapjaikba és a munkamoráljukba is, sőt mi több, a brand külső stílusjegyeit is csekkolhatod. Ezeknek az információknak a birtokában olyan tudás áll majd a rendelkezésedre, amelynek köszönhetően a tartalmi követelményeken túl a formai elvárásoknak is biztosan megfelelsz majd, és azt is el tudod majd dönteni (ha az a cég által nincs előre meghatározva), hogy milyen típusú önéletrajz összeállítását érdemes választanod a pályázatodhoz.

Röviden az önéletrajztípusokról

Néhány fő önéletrajztípust mindenképpen érdemes itt megemlíteni. Ezeknek a főbb tartalmi elemei általában megegyeznek, azonban a terjedelmük és a strukturáltságuk jelentősen eltérhet:

  • A hagyományos önéletrajznak ma már nincs nagy divatja, de itt-ott még előfordulhat. Ez gyakorlatilag nem más, mint esszéformátumban benyújtott jelentkezés, hiszen a típus legfontosabb jellemzője, hogy a szöveg komplett bekezdésekből, kerek, egész mondatokból épül fel. A legnagyobb előnye, hogy a munkáltató azonnal látja a jelentkező motiváltságát és a nagy energiabefektetést, ami lehetőséget nyújt a másik fél átfogóbb megismerésére. Ez viszont a típus hátrányává is válhat, mivel a mondanivaló átláthatósága a legprecízebb felépítés mellett sem mindig garantált, így az esetlegesen hosszú és bonyolult szöveg átolvasása kimerítővé válhat,az olvasó pedig nemcsak a szöveg, hanem a jelentkező iránti érdeklődését is gyorsan elveszítheti.
  • Az Europass-életrajzról sem feledkezhetünk meg, amely az önéletrajzoknak aligha a legelegánsabb verziója, azonban külföldi munkavállalásnál tökéletes lehet. Ez ugyanis egy 29 nyelven kitölthető online formanyomtatvány, amelyet az Europass saját weboldalán lehet szerkeszteni. A legnagyobb előnye, hogy gyorsan és egyszerűen, néhány adat megadása után már elérhető is lesz az önéletrajzod. Viszont könnyen túl hosszúvá, így kevéssé hatékonnyá is válhat az életrajzod, ha ezt a típust választod, ami meghiúsíthatja a pályázatod sikerét.
  • Napjainkban megjelent egy új önéletrajztípus is, amelyet gerilla-önéletrajzként emlegetnek. Ez az elnevezés jól fejezi ki, miről is van szó, hiszen ahogyan a gerillamarketing esetében, úgy itt is a kommunikáció, illetve a jelentkezés sajátos, egyedi és kreatív formájáról beszélünk. A fő hangsúly az elvégzett feladatok felsorolása helyett a szakmai sikerek és eredmények kiemelésén van. Ha kreatív állásra pályázol, és ha ki szeretnél tűnni a jelentkezők tömegéből, érdemes ezt a típust választanod.
  • Az amerikai önéletrajz jelenleg a legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott önéletrajz-verzió. Felépítése könnyen áttekinthető, mert  lényegre törően kommunikálja a jelentkező adatait, kerülve a terjengősséget. Kulcsszavak segítségével, jól tagolva kategorizálja a munkavállaló személyes adatait, tanulmányait, készségeit, nyelvtudását, számítógépes és egyéb ismereteit, valamint szakmai tapasztalatait.
  • A kronologikus, azaz időrendet követő életrajz időben visszafelé mutatja be a tanulmányokat és a szakmai tapasztalatokat. Akkor érdemes ezt a típust használnod, ha nincsenek hosszú szünetek a munkavállalásod történetében, és ha a szakmádban szeretnél továbbra is elhelyezkedni. Pályaváltoztatáskor vagy kiegyensúlyozatlanabb munkaviszony esetén viszont nem ajánlott a használata.
  • A funkcionális, vagyis teljesítményorientált életrajz az előző munkáltatók felsorolása helyett részletekbe menően írja le a szakmai tapasztalatokat, képességeket és eredményeket. Pályakezdő és kevés szakmai tapasztalattal bíró jelöltek, gyakori állásváltoztatók vagy pályamódosítók esetében ez lehet a leghatékonyabb önéletrajz-verzió.
  • A kombinált életrajz a kronologikus és a funkcionális életrajz elemeit vegyíti rugalmasan, kiküszöbölve azok hátrányait. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a funkcionális életrajzot az időrendet követő részletekkel, a megpályázott állásnál fontosnak tartott végzettségeid és korábbi állásaid adataival egészíted ki. Így azokra a tulajdonságokra és készségekre helyezheted a fő hangsúlyt, amelyek az adott állásnál nélkülözhetetlenek.

Az önéletrajz tartalmi elemei

Bármilyen típusú önéletrajz készítése mellett is döntesz, a következő tartalmi elemek megadása mindegyik esetében szükséges:

  • Személyes adatok: Mindenképp add meg a teljes neved, a születési helyed és időd, valamint az aktuális elérhetőségeid (cím, telefonszám, e-mail-cím)!
  • Tanulmányok és végzettségek, releváns tanfolyamok: A felsorolásukat mindig időrendben visszafelé kezdd, hiszen a legfrissebb végzettséged és tapasztalataid formálhatják leginkább a jelenlegi szaktudásod!
  • Munkahelyek, szakmai gyakorlatok, projektek: Ezeket is időrendben visszafelé érdemes felsorolnod. Hasznos, ha a cég nevén kívül megadod a beosztásaidat is, röviden ismerteted a feladatköreidet, valamint évszámokkal hivatkozol az esetleges előléptetéseidre is.
  • Szakmai tapasztalatok: Ebben a részben azokat a tapasztalataidat oszd meg, amelyek relevánssá teszik a jelentkezésedet az adott állás megszerzésére!
  • Személyes tulajdonságok és készségek: Itt azokat a jellemzőidet és készségeidet emeld ki a tudásszintedet is megjelölve (mint például jogosítvány, informatikai tudás, nyelvismeret megléte), amelyek az adott munka végzése szempontjából előnyt jelenthetnek! Irodai munkánál például jól jöhet, ha kifejezetten precíz vagy, illetve ha profi módon kezeled az Excel programot.
  • Hobbi: Nem minden esetben szükséges feltüntetni a hobbijaidat, de röviden érdemes lehet utalni rájuk, ugyanis sokszor szimpátiát vált ki, ha egyes tevékenységi körökben kiemelkedő teljesítményt nyújtasz – pláne, ha az érdeklődési köreid pozitív hatást gyakorolhatnak a leendő munkádra.

Így kerüld el a leggyakoribb hibákat!

Ugyan feljebb már említettük, nem győzzük eléggé hangsúlyozni: az önéletrajz sorsdöntő jelentőségű lehet, ezért az elkészítése során mindennek klappolnia kell! Íme, néhány jótanács az összeállításához:

  • A neved és az elérhetőséged mindig a legszembetűnőbb helyen szerepeljen! Hiába szerkesztetted meg szépen és igényesen az önéletrajzod, ha tíz percig is eltart, mire megtalálják rajta a telefonszámodat…
  • Mindig a valóságnak megfelelően hivatkozz a képességeidre! Mire gondolunk itt? Például a felsőfokú német nyelvvizsga önmagában nem elég, ha a megszerzése óta egyáltalán nem használtad a nyelvtudásod. Légy őszinte, és csak a valóban használható tudásodra hivatkozz!
  • Mindig kérj meg egy vagy több kívülálló személyt az önéletrajzod átolvasására! A legjobbakkal is megeshet, hogy egy-egy szót félregépelnek. Van egy rossz hírünk: önéletrajzírásnál ez nem megbocsátható bűn, hiszen épp azt kellene bizonyítanod, hogy precíz munkát várhatnak majd el tőled.
  • ●       Figyelj a dokumentum elnevezésére is! Banálisan hangzik, igaz? Mégis sokszor megesik, hogy a jelentkezők például „doc5.doc” elnevezésű fájlként csatolják az önéletrajzukat, ami nem túl kifinomult megoldás… A legjobb, ha a dokumentum elnevezésében szerepel a neved és a dátum is, például így: NagyBence_Oneletrajz_2021februar.pdf.
  • Mindenképp a hivatalosabb formátumú, a saját nevedet mutató e-mail-címedről küldd el az önéletrajzodat!

Olvass utána! – 7 könyv az önéletrajzíráshoz

A munkaerőpiacra való bejutáshoz széles körű tudásra van szükség – a jó önéletrajz önmagában nem elég. Az állásinterjúk alkalmával és később a munkavégzés során is tudatosan kell kezelni a megnyilvánulásainkat – ehhez nyújthatnak remek segítséget az alább felsorolt könyvek.

  1. Sille István: Illem, etikett, protokoll

Sille István munkája alapműnek számít a viselkedéstörténet/viselkedéskultúra területén. A könyv az elmúlt évek során újabb és újabb részekkel egészült ki, így a világunk e területét érintő változások is tökéletesen követhetőek benne. Ez a mű az önéletrajzírásban kevésbé, de az állásinterjúkon, a munkaerőpiacra való belépéskor, valamint a munkavállalás során kifejezetten hasznos lehet.

  1. Poór József: Nemzetköziesedés és globalizáció az emberi erőforrás menedzsmentben

Emlékszel, hogy fentebb arra buzdítottunk, mielőtt önéletrajzot írsz, ismerd meg közelebbről is a céget, ahová jelentkezel? Nem árt viszont, ha a vállalatok tevékenységét nemcsak specifikusan, de általánosságban is tanulmányozod, azaz megfigyeled, hogy a hazai cégekre milyen hatást gyakorol a globalizáció és a nemzetköziesedés. Ezek a folyamatok gyakran az itthoni HR-tevékenységeket is befolyásolják, amivel nem árt tisztában lenni az állásinterjúra való készülődés alatt. Itt érheted el a könyvet, amely ehhez hasznos segítséget nyújt.

  1. Holló Dorottya: Értsünk szót! – Kultúra, kommunikáció, nyelvhasználat, nyelvtanítás

Az idegen nyelv(ek) ismerete manapság szinte minden állás betöltésénél szükséges – főleg, ha multinacionális céghez adjuk be az önéletrajzunkat. Ez persze nem csak annyiból áll, hogy folyékonyan beszéljük az angolt vagy a franciát – az adott nemzet kulturális hátterét is érdemes alaposan megismerni. Miért fontos ez?

Napjainkban a legtöbb munkahelyet a multikulturális légkör, a nemzeti sokszínűség jellemzi. Ha ismered a kollégáid normáit, és tiszteletben tartod a szabályaikat, a tisztelet magas fokát vívhatod ki. Ehhez Holló Dorottya könyve tökéletes alapot biztosíthat, ugyanis ebből közelebbről is megismerheted az interkulturális kompetencia szerepének fontosságát.

  1. Törőcsik Mária: Self-marketing – Személy és marketing kapcsolatok

Törőcsik Mária könyve nagyon érdekes témát tárgyal: az ember és a marketing kapcsolatát, avagy a mai imázsépítést.Az emberi karakter minden szerepkörben másképp működhet, de ezeket a viselkedési formákat nem árt az egyes élethelyzetekben – mint például a munkaerőpiacon is – tudatosabbá tenni.

  1. Hofmeister-Tóth Ágnes, Mitev Ariel Zoltán: Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika

A megfelelő kommunikációs eszköztár megteremtéséhez szóban és írásban egyaránt mindig van mit tanulni. Fontos, hogy az alapszituációkon túl a társalgási formák gördülékenysége és flexibilitása az üzleti világban is megmutatkozzon. Ennek elsajátításában nyújt segítséget Hofmeister-Tóth Ágnes és Mitev Ariel Zoltán könyve. A szerzők a meggyőzés alapelveit és a tárgyalási technikák széles repertoárját tárják fel szemléletes gyakorlati példák segítségével.

  1. Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota: Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben

Szeretnél kiemelkedővé válni a munkád során? Érdekel, hogy a sikeres csapatmunka mellett az egyéni eredményességed hogyan növelheted? A 21. század információs társadalmában mindez a jó kommunikációs készségeken is múlik, hiszen a meglétük mindig értékteremtő marad a szervezeti kultúrában. Ha felmerült benned a fejlődés vágya, a Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben című könyvet neked írták!

  1. Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.): Pszicholingvisztika

A pszicholingvisztika izgalmas és érdekes tudományterület, amely a nyelvészetből és a pszichológiából építkezik. Fókuszában az áll, hogy rámutasson a nyelvi sajátosságok hátterében meghúzódó mechanizmusokra, amelyek sokat elárulnak a diskurzusban részt vevő felekről és az egyes kommunikációs szituációkról. Pléh Csaba és Lukács Ágnes tudástára a munkaerőpiacon – és valójában az élet bármely más területén is – kiemelkedő segítséget nyújthat ehhez.

Elakadtál? Kérj segítséget az önéletrajz-készítéshez!

Ahogyan cikkünkben is rámutattunk, a tökéletes önéletrajz elkészítéséhez számos részletet kell figyelembe venni: nem mindegy, hogy mikor és milyen formátumot választasz, ezenkívül pedig rengeteget számít a nyelvezet, a helyesírás, a tartalom és a dokumentum megszerkesztettsége is – az önéletrajzot kiegészítő motivációs levélről pedig még nem is esett szó. Valljuk be: gyakran a nagy fokú tapasztalat sem segít, hiszen valószínűleg mindig más és más pozícióhoz, szervezeti kultúrához és brandhez kell igazítanod az életrajzodhoz korábban összeszedett alapadatokat és gondolatokat. Szerencsére van egy jó hírünk: segítséget kérni sosem szégyen! Ha elakadtál, akkor a tudatos internethasználat további kapukat nyithat meg előtted. A teljes kétségbeesés határán érdemes felkeresned azokat a platformokat, ahol a segítségnyújtásra szakosodott önéletrajzíró szakemberek állnak rendelkezésedre, de ha azt szeretnéd, hogy az irányítás a te kezedben maradjon, a megfelelő kulcsszavak megadása után a letölthető önéletrajzi sablonok is irányt mutathatnak.

Nyitókép: Freepik

Kategória:Munka

Kivonat
fullscreenclose
printsave