Hámori Eszter

Kötődéselmélet régen és ma

Koncepciók, kutatás, módszerek és klinikai vonatkozások Bowlbytól napjainkig


Az anyai szenzitivitás és az interakciós mintázatok minősége

A gazdag kutatási anyag legfontosabb eredményei szerint (1) az anyai szenzitivitás első három hónapban mutatott magas értéke a 4-8 hónapos kori harmonikus interakciókkal járt együtt. (2) Azok a csecsemők, akik sírására anyjuk odafigyelt és rögtön reagált, később keveset sírtak, és többet kommunikáltak gesztusokkal, arckifejezéssel és hangadással. (3) Ha az anya az első időszakban többször vette fel és tartotta gyengéden gyermekét, akkor a gyerek 1 éves kora körül kevesebb közvetlen testi kontaktust igényelt. Ha mégis szüksége volt rá, akkor az odabújás és az interakció harmonikus és kölcsönösen kielégítő volt. (4) Az első négy hónap interakciós mintái az Idegen helyzetben mutatott viselkedéssel is kapcsolatban voltak. A korai harmonikus interakciók esetén a gyermek az Idegen helyzetben is kereste a közelséget a szobából rövid időre távozó, majd visszatérő anyával, és könnyen meg lehetett nyugtatni. Ezzel szemben a kedvezőtlen korai interakciós mintákat mutató anya-csecsemő pároknál a gyermek az Idegen helyzetben is megnyugtathatatlan volt, csimpaszkodott és ellökte anyját, vagy kerülte az anyával való kontaktust.

Kötődéselmélet régen és ma

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 253 7

Hivatkozás: https://mersz.hu/hamori-kotodeselmelet-regen-es-ma//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave