Az igei hangkivető tövek viselkedése első látásra a névszói mintát követi. Először a nem ikes igéket vizsgáljuk meg, ezek többségének a töve önállóan megjelenhet (azaz szabad tövek). Az I. toldalékosztály—ahogyan a névszói töveket bemutató (33) táblázatban—itt is a kiváltó toldalékokat jelenti, amelyek között inflexiós és derivációs toldalékok egyaránt szerepelnek. Hasonlóan a II. osztály (a nem kiváltó toldalékok) között is szerepel igerag és képző (a II.A és II.B csoport megkülönböztetéséről később). Az egyedi viselkedésű toldalékokat az alábbi táblázat külön oszlopként tartalmazza, ezek a tárgyas ragozásban szerepet játszó definitumjelölő (def), és a múlt idő jele. Ezeknek a toldalékoknak (és mellettük az -(o)l, -sz E/2 indefinit személyjelölőnek) és egyes képzőknek (mint az -(o)gat gyakorító) két alakjuk van (bár ez utóbbi alak itt csak ritkán jelenik meg, pl. söpröget, de hajolgat). A -tat faktitív és az -at kauzatív morfémát két külön morfémaként elemezzük, mivel a toldalékolt alakok jelentése eltérő (vö. forgat és forogtat). A két toldalék között jelentős fonológiai eltérés is lehet; hogy melyik járul a tőhöz, egy eset kivételével kizárólag a tő hangalakjától függ. Ami azonban ennél is meglepőbb, ezeknek a toldalékoknak az allomorfjai más-más osztályhoz tartoznak: az egyik kiváltó toldalék (pl. múlt -ott, a tárgyas -i, illetve a személyrag -ol), a másik változat nem-kiváltó (pl. -t, -ja, illetve -sz). A definitumjelölőnél ezt a táblázat azonos sorába írt, vastag vonallal keretezett részek mutatják (abban az esetben, ha az adott tőosztályban nincs a megfelelő osztályba tartozó alak, ezt üres kerettel jelöltük). Ha a múlt idő jele után nem áll más morféma (azaz végmorféma), akkor a tővégi mássalhangzótól függ a toldalék kiválasztása, ha azonban utána más morféma következik, akkor a kiváltó osztályból átsorolódik a II. osztályba (ezt is vastag keret mutatja).