Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések

9.6.1. Következtetések és tanulságok 11 pontban

  1. Aligha fér kétség ahhoz, hogy korrupciós elemeket tartalmazó privatizációs tranzakciók sora maradt felderítetlenül. Sok esetben talán még a gyanú sem merült fel senkiben, az érdekeltek pedig titkaikat magukkal vitték (vagy fogják vinni) a sírba. Ahol viszont felmerült a politikai indíttatású korrupció, ott a legtöbb esetben azért nem derült fény az igazságra, mert a tranzakció kiötlői és kivitelezői – a nagy parlamenti pártok holdudvarába tartozó vállalkozók – gondosan ügyeltek arra, hogy az üzletbe bevonják a mindenkori ellenzék pártját/pártjait is. Ettől a titoktartás kölcsönös érdek volt.
    Ám arra is sok példa volt, hogy közszereplők konkrétnak látszó korrupciós vádakat terjesztettek a nyilvánosság előtt, de eszük ágába nem jutott feljelentést tenni.1 Elsősorban a Magyar Nemzet, majd 2006-tól a Széles Gábor által tulajdonolt Magyar Hírlap, de más jobboldali lapok is részesei voltak ezeknek a politikai boszorkánykonyhákban kiötölt lejárató kampányoknak. Ezek a lapok, hírportálok és blogok gyakran adtak teret hasábjaikon bizonyítatlan és bizonyíthatatlan korrupciós vádaknak. Mire a helyreigazítási perek lezárultak, és bebizonyosodott, hogy nincsenek bizonyítékok, a cáfolatra már senki sem figyelt oda.2
    A későbbiekben az egyéni feltűnősködésre és kudarcmagyarázatra épülő vádaskodások módszerét a Fidesz a pártpolitikai küzdelem egyik döntő fegyverének minősítette át. Nem kétséges: a szociálliberális koalíció összeomlásszerű vereségében és Orbán Viktor 2010-es, kétharmados választási győzelmében döntő szerepe volt annak, hogy az ügyészség, a rendőrség és az Állami Számvevőszék „előrelátó” vezetői már 2009-től kezdve folyamatosan szállították a „korrupciógyanús” ügyeket a jobboldali médiának, illetve a közvéleménynek.3 Így már 2009-ben megindulhattak a privatizációs ügyekhez is kapcsolódó nyomozati eljárások (pl. a lakáseladásokkal kapcsolatos Hunvald-ügy, illetve a „tábornok-per”,4 az MNV Zrt. portfólióját érintő Bábolna-, Sukoró-, valamint a moszkvai kereskedelmi képviselet (Kerki) eladásához kapcsolód perek). Ekkortájt ugyanis már rutinszerűvé vált, hogy az ügyészség sajtójelentésekre hivatkozva indított vizsgálatot, erről a médiát is azonnal tájékoztatta – vagyis továbbgörgette a hólabdát.
    Mire eljött az országgyűlési, illetve az önkormányzati választások ideje,5 már a budapesti balliberális szavazótábor nagyobbik része is készpénznek vett minden korrupcióval kapcsolatos hírt és információt – és azután ennek megfelelően szavazott vagy maradt éppen távol a választástól. Csak nagyon kevesen látták – és ők is inkább a választások után, mint előtte –, hogy a közvélemény a Fidesz manipulációs kampányának áldozata lett.6
 
  1. Eredményként kell elkönyvelni, hogy a privatizáció centralizált gépezete abból a szempontból alkalmas szűrőnek bizonyult, hogy a közönséges bűnözés és a maffiajellegű bűncselekmények nyomán felhalmozódott magánvagyonok közvetlenül nem a privatizáció útján kerültek vissza a gazdaságba. Mindössze egy-két példa volt arra, hogy az állami vagyonkezelők aktív bűnözőknek7 vagy maffiaszerű bűnszövetkezetnek értékesítettek állami vagyont.
 
39: Szeva bácsi üzletei
Varese (2005) tanulmánya részletes áttekintést közölt az orosz Szolncevo-maffia, ezen belül egy ukrán származású üzletember, Szemjon Judkovics Mogiljevics magyarországi ténykedéseiről. A tanulmányból kiderül, hogy ez a társaság sok pénzt mosott tisztára Magyarországon, elsősorban a fegyvergyártás és az olajkereskedelem területén.
 
Más forrásokból tudni lehet, hogy Mogiljevics – akit a magyar alvilág Szeva bácsiként emlegetett – 1990-ben házasság útján került Magyarországra, így kapott letelepedési engedélyt. Magyarul soha nem tanult meg. Először szórakozóhelyeket működtetett, és feltehetően köze volt az Emfeszen keresztül Magyarországra érkező türkmén földgáz piacra viteléhez is (6.2.4.). 1993-ban felszámolásból – a Reorg Rt.-től, vagyis nem a privatizációs szervezettől – megvette a Diósgyőri Gépgyár hadiüzemét, majd 1996-ban egy magáncégtől a Schwinn–Csepel Rt.-t is.8 A fegyvergyár megvásárlásához Szeva bácsi cégének, az Army-Coop Kft.-nek az OTP adott hitelt. Mindez 1993-ban történt – a konzervatív Antall-kormány kormányzott, az országos rendőrfőkapitányt Pintér Sándornak hívták. Az ügyletet jóváhagyta a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Országgyűlés honvédelmi bizottsága is. Az Army-Coop egyébként hamar bedőlt, milliárdos adósságot hagyott hátra, köztük a kifizetetlen 300 milliós bankhitelt is.
 
Később többször is felmerült az a gyanú, hogy „Szeva bácsi” nagy összegekkel járult hozzá a Fidesz finanszírozásához.9 Az érintettek ezt – természetesen – tagadták. Mogiljevics 1999-ben hagyta el Magyarországot, ekkor már a magyar adóhatóság is nyomozott érdekeltségeinél. Rövid ideig vándorolt, majd 2003-ban Oroszországban telepedett le. Még a magyarországi kapcsolatainál is érdekesebb hír volt 2017 júniusában, hogy „Szeva bácsinak” az ukrán Dmitrij Firtaszon keresztül köze lehetett Donald Trump később megválasztott amerikai elnök üzleteihez is. 10
 
Ezzel (is) magyarázható, hogy nálunk – szemben a posztszocialista országok többségével – az egykori állampárt intézményeiből vagy tagjaiból nem jöttek létre helyi kiskirályságok, és a politika csúcsain három évtizeden át főszerepben látható magánszemélyek sem lettek vállalatbirodalmak milliárdos urai.11
 
  1. A posztszocialista országokkal való összehasonlítás tekintetében egyáltalán nincs mit szégyenkeznünk.12 Azzal ugyanis, hogy a magyar vállalatvezetőknek nem kellett álcázniuk saját érdekeiket, a vállalatok jövedelemtermelő képességére vonatkozó információk megbízhatósága javult, így a menedzserek – ha a cégük privatizációja révén pénzhez akartak jutni – nemcsak a szokásos kelet-európai formákat alkalmazták saját cégük lerohasztására és az értékek kisíbolására.13 Ezért a cseh, a lengyel vagy még inkább az orosz privatizációhoz képest a korrupció mélysége és foka is lényegesen alacsonyabb lett, hiszen a versenyeztetés és a készpénzfizetés magasabbra helyezte a mércét. A piacnak és – ebben az értelemben – az elvont igazságosságnak is megfelelő szempontokat kizárólag hazánkban képviselhették a politikai-gazdasági elit tagjai és a gazdasági teoretikusok. Az összes többi kelet-európai országban háttérbe szorult a költségvetés bevételi és a vállalat jövőbeni működtetésének érdeke. A legtöbb posztszocialista országban a privatizáció első évtizede leginkább a történelmi igazságszolgáltatás eszközévé, és ezért a politikai marakodás zsákmányává vált (reprivatizáció, kuponos privatizáció, a Komszomol14 és a szakszervezeti központok tulajdonszerzése stb.).
 
  1. Azt is látni kell, hogy itt nem csak a kis és közepes méretű állami vállalatok privatizáció útján történő megvásárlásáról volt szó. Csillag (1996) hamar észrevette, hogy az új tulajdonosi réteg gazdagodásában milyen szerepet játszottak az államilag finanszírozott vállalati reorganizációk és az a lehetőség, hogy értékes cégeket felszámolásból is meg lehet szerezni. Azok a vállalkozók, akik ezeket a lehetőségeket kihasználták, rendszerint cinkosai vagy részesei voltak az adókerülő nagy és kis panamáknak is. Sokszor közvetlenül, magukat alig leplezve, máskor strómanokat és/vagy külföldön bejegyzett társaságok láncolatát közbeiktatva gyarapodtak. Ügyes nyelvi leleménnyel Csillag szellemesen állapította meg, hogy a kor „köztörvényes” vállalkozói valójában a közös törvények sajátos alakítása, alkalmazása során hozták létre saját, későbbiekben törvényessé vált anyagi bázisukat. A későbbi időszakban ugyanezt a jelenséget mások „intézményes korrupció”-nak nevezték.15
 
  1. Túlmenően azon a kb. 40-50 nagy értékű vállalaton és pénzintézeten, amelyet transznacionális vállalatok pályázat útján vettek meg, illetve azon a 36 cégen, amelyet a tőzsdén keresztül értékesítettek az állami vagyonkezelők (3.6.2.), a maradék több száz cégben megtestesült vagyont többezernyi szereplő gyakorlatilag széthordta. Ettől a vagyon nem tűnt el, csak tulajdonost, formát, alakot váltott. Ezen cégek magánosítása végbemehetett volna gyorsabban is, átláthatóbb módon is, és az állami bevétel is lehetett volna lényegese magasabb, de ez a vagyoneloszlás végeredményén sokat nem változtatott volna.
 
  1. Minden jel arra mutat, hogy a személyi és politikai kapcsolatok kihasználása, a kölcsönös szívességi hálózatok igénybevétele vagy a nyílt vesztegetés a vállalkozói társadalom minden rétegét és csoportját nagyjából egyforma mértékben jellemezte. 2010-ig – a 2. Orbán-kormány megalakulásáig – egyetlen kormányzati periódusban sem érvényesült szélsőséges módon a politikai alapról kiinduló elfogultság.
 
40: Egy főszereplő visszaemlékezik (2)
Tömpe István, az ÁVÜ alapítója egy 2005-ben készült interjúban így fogalmazott: „Régi, örök érvényű bölcsesség, hogy a demokrácia végső menedéke a tolvajok közötti verseny. Magyarországon soha nem fenyegetett az, hogy egy csoport ellopja a közvagyont. Lehet, hogy pártból csak két nagy van, de hogy jelentős gazdasági erőcsoportból több, mint kettő – az biztos. Ezek megerősödése a privatizációhoz is köthető.”16
 
A privatizáció hajnalán elterjedt vélekedés volt, hogy az új tulajdonosok valójában mind a régi nómenklatúra emberei, akik kapcsolati tőkéjük segítségével alapozták meg magánvagyonukat. Ezt az érvelést részint a folyamat külföldi megfigyelői, részint a Fidesz-generáció tagjai használták nagy gyakorisággal. Három évtized távlatából világos, hogy alapjában véve nem ez történt. Az ugyan igaz, hogy a kapcsolati tőke, a „ki kit ismer” fontos szempont volt, de ez rendszerfüggetlen, sőt, a privatizáció folyamatától is független igazsága az üzleti életnek.
 
  1. Hogy kinek sikerült meggazdagodni 1990 táján és kinek nem, az részben életkorfüggő is volt. A Fidesz-generáció tagjai 2010 előtt félreértelmezték saját helyzetüket. Ők ugyanis alapjában véve életkoruk miatt indultak hátrányos helyzetből. Pályakezdők voltak, akik sem főnökként, sem beosztottként nem dolgoztak még, így kapcsolataik sem igen voltak. Akik viszont hozzájuk csatlakoztak, de idősebbek voltak, ugyanolyan eséllyel indultak, mint mások. Közülük sokan meg is gazdagodtak.
    Számos példát lehetne felsorolni arra, hogy a konzervatív, jobboldali kormányok idején (1990–1994, 1998–2002) a privatizációs apparátus a szocialista és liberális politikai pártokhoz közel álló üzleti köröket részesítette előnyben, mint ahogyan arra is több példa akad, hogy a szociálliberális koalíció három kormányzási ciklusa (1994–1998, 2002–2006, 2006–2010) idején az előző kormány klientúrája részesült kedvező elbánásban. Ahogy Bródy András zseniális érzékkel előre látta, volt itt bőven kölcsönös hátvakarás! Így végül is a méltatlanul szerzett előnyök valahol kiegyenlítették egymást. „Ma nekem, holnap neked, holnapután pedig együtt bótolunk!” – nagyjából így alakultak a különféle politikai és baráti szekértáborok tagjai által bonyolított privatizációs üzletek. Más megfogalmazásban azt is mondhatjuk, hogy a magyar privatizáció, éppen mert hosszan elhúzódott, sok ezernyi tranzakcióból állt. S mivel a közvélemény en bloc korruptnak tartotta az egész folyamatot, végeredményben megteremtette a „kompetitív korrupció” feltételeit – azt, amire Tömpe István, az ÁVÜ megalapítója utalt a fenti keretes részben. 2010-ig ez volt az alapképlet.
 
  1. Hibás, félrevezető az a meglehetősen széles körben elterjedt felfogás is, miszerint bizonyításra sem szorul, hogy az egykori szocialista vállalati menedzserek csakis korrupció útján jutottak vagyonhoz, mondván, hogy a kapcsolati tőke pénztőkére való váltása maga a korrupció.17 E gondolatmenet mögött – természetesen ki nem mondva – az a végtelenül naiv feltételezés húzódik meg, hogy minden magyar állampolgárnak alanyi joga volt az állami vagyon megszerzéséhez, a bankoknak pedig „kutya kötelességük” lett volna, hogy minden vevőjelöltnek egyforma feltételekkel hitelezzenek. Ha ez nem így történt, akkor máris jogos kapcsolati tőkéről és csalásról beszélni. De ez képtelen elvárás! A bankok helyesen tették és teszik, ha válogatnak potenciális adósaik között. Ebben nincs semmiféle korrupció vagy mutyizás. Végtére is a bankok a betétesek pénzéből hiteleznek, ezért alapvető elvárás, hogy azokat a hitelfelvevőket juttassák befektetési lehetőséghez, akiknél a lehető legnagyobb biztonsággal lehet üzleti sikerre számítani.
 
  1. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az állam és a magánszféra kapcsolatában a rendszerváltás mindenütt felszínre hozta és felerősítette a visszaéléseket, a csalást, a korrupciót. Ha jobban bepillantunk a részletekbe, akkor látjuk, hogy a koncessziós pályázatoknál, a vállalkozásoknak nyújtott támogatásoknál,18 az állami és önkormányzati19 közbeszerzéseknél, az EU-s pályázatok esetében, a civil szférának nyújtott állami támogatások szétosztásánál, az adózás területén, a sport szponzorálásánál20 vagy az önkormányzatok által lebonyolított ingatlanprivatizációknál21 sorra ugyanazok a gondok köszönnek vissza, mint az állami vagyonkezelő intézmények által bonyolított privatizációknál. Hogy az állam elad, vásárol vagy ingyenesen támogat, az tulajdonképpen mindegy, a befolyással való üzérkedés lehetősége mindhárom esetben fennáll. Szem előtt kell tartani a viszonylagos nagyságrendeket is: attól kezdve, hogy a rendszeres adatgyűjtés megindult,22 a közbeszerzések volumene éves szinten, GDP-arányos módon számolva minden évben lényegesen nagyobb érték, mint amennyi a privatizációs tranzakciók értéke. És természetesen ez a fortiori igaz volt a közbeszerzések darabszámára is.23
 
9.7. ábra. A privatizációs tranzakciók és a közbeszerzések értéke, 1996–2015
A. Privatizációs bevételek alakulása, Mrd Ft
 
B. Közbeszerzések értéke, Mrd Ft
Forrás: Közbeszerzési hatóság és saját gyűjtés.
 
2009 és 2015 között – éves szinten – az eredményes közbeszerzési tenderek száma megközelítette a 20 ezret. A szerződések nettó értéke ebben a hét évben 12271 Mrd Ft volt, ami az időszak teljes nominális GDP-jével összevetve 6,9%-nak felel meg – vagyis a közbeszerzések nagysága lényegesen nagyobb volt a 2000 utáni évtizedben, mint a privatizációs tranzakciók volumene bármikor.24
 
41: Egy főszereplő visszaemlékezik (3)
Húszéves, négy cikluson átívelő politikusi pályája lezárásakor Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere szólt az utolsó ciklusát beárnyékoló budapesti korrupciós botrányokról is: „Van egy köre a fővárosi vállalatoknak, ahol a korrupció gyanúja fel sem merült, ezek pedig a privatizált cégek. Ezeknél a kisebbségi tulajdonosé a menedzsmentjog, azaz a külföldiek adják a vezetőt, ezzel a nyugati vállalati kultúrát is behozzák, és ez áthatolhatatlanná teszi a cégeket. […] Ha valamit sajnálok, amit elmulasztottunk, […] az az, hogy nem privatizáltuk az FKF-et, a Főtávot és részben a BKV-t. Pontosan ezért.”25
 
  1. A privatizációról és a tágabb értelemben vett korrupcióról folyó közbeszéd két kedvenc fordulata a „le van papírozva” és a „számukra lejt a pálya” kifejezések. A történelmi régmúltból feltámasztott tulajdoni formák, a prebendális és patrimoniális tulajdon (1.1.1.) azonban semmilyen értelemben nem tekinthetők lopásnak. Akik a patrónus módjára viselkedő kormányfő, kormány és kormányzat támogatottjai, azok a tranzakciók túlnyomó részében jogszerűen vagyonosodtak. Privilegizált helyzetük nem abból adódott, hogy nekik szabad volt lopni, hanem abból, hogy a kormány a jogszabályokat, a közbeszerzési pályázatokat, az ingyenes EU-pénzek szétosztását, az MNB 1600 milliárd forint összértékű kötvényvásárlási programját, valamint a kormányközeli bankok által nyújtott hitelek konstrukcióit is úgy alakította, hogy ők nyerjenek, és ezáltal áron alul vagy akár ingyen is kaphattak vagyont, fedezet nélkül, 30 évre, alacsony kamatra kötvényhitelt, amelyet jobbára már működő magán- és/vagy állami cégek megvásárlására fordítottak.26 A jelen szerző – Szelényi Ivánnal közösen jegyzett tanulmányában – azt a megfogalmazást, használta, hogy a korruptnak gondolt és mondott üzletemberek és politikusok többsége az Orbán-rezsim idején „nem lopta, hanem kapta” a vagyonát. Jogi szempontból ez óriási különbség.27
 
  1. És végül nyomatékosan szólni kell jogrendünk korlátairól. A felelősségre vonás elmaradása, a felmentő vagy enyhe ítéletek mögött a közvélemény túlnyomó része a politika beavatkozását sejti. Ezt az érzetet táplálja az a sok-sok névvel és név nélkül elhangzott nyilatkozat is, amelyben rendőrök, ügyészek,28 szakértők, ügyvédek és bírák az elmúlt két évtized során kommentálták a nagy társadalmi visszhangot kiváltó bűnpereket (Tocsik-ügy, K&H brókerbotrány stb.).29 Ez hibás megközelítés. Nem arról van szó, hogy jól működne a gépezet, ha hagynák a gépészeket gépészkedni, ha a gépészek együttműködésre és nem felelősségelhárításra lennének szocializálva,30 ha lenne elég pénz a gépek folyamatos és rendszeres olajozására stb. A magyar igazságszolgáltatás gépezetével is alapvető bajok vannak. A politika beavatkozásai – amelyeket egyébként esetről esetre külön bizonyítani is kellene – legfeljebb csak a bajok súlyosbításában játszanak szerepet.
    Jogrendszerünk egyszerűen nem volt – és ma sincs – felkészülve annak az ellentmondásnak a kezelésére, hogy a gazdasági bűncselekményekért alapesetben a társaság ügyvezetője felel, miközben a tulajdonos a ma született bárány ártatlanságát színlelve mondhatja, hogy ő semmiről sem tudott. Így és ezért kerültek hajléktalanok, nem létező vagy külföldön élő Kaya Ibrahimok százmilliós és milliárdos magyar cégek ügyvezetői pozíciójába.
 
42: Kaya Ibrahim és Josip Tot, a stróman
Kaya Ibrahim Németországban élő autószerelő, török vendégmunkás. 1995. július 25-én 13 darab – milliós köztartozásokkal terhelt – Fidesz-közeli céget, illetve üzletrészt vásárolt Schlecht Csabától (Promt Profit, Quality Party Service, Menüett, Creato, Auto Classic, Padrone, Draft, Quality Profit, Centum Kft., Foliograph Bt., Quality Invest Rt. stb.) Az új tulajdonoson nem lehetett behajtani a tartozásokat, ami a magyar adófizetőket 300 millió forinttal károsította meg. A cégek közül az Orbán Viktor, Kövér László és Stumpf István által is alapított, eredetileg Századvég néven bejegyzett Centum Kft. egymaga 88,5 M Ft-os tartozást hagyott hátra. Pár hónappal később Schlecht még három hasonló céget értékesített hasonlóan csalárd módon a horvát állampolgárságú Josip Totnak. Ezek a cég-„fantomizálási” ügyek 1998 augusztusában kaptak országos ismeretséget, amikor Rádi Antónia erről írt cikke megjelent a Népszabadság hasábjain.31
 
A fehérgalléros bűncselekmények esetében, ha a vádlottak nem tesznek önmaguk ellen vallomást, és nem kívánnak terhelő vallomást tenni vádlott-társaik ellen, az igazságszolgáltatás szinte tehetetlen. A totalitárius diktatúra keserves tapasztatai nyomán a 90-es évek elején megalkotott, nemzetközi összehasonlításban is igen szigorú adatvédelmi szabályok miatt a hatóságok lehetőségei korlátozottak a bizonyítékok összegyűjtésében. Az irathegyekből külső szakértők képtelenek kibányászni a perdöntő bizonyítékokat,32 s miután az esetek jó részében nincs lehetőség a vádalkura,33 a rendőrség, az ügyészség az ilyen ügyekben rendre vereséget szenved a bíróságokon. Több esetben – így például a Postabank-perek során – egyértelműen az történt, hogy az ügyészség dilettáns munkát végzett a vád megfogalmazásakor, és ezzel szinte „garantálta” a védelem győzelmét.34 A Tocsik-ügyben a bíróságok azért nem tudták az illegális pártfinanszírozás tényét vizsgálni, mert az nem volt része a vádiratnak. A K&H Bankhoz kapcsolódó brókerbotrányban az elsőfokú bíróság járt el olyannyira szakszerűtlen módon, hogy a másodfok az egész eljárást kénytelen volt megsemmisíteni. Különösen bonyolult az olyan ügyek felderítése, ahol a szálak külföldi offshore cégekhez (9.1.4.) vezetnek – márpedig a legtöbb pénzügyi jellegű, bűncselekménygyanús tranzakció éppen ilyen módon bonyolódott (Postabank-per, K&H-brókerbotrány, Matáv külföldi vesztegetései, az MVM 2007–2008-as külföldi befektetései stb.).
Nemcsak az intézményi, de a személyi feltételek is sok kívánni valót hagynak maguk után. A gyanúsítottak meg tudják fizetni az ország legjobb ügyvédeit és szakértőit, az igazságszolgáltatás a közszféra átlagos kvalitású embereivel dolgozik. Miként az államapparátus túlnyomó része, az igazságszolgáltatás személyi állománya is kontraszelektált. A rendőrség, az APEH, a Vám- és pénzügyőrség, az ügyészség és a bírói kar három évtizeddel a rendszerváltás után sem rendelkezik megfelelő nyelvtudással, kiterjedt hazai és külföldi kapcsolatokkal, széleskörű piaci tapasztalatokkal bíró, illetve a közvélemény felé kommunikálni is képes szakembergárdával. Egyszerűbben szólva: a rablók és a pandúrok nem voltak egy súlycsoportban. Ugyanez érvényes a közbeszerzés során felmerülő korrupciós gyanúsításokra és vádakra: szinte lehetetlen ezeket bizonyítani.35
 
43: Bűn és bűnhődés – két példa
A 2007 novemberében megkezdett olajszőkítési perben, az ún. Energol-perben 19 vádlott ügyét tárgyalták. Ez a cég akkor jött létre, amikor a gázolaj és a HTO árkülönbsége eltűnt (6.2.10.). A csalás másik lehetősége – a halasztott vámfizetéssel való visszaélés – viszont még lehetséges volt. Az ügy első számú gyanúsítottját, Portik Tamást, az Energol marketingigazgatóját csak 2012 nyarán sikerült elfogni. Addigra az általa elkövetett gazdasági bűncselekmények mind elévültek. A sok-sok eljárás és per végén a legszigorúbb jogerős ítélet 6 év börtön volt. Ezt a csalási lánc végén álló „kishal” kapta. A gyilkosságokkal és gyanús halálesetekkel tarkított, több százmilliárd forintos maffia-bűnsorozatnak ez lett a vége.36 Pontosabban, fokozatosan kerültek elő bizonyítékok arra, hogy az Energol Rt. és a vele kapcsolatban álló Conti-Car Kft. a polgári és/vagy a katonai titkosszolgálatok fedőcégeként működött,37 továbbá arra is, hogy a vezetők közötti elszámolási viták álltak a számos, máig felderítetlen bérgyilkosság és merénylet mögött. Végül, 2024-ben (!), Portikot jogerősen, két rendbeli gyilkosságra való felbujtásért (Prisztás József és Boros Tamás megöletése miatt) összesen 20 évi fegyházbüntetésre ítélték.
A 2003-ban kirobbant brókerbotrány38 2017-ben zárult le jogerős ítélettel: 24 vádlott közül az elsőrendű, Kulcsár Attila 5 év szabadságvesztést és 5 millió Ft pénzbüntetést kapott többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bróker 8 Mrd Ft-os kárt okozott a szürke üzletekkel. Ebből a rendőrség a nyomozás során 6,3 Mrd Ft-ot zárolt az érintett cégektől és a gyanúsítottaktól. Vádlott volt még a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezetője, Forró Tamás volt televíziós szerkesztő, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. korábbi vezérigazgatója és Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgatója is. Mire a perek lezárultak, a vádlottak közül ketten elhunytak; Rejtő E. Tibort már korábban felmentette a bíróság; Schönthal Henrik ellen pedig egészségi állapota miatt függesztették fel az eljárást.
 
Az egymást követő Orbán-kormányok idején a helyzet tovább bonyolódott azáltal, hogy a Polt Péter vezette ügyészség közvetlenül a kormány irányítása alatt, nyilvánvalóan részrehajlóan működött (10.5.6.).
 
9.8. ábra. A HVG címlapsztorija szerint az ügyészség elfogult
Forrás: HVG, 2017. szept. 7.
 
Összefoglalva a fentebb 11 pontban kifejtetteket, kijelenthetjük, hogy az igazi gond nem a politika és a pártok szintjén van, hanem sokkal mélyebben. A fehérgalléros bűncselekmények tettenérésére, a szándékosság – és ezen belül a korrupció – bizonyítására jogrendünk is és az állam által fizetett jogalkalmazók is csak nagyon kevéssé alkalmasak. Ennek az egyik következménye azután, hogy a nyomozás éveken át húzódik, eközben egyes bűncselekmények elévülnek,39 a bizonyítékok megsemmisülnek, a peres eljárás során kiderül, hogy a bizonyítékként felhasznált telefonlehallgatások szabálytalan módon történtek,40 vagy a szereplők képtelenek visszaemlékezni öt-hat évvel korábbi eseményekre, beszélgetésekre. Más esetekben már a feljelentés is rosszhiszemű – a cél nem is egy vélt bűncselekmény feltárása, hanem sokkal inkább a politikai célzatú a lejáratás, a – divatos kommunikációs szakkifejezéssel – a karaktergyilkosság. Egyébként ez sem új dolog. A magyar történelem41 és a posztszocialista országok velünk párhuzamosan zajló történései bőven mutatnak példát arra, hogy a korrupció elleni harc ürügyén és/vagy azzal párhuzamosan a politikai ellenfelek lejáratása a legfontosabb cél.
Ráadásul nem is pusztán hazai – vagy tágabb értelemben: posztszocialista – problémáról van szó. Mint erről a fejezet elején már szóltunk, a korrupciós bűncselekmények tömeges napvilágra kerülése az 1990-es évek végétől kezdve minden fejlett országban új megoldások keresésére ösztönözte a jogalkotókat. Az angolszász jogrendszerek e tekintetben már eleve is jobbak voltak,42 és változtatni is gyorsabban voltak képesek. Így és ezért került sor – például az Egyesült Államokban és Angliában – arra, hogy
  • a fehérgalléros bűncselekmények 99%-át egyben pénzmosási bűncselekménynek tekintsék,
  • jól kifundált vádalkuval „beszéltessék” a kulcsinformációk birtokában lévő elkövetők egy részét,
  • megfordítsák a bizonyítási kényszert,
  • a gazdasági bűncselekmények társadalmi veszélyességét súlyosabban ítéljék meg, mint egy sor közönséges bűncselekményét,43
  • magán ügyvédi irodák képviseljék a közvádat,
  • a pénzmosásban segédkező ügyvédek, adótanácsadók, bankárok büntetési tételeit a korábbiak sokszorosára emeljék stb.
 
A kontinentális jogrendszerben élő országok – így Magyarország is – mindmáig csak nagyon keveset tudtak átvenni ezekből az újításokból. Félő, hogy évtizedekbe fog telni, mire nálunk is megtörténnek ezek a változások.
1 Így – például – Kőrösi Imre, a Monopoly-csoport egyik meghatározó személyisége egy interjúban részletesen beszámolt arról, hogy őt miként próbálták megvesztegetni: „Konkrétan tudom, hogy engem mennyivel akartak 1993-ban megvesztegetni, hogy ne mondjak el valamit a parlamentben, ami a privatizációval kapcsolatos volt. […] Kilenc számjegyű volt, a legkisebb ajánlat százmillió forintról szólt. Elég csúnya szavakkal utasítottam vissza. Bementem Antall Józsefhez és azt mondtam neki: na, ezt azért már nem! Nagyon gorombán szóltam és azt hiszem, az ajtófélfa elég keményen megmozdult. Ki is zártak aznap az MDF-ből” (Lakatos, 2002).
2 Fentebb már idéztük a Magyar Nemzet 2003-as, hírhedt cikkét, a „Szegfűk, tulipánok, mákvirágok” c. írást, amely tankönyvi példája lehetne ennek a fajta politikai harcmodornak. A latin mondás – Audacter calumniare, semper aliquid haeret –, úgy látszik, máig nem vesztett semmit érvényességéből. (Magyarul: Merészen kell rágalmazni, valami mindig megmarad belőle.)
3 ÁSZ (2009), ÁSZ (2010).
4 Ezt az ügyet a megvesztegetési összeg elrejtésére használt, állítólagos whiskys doboz tette emlékezetessé a média számára.
5 Az országgyűlési választások 1. fordulója 2010. április 11-én volt. Ehhez volt időzítve a Hagyó-ügy. Simon Gábort, az MSZP egyik alelnökét 2010. március 10-én tartóztatták le. (Ügye csak 2016 szeptemberében jutott el a bíróságig.) A sukorói ügyben a médianyilvánosság szeme láttára 2010. augusztus 31-én tartóztatták le Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot – éppen egy hónappal az önkormányzati választások előtt.
6 A választásokat követően, 2010 júniusában néhány napon belül több mint kétezren írták alá a következő szövegű nyilatkozatot: „A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást »forradalomnak« tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az »elszámoltatás« fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz »elszámoltatási« kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére” (http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=17697).
7 Ilyen eset volt, amikor egykori bűnözők – korábbi bűnük elévülése után – jutottak állami vagyonhoz. Egy jól tájékozott, bár elfogult privatizációs szakértő visszaemlékezéseiből idézünk: „Sepsi László, az 1996-ban a 20 legnagyobb kereskedelmi vállalat egyike, a Sepsiker tulajdonosa régebben lopásért 2 évet ült, s betörésért és gépkocsi-lopásért is nyomoztak ellene; a Fővárosi Ingatlankezelő Rt.-t privatizáló Kovács Tibor és Rózsa Ferenc 1981-ben a tököli börtönben kötött ismeretséget. Az utóbbi privatizálta a Budalakk-birodalmat és a Dunalakkot is” (Mocsáry, 2001).
8 HVG, 2008. febr. 2., NSZ, 2009. szept. 9.
9 https://atlatszo.hu/2017/03/02/pinter-sandor-soha-nem kapott-kenopenzt-szemjon-mogiljevics-orosz-keresztapatol/
10 http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/a_budapesti_orosz_maffia_miatt_bukhat_meg_donald_trump.639287.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link, lásd még ugyanerről Kocsis (2019) részletes beszámolóját Craig Unger amerikai oknyomozó újságíró 2018 augusztusában megjelent könyve kapcsán (House of Trump, House of Putin: The Untold Story of Donald Trump and the Russian Mafia).
11 Lengyel (1998).
12 A térség korrupciós helyzetéről jó áttekintést adott az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 2001 májusában megtartott konferenciája (Creating a supporting environment for business enterprise and economic growth: institutional reform and governance). A megvitatott tanulmányokat lásd UN ECE (2001: 49–148).
13 Csehszlovákiában, illetve a későbbi Csehországban ez a fajta csalás olyannyira elterjedt és szemet szúró volt, hogy erre egy külön kifejezés is született: tunelování, ami szó szerint csalást jelent, de asszociál az alagút (tunel) szóra is. Ez a magyarázata annak, hogy a kifejezés átkerült az angol nyelvbe is (tunneling), méghozzá azzal a jelentéstartalommal, amire fentebb utaltunk. A tunneling azt jelenti tehát, hogy egy szétszórt tulajdonosi struktúrával rendelkező társaságból – mintegy a föld alatt – kilopnak, kiszivattyúznak minden értéket. Látványos példája volt ennek az a folyamat, ahogyan a plzeni Škoda Művek topmenedzsmentje kilopta magának a vagyont. Az ügy a bíróság előtt végződött, ahol viszont felmentették a vezérigazgatót, mondván, hogy az általa elkövetett pénzügyi-jogi manipulációk az adott időszakban általánosan alkalmazott eljárások voltak. A 90-es évek végén azután – a cseh tapasztalatok fényében – a nyugati elemzők felfedezték, hogy nagyon hasonló korrupciós technikák kerültek alkalmazásra több ázsiai országban is. Lásd http://en.wikipedia.org/wiki/Tunneling_%28fraud%29
14 A Szovjetunió összeomlását elemző, személyes élményeken alapuló monográfiájában Solnick (1998) külön fejezetet szentelt annak bemutatására, hogy a Komszomol, mint intézmény, illetve a Komszomol vezetői, mint magánszemélyek, miként vettek részt az állami vagyon széthordásában. Ott, ahol az államrend is végletesen meggyengült – például a szovjet utódállamokban – az állami infrastruktúra-vagyon jelentős részét a szó szoros értelmében is „széthordták” – ha másnak nem faanyagnak, tüzelőnek. Ez megtörtént iskolákkal, óvodákkal (pl. Kazahsztánban, de másutt is).
15 Magyar (2013), Magyar (2014).
16 MaNcs, 2005. szept. 8.
17 Sík (2002).
18 Az Antall-kormány bukása után az ÁVÜ második számú vezetője bíróság elé került. Csakhogy az ellene felhozott vád semmiféle kapcsolatban nem állt a privatizációval. Slosár Gábor 1991–94 között dolgozott az ÁVÜ-ben, és – egyebek között – fontos szerepet játszott az ún. székházügyben, amikor az ÁVÜ jóvoltából a Fidesz és az MDF ingyen jutott ingatlanhoz (9.5.1.). De nem ezért került bíróság elé, hanem azért, amit a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriuma elnökeként tett. Végeredményben azonban Slosár ezen vádak alól is jogerős felmentést nyert.
19 A települési önkormányzatokkal kapcsolatban emlékeztetnünk kell az olvasót, hogy az ott folyó privatizáció eleve nem volt tárgya a jelen monográfiának. Az önkormányzati szférában folyó korrupció utólagos feltárását – egyebek között – az is nehezíti, hogy a 2003. évi üvegzsebtörvény nem vonatkozott rájuk.
20 Szabadi Bélát, a Fidesz-kormány mezőgazdasági minisztériumi államtitkárát – sokévi pereskedés után – 2009-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – egyebek közt – amiatt, hogy utasította a minisztérium alá tartozó gazdasági társaságokat a Fradi szponzorálására. Köznyelvi értelemben ez is korrupció, de a bírói mérlegelés szerint hivatali visszaélés történt. A privatizációhoz azonban ennek sincs köze (http://beszelo.c3.hu/keretes/allamtitkar-vad-alatt, http://szabadibela.hu/pdf/nyolc_ev.pdf).
21 Mint arról később részletesen is szólunk (10.4.), a települési önkormányzatok által lebonyolított privatizációs tranzakciók összértéke a 2000-es évtől kezdve összemérhető nagyságrendű az állami vagyonkezelők által lebonyolított privatizációkkal (10.13. ábra).
22 A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény 1995. november 1-én lépett hatályba.
23 A közbeszerzés tényleges működéséről és a kérdéskör hazai szakirodalmáról jó áttekintést ad Tátrai (2009) tanulmánya. A közbeszerzés és a pártfinanszírozás kapcsolatáról lásd a Transparency International Magyarország támogatásával készült Kósa (2010)-tanulmányt.
24 Egészen pontosan: csak egyetlen év (1985) volt, amikor ez a szám elérte a 7%-ot. Egyébként egyetlen olyan év sem volt a magyar privatizáció történetében, amikor a tranzakciók éves volumene elérte volna a GDP 5%-át (◊11.11. ábra). Forrás: Korrupciókutató Központ, Bp.
25 NSZ, 2010. szept. 16.
26 Várhegyi (2022) becslése szerint a Mészáros Lőrinchez, Tiborcz Istvánhoz, Jászai Gellérthez, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz és Rogán Antalhoz köthető cégek (bóvli) kötvényeiből a 2020-ban és 2021 végén lezárt Növekedési Kötvényprogram keretében 260 milliárd forintért vásárolt a jegybank.
27 Mihályi–Szelényi (2021).
28 Bócz (2016).
29 Mondanivalójuk alátámasztására több tucatnyi ilyen idézetet közöl Mong–Vajda (2009) oknyomozó riportkönyve.
30 Az utolsó évtized visszatérő témája a rendőrség és az ügyészség konfliktusa a bűncselekmények nyomozati szakaszában, illetve a vádemelés folyamatában.
31 Az eltüntetni kívánt cégek eladása sok esetben lopott útlevéllel történt, a közokirat-hamisítás alapos gyanúja mellett. Egyik ügy sem került soha bíróság elé.
32 A Quaestor-ügy (6.9.4.) kapcsán az ügyészség 2,2 millió e-mailt foglalt le, de ebből csak 4 ezret tudott érdemben figyelembe venni (Kasnyik, 2017: 7).
33 2003. július 1-én bevezették a nyomozási alku intézményét, de még ez is nagyon messze áll az angolszász jogrendből ismert rendszertől. Minősített (nagy értékre elkövetett) vesztegetés esetében a törvény tételesen tiltja a vádalkut.
34 „A rosszul megírt vádirat kedvez a védelemnek, hiszen sokkal könnyebb azt vitatni. Ugyanakkor nem jó, hogy a másik oldalon lévő kolléga ilyet ad be a bíróságra” – nyilatkozta éppen a Postabank-per kapcsán utólag Princz Gábor védője, dr. Bárándy Péter (Ügyvédvilág, 2009. 7–8. szám, http://www.ugyvedvilag.hu/laparchivum.php?ref=6).
35 Egy empirikus kutatás szerint 2009 és 2014 között közbeszerzés kapcsán, a (régi) Btk. három korrupciós bűncselekménye – aktív és passzív hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés – egyetlen egy bírósági ítéletben sem állt meg. Tanulmányukat, erős iróniával fogalmazva, így zárták a szerzők: „Megállapíthatjuk tehát, hogy Magyarországon nincs semmilyen jele annak, hogy lennének korrupt közbeszerzések” (Korrupciókutató Központ, 2015).
36 MaNcs, 2019. máj. 9.
37 Bizonyára ez volt az oka annak, hogy az országgyűlési vizsgálóbizottság anyagait az 1. Orbán-kormány minden indoklás nélkül 85 évre titkosította (MaNcs, 2019. máj. 9.). Az Energol Rt.-t 1994. november 30-án alapította Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, Portik Tamás, a német állampolgár Emil Gulyás és fia, Gulyás Emil Róbert. 1996 márciusától Csikós József, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila és Dékány István vezetették a céget. Drobilich vádlott volt az Energol-perben, de felmentették. Drobilich 2020-ban meghalt, és összes titkát magával vitte a sírba. Csikós annak idején az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának egyik alosztályát, később a Belügyminisztérium adatfeldolgozó hivatalát irányította. Dezső (2020) szerint az is lehetséges, hogy az Energol alapításának legfőbb célja az volt, hogy Oroszország rajta keresztül juttasson el olajat az ENSZ által embargóval sújtott Szerbiába (id. mű: 229).
38 Kende (2009), Kende (2010).
39 A 3. Orbán-kormány idején a korrupciós jellegű bűncselekmények elévülése 5 év volt. 2017 őszén aláírásgyűjtés kezdődött egy népszavazás érdekében, amely az elévülési időt 12 évre emelte volna fel. Hogy ezt az aláírásgyűjtést okafogyottá tegyék, az Országgyűlés 2017 szeptemberében egynapos vita során módosította a Btk.-t, és 12 évre emelte fel a korrupciós bűncselekmények elévülését.
40 Erre a leglátványosabb példa nem is Magyarországon, hanem Csehországban történt. David Rath szociáldemokrata politikust, az egykori egészségügyi minisztert, a közép-csehországi régió kormányzóját egy 16 millió koronás EU-s közbeszerzés kapcsán 8 évi börtönre ítélték, miután a rendőrség 2012-ben tetten érte egy borosdobozzal, amiben 7 millió korona volt elrejtve. A következő jogi fórum viszont 2017 tavaszán úgy találta, hogy a telefonlehallgatás útján szerzett bizonyítékok nem használhatók fel a volt miniszter ellen. Ez az ún. „mérgezett fa gyümölcse” elvnek felel meg. Tíz vádlott-társa közül többen 5-7 év börtönt kaptak. A miniszter mindvégig tagadta bűnösségét (http://www.bbc.com/news/world-europe-18143575, http://www.praguemonitor.com/2017/01/16/justice-minister-challenge-cancelling-verdict-rath-case?src=ilaw).
41 Jól dokumentált – például – az a kampány, amelyet Kossuth Lajos lejáratására folytattak politikai ellenfelei az 1830-as években. Számtalan példa volt efféle – félig jogos, félig eltúlzott – lejárató kampányokra az 1870-es években is. Lásd Cieger (2011: 81–92).
42 Csak egyetlen példa: az esküdtbíráskodás kiindulópontja az a vélekedés, hogy a bíróság ítéleteinek – alapjában véve, az esetek többségében – meg kell egyezniük a köz erkölcsi ítéletével. Bűn az, amit az emberek bűnnek tartanak. Az esküdteknek elég egyetlen szóban kinyilvánítani, hogy a vádlott bűnös-e vagy sem. A kontinentális jogrendszerben viszont a bíróságnak az a dolga, hogy egy zárt fogalmi-logikai rendszerben azt is levezesse, hogy az ismertté vált, törvényes úton szerzett bizonyítékokból miként következik a bűnösség megállapítása.
43 A hatályos Btk. szerint – alapesetben – Magyarországon gazdasági bűncselekményért maximum 10 évnyi börtön szabható ki. Az Egyesült Államokban éppen a közelmúltban – 2009 nyarán – a bíróság 150 éves (!) börtönbüntetést szabott ki arra a Bernard Madoffra, akit sok tízmilliárd dollár elsikkasztásában találtak bűnösnek. A kétféle jog- és társadalomfelfogás mögött meghúzódó szemléleti különbséget aligha lehet ennél jobb példával illusztrálni.
Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Adózás

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave