Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 3.


A mediális párok és a műveltető párok összehasonlítása

A továbblépéshez kiindulópontként mindenekelőtt szögezzük le a következő megfigyelést. A belőle képzett passzív vagy mediális igével való szembeállításban minden tárgyas ige értelmezése erősen emlékeztet a kauzatív ige és annak alapigéje között fennálló jelentésviszonyra—aki ír valamit, az előidézi azt, hogy elmondhatóvá válik: A levél megíratott (passzív); ha a huzat becsapja az ajtót, akkor előáll egy olyan helyzet, amelyben igaz az, hogy az ajtó becsapódott (mediális). Ezek éppen olyan, nyelvileg garantált helyességű következtetések, mint az, hogy ha valaki elpárologtatja a vizet (kauzatív), akkor annak következtében igazzá válik, hogy a víz elpárolgott (alapigés szerkezet). A párhuzamosság azonban kimerül abban, hogy a párba állított mondatok jelentése között mindegyik esetben következményreláció áll fenn. Minden esetben garantált tehát egy ’M1’ → ’M2’ típusú következtetés helyessége. Azok a szemantikai tényezők azonban, amelyek a mondatokban szereplő predikátumoknak a jelentésszerkezetében rejlenek és a következtetés helyességét biztosítják, nem azonosak. A műveltető alakú párokban a kauzatív ige jelentésleírásán belül explicit formában találjuk meg az oksági kapcsolatot rögzítő összefüggést. A mediális igepárok esetében azonban (éppúgy, mint a passzívaknál) az imént említett oksági jellegű kapcsolat nem abból adódik, hogy a tárgyas ige jelentésszerkezete ezt „belsőleg kódolva” tartalmazza, hanem abból, hogy a mediális igével tól-vonzat nélkül alkotott mondatoknak (M2-knek) a jelentése az egzisztenciális lekötés következtében általánosabb, mint a tárgyas párjukkal alkotott, konkrét Okozót megnevező mondatoké (M1-eké)—l. (57).

Strukturális magyar nyelvtan 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 053 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan 3. kötete a magyar alaktant tárgyalja. A magyar alaktan rendkívül gazdag, és számos, elméletileg is érdekes kérdést vet fel. Tudott dolog, hogy az alaktan és a mondattan bonyolultsági foka között fordított viszony áll fenn: minél bonyolultabb valamely nyelv mondattana, annál szegényebb alaktana, és minél gazdagabb alaktana, annál egyszerűbb mondattana. A magyar nyelv is sok olyan szerkezeti tulajdonságot kódol morfológiailag, amelyet más nyelv szintaktikailag fejez ki.

A Strukturális magyar nyelvtan korábbi köteteihez hasonlóan az alaktani kötet is arra törekszik, hogy egy adott elméleti keretben részletesen bemutassa a magyar alaktan legfontosabb sajátosságait. Az elméleti tárgyalás nagyszámú, empirikusan is új megfigyelést tett lehetővé. A kötetet ezért az is haszonnal forgathatja, akit az elméleti kérdésfeltevések kevésbé érdekelnek.

A magyar alaktan nemcsak az elméleti morfológiában foglal el különleges helyet, hanem az alkalmazott kutatásokban is. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy-egy fejezetet szenteljünk a magyar morfológia pszicholingvisztikai és számítógépes nyelvészeti vonatkozásainak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave