A főnévi szerkezetek esetét toldalékok jelölik, ezek két kivétellel (accusativus: -t, superessivus: -on) morfofonológiailag analitikus toldalékok, azaz kevésbé szervesen kötődnek az őket hordozó tőhöz. Szintaktikailag az esetragok frázisszintű affixumok: nem valamely fej (pl. N vagy D), hanem a főnévi szerkezet egésze kapja őket, hiszen esetre nem lexikai elemeknek, szavaknak van szükségük, hanem olyan típusú entitásoknak, melyek a thematikus szerepeket is kapják, vagyis teljes frázisoknak, éspedig tipikusan főnévi központú frázisoknak. A szintaxismodellbeli Esetfeltétel (l. lentebb, (89a)-ban) ugyanis ezektől követeli meg, hogy formális, absztrakt esettel rendelkezzenek, a morfológiai esetek pedig általában az absztrakt szintaktikai esetek felszíni reprezentánsai. Az absztrakt esetek két típusa (strukturális, azaz szerkezeti pozícióhoz kötött, és inherens, azaz a thematikus szereppel együttjáró) e tekintetben, vagyis morfológiai reprezentáltságában a magyarban nem különbözik, bár a két legtipikusabb strukturális eset, a nominativus és az accusativus morfológiailag is sajátos tulajdonságokkal rendelkezik: az előbbi hangalakilag jelöletlen, az utóbbit pedig szintetikus toldalék (l. 13. fejezet) jeleníti meg. A harmadik potenciálisan strukturális eset (a dativus) azonban morfológiailag az inherens esetek reprezentánsaihoz hasonlít.