Bartos Huba (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Új irányok és eredmények a mondattani kutatásban


A kimerítőség mint implikatúra

A fókusz kimerítőségének egy széles körben alkalmazott megközelítése szerint a kimerítő olvasat általában társalgási implikatúra eredménye. Tág értelemben implikatúrának tekinthetők az olyan, a beszélő(k) tudattartalmára vonatkozó inferenciák, amelyekhez az elhangzott mondatok alapján jutunk el. A kimerítő olvasatot jellemzően skaláris implikatúrának tartják. A skaláris implikatúrák a neo-grice-i megközelítésekben (pl. Gazdar 1979) a Grice-féle Mennyiségi Maxima alapján abban az esetben állnak elő, ha az alternatív mondatok a logikai következmény viszony által rendezett halmazt alkotnak (mely Horn-skála néven ismert, Horn 1972).1 E pragmatikai elemzés szerint a (7b) által leírt helyzetben, ha a beszélő (8)-at állítja (11) (vagy valamely (11)-gyel ekvivalens mondat) helyett, akkor a hallgató arra következtet, hogy (11) igazságfeltételei a beszélő szerint nem állnak fenn. Ha fennállnának, akkor a beszélő a Mennyiségi Maxima alapján a (11)-beli (vagy egy azzal igazságfeltételeiben megegyező) választ adott volna, lévén hogy (11) informatívabb, azaz erősebb állítás, melynek (8) logikai következménye.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 23. kötetének központi témája a szintaxis helye a modern nyelvelméletben. A kötet egyúttal tisztelgés is Kiefer Ferenc akadémikus előtt, 80. születésnapja alkalmából.

Az első rész (Elméletek, modellek, univerzálék) tanulmányai részben kevésbé ismert nyelvészeti modellek szintaktikai alkalmazhatóságát mutatják be, részben az általános tipológia szintjén működő információszerkezeti elveket, mintázatokat vizsgálják.

A második rész (Modulok és kapcsolódásaik) a modern grammatikaelmélet egyik legsajátosabb, eredményeit tekintve talán leggyümölcsözőbb vizsgálati módját követő, az emberi elme részeként feltételezett nyelvi rendszer egyes összetevői közötti kapcsolódásokat tanulmányozó cikkekből áll. Találunk itt elemzéseket a szintaxis és a szemantika, a szintaxis és a prozódia együttműködéséről, valamint arról, hogy a szintaxis, a tudatelmélet és az afáziás jelenségek együttes vizsgálata milyen új következtetésekre vezethet.

A kötet harmadik része (A fókusz kérdésköre) három olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek a fókuszjelenségek megfelelő értelmezéséről újabban felpezsdült szakmai vitához szólnak hozzá, teljesen új megközelítéseket, elemzéseket, megfontolásokat javasolva. Jól látható belőlük, hogy noha a fókuszálás a magyar nyelvben önálló szintaktikai konstrukció, alkalmazásának feltételeit jól leírni és magyarázni csak a szemantika és a pragmatika felől közelítve, információszerkezeti alapokon lehetséges.

A kötet negyedik része (Elemzések, alkalmazások) esettanulmányokat gyűjt egybe, amelyek az általános mondattani elméleteket a magyar nyelv egyes jelenségeinek kezelésére alkalmazzák.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartos-altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxiii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave