A három fő kötődési típusba való besorolás eldöntése nem minden esetben volt egyértelmű. Sokszor hordozott bizonytalansági tényezőt, különösen az olyan kötődési altípusok esetén, ahol a gyermek két kategória határán helyezkedett el, mint ahogy van IJzendoorn és munkatársai (1983, 1985) vizsgálatában a B4-típusú gyermekek. Az osztályozás nehézségeit tovább bonyolította az úgynevezett „nem osztályozható” (Main & Weston, 1981) kategória. Az 1970-1980-as években az Idegen helyzettel világszerte végzett vizsgálatok során a kutatók többsége azzal szembesült, hogy a gyermekek jelentős, 5-10%-a nem sorolható be az Ainsworth által leírt három fő kötődési kategória egyik alcsoportjába sem. Ezeknek a gyermekeknek egy bizonyos része az Idegen helyzetben olyan sajátságos viselkedéseket mutatott – például a zavartság jeleit, bizarr, repetitív mozgásokat az anya jelenlétében vagy visszatértekor –, amelyek nem illeszkedtek egyetlen már megfigyelt kötődési viselkedésmintázatba sem. Ezeknek a viselkedéseknek az aránya különösen magas volt olyan populációknál, ahol a szülő-gyermek pár vagy a család magas rizikójúnak számított, nehéz életkörülmények között éltek, vagy előfordult bántalmazás. A dezorganizált/dezorientált kategória (Main & Solomon, 1986, 1990) létrejötte ezekből a megfigyelésekből indult ki.