6.2.3. A helytelen válaszok kvalitatív elemzése, taxonómiája

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegértési eredmények korcsoportonkénti, szövegtípusok szerinti és kérdésekre lebontott összehasonlító elemzését kiegészítve tartalmi szempontból is megvizsgáltam a kísérleti személyek által adott válaszokat a hibás szövegértési működések átfogóbb, mélyebb megértése céljából. A kvalitatív elemzés során a helytelen válaszokra fókuszáltam, hiszen a lehetséges helyes válaszok adottak, egyértelműen eldönthető (a felállított értékelési elvek alapján), hogy elfogadhatóak-e, így például a tipizálásuk sem lehetséges, hiszen a szöveg alapján csak egy kategóriába tartozhatnak (helyes válasz). A helyes válaszadás hátterében feltételezhető feldolgozási mechanizmusok tárgyalására a Következtetésekben térek ki.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A helytelen válaszok típusainak meghatározásához több szempontot vettem figyelembe, de az alapvető kategorizációs elv a helytelen válaszadás hátterében feltételezett emlékezeti, értési vagy egyéb kognitív folyamatok leírása volt. Természetesen az eredményekből közvetlenül nem látható okok feltárása post hoc, felszíni megfigyelésekből kiinduló következtetéseket jelent és nem előzetesen, bizonyos kritériumoknak megfelelően felállított kategóriáknak való hibamegfeleltetést, így a feltételezett magyarázatok (hibás működési okok) és az egyes helytelen válaszok közötti összefüggés nem abszolút módon elfogadható.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyes helytelenválasz-típusok közötti határok emellett nem egyértelműek, gyakoriak az átfedések. Ennek az az oka, hogy a szövegmegértést általában befolyásoló számos tényező aktuálisan érvényesülő hatása közvetlenül nem vizsgálható, tehát az adatokból nem mindig derül ki egyértelműen, hogy mely felszín alatti működés aktivációját tükrözik az egyes (helytelen) válaszok.
 
A harmadikosok helytelen válaszainak elemzése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az adatok összesítése alapján a helytelen válaszok 8 típusát különítettem el: a) a helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval, b) a háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok, c) logikus válaszok, d) tippelő helytelen válasz, e) az információ töredékes megértésére visszavezethető helytelen válasz, f) általánosító válasz, g) nincs válasz, illetve a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek esetében h) a szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok.
 
A helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ebbe a típusba sorolható helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek eltárolták a szövegben elhangzott információkat vagy információk egy részét, azonban azokat nem a megfelelő megértést ellenőrző kérdés megválaszolásánál hívták elő. Ez a típusú helytelen válasz kizárólag azon kérdéseknél fordult elő, melyeknél a lehetséges helyes válaszok tartamilag vagy hangzásukat tekintve hasonlóak egymáshoz, vagy azonosak, illetve maguk a kérdések is hasonló információ előhívására vonatkoznak, vagy hasonló szerkezetűek. Az érintett kérdések az 1. (A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?), a 6. (Hol tartják az emberek a rénszarvast háziállatként?) és a 9. kérdés (Hol él a Mikulás?). Bár az ellenőrző kérdések a kísérleti személyeknek kiosztott feladatlapon nem egymás után következtek, a hozzájuk kapcsolódó információk a szöveg 1. és 2. harmadában, időben egymáshoz viszonylag közel hangzottak el. Az ebbe a típusba tartozó helytelen válaszok a rövid idejű verbális memória átmeneti telítettségét, a hasonló információk nem megfelelő rendezését jelezhetik (lásd Következtetésekben). A 13. táblázat a helytelenválasz-típusra jellemző példákat, azok helyes változatát (félkövérrel), illetve az előfordulás szövegkörnyezetét mutatja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

13. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira. („a helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válaszok
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható megoldások
A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?
Európa északi részén.
A legészakibb, sarkvidéki tájakon élő rénszarvasok vadon élnek.
legészakibb területeken/tájakon, sarkvidéken, sarkvidéki tájakon stb.
Lappföldön.
Hol tartják az emberek a rénszarvast háziállatként?
Lappföldön.
Például Amerika és Európa északi részén a rénszarvast háziállatként tartják.
Európa északi részén.
Hol él a Mikulás?
Északi-sarkon.
… a Mikulás rénszarvas vontatta szánon érkezik a messzi északról, Lappföldről .
A (messzi) északon / Lappföldön
Amerikában.
Európa északi részén.
Észak-Amerikában.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Több tipikus helytelen válasznál is látható, hogy nem egyértelmű, hogy a hasonló vagy azonos információk nem megfelelő rendezése, vagy más tényező, például a háttérismeretek aktiválása vagy az információk részleges megértése/megtartása magyarázza-e a válaszadási döntést. A rénszarvasok természetes élőhelyére vonatkozó kérdés esetén elképzelhető például, hogy a kísérleti személyek korábbi történetekből megszerzett ismeretei nehezítették, torzították a szövegértést. Ugyanígy nem kizárható, hogy a Mikulás élőhelyének meghatározásánál is hasonló, a hosszú távú emlékezetben tárolt és az aktuális szövegértési feladat során előhívott információ helyettesítette a szövegben elhangzott információt, vagy az sem, hogy a gyermekek tárgyi ismereteikre alapozva összekapcsolták az északon elhelyezkedő Lappföldet az Északi-sarkkal, ami azt is jelentheti, hogy logikai alapon megalkotott választ adtak. A szöveg tartalmát és a kérdések fókuszát figyelembe véve azonban e helytelen válaszok esetében a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az „információs torlódás”, tehát az egymáshoz tartalmilag és hangzásban közel álló információk együttes előfordulása eredményezte a nem elfogadható válaszokat. A többi kategória felállításánál ehhez hasonló, kézenfekvő, a szövegből kiinduló magyarázat nem rajzolódik ki, ezért azokban az esetekben indokolt volt az új kategória bevezetése.
 
A háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ebbe a kategóriába sorolt helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek (i) valószínűsíthetően az elhangzó információkat nem vagy csak töredékesen értették meg, vagy (ii) az adott információt az elhangzás pillanatában maradéktalanul feldolgozták, viszont annak a rövid idejű megtartása különböző okokból akadályoztatott volt, vagy (iii) az információt szöveghűen megértették, azonban a háttérismeretek, illetve a magasabb szintű asszociációk aktiválódása torzította az információk későbbi előhívását. Mindhárom esetben elmondható, hogy a megértési hézagok áthidalását feltételezhetően az előzetes ismeretek aktiválása biztosította. A 14. táblázatban bemutatott példákból láthatjuk, hogy az e kategóriába sorolt helytelen válaszok szinte mindegyike gyermekeknek szóló mesékhez, versekhez, közismert történetekhez, rajzfilmekhez kapcsolódik.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

14. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („a háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válaszok
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható megoldások
Ki vezeti a rénszarvast?
Mikulás.
A rénszarvasokat egy-egy tapasztalt, idősebb társuk vezeti.
Tapasztalt rénszarvas (társuk) / idősebb rénszarvas (társuk)
Télapó.
A mikulás manói.
A krampuszok.
A kémények füstje.
A Télapó segítői.
A csengőszó / a csengő hangja.
Mit szoktak vontatni a rénszarvassal?
Ajándékokat.
… gyakran nagyobb terhet, például megrakott szekeret vontatnak vele.
(nagyobb) terhet, (megrakott) szekeret
Meglepetéseket.
Fenyőfát a gyerekeknek.
Karácsonyi díszeket.
Édességet / csokit.
Szeretetet.
Mihez hasonlít a rénszarvas?
Őzhöz
Igen szép és nagytermetű állat, az alakja például a kecskéhez hasonlítható.
a kecskéhez
Csodaszarvashoz / csodaállathoz
Rudolfhoz.
Miért szeretik a rénszarvast vontatásra használni?
Mert ajándékokat visz.
Mivel rendkívül erős és kitartó állat , gyakran nagyobb terheket, például megrakott szekeret vontatnak vele. A rénszarvas nagyon nagy távokat tud megtenni , ezért vontatáshoz jobban szeretik, mint a lovat vagy az ökröt.
(Mert a rénszarvas rendkívül) erős és kitartó (állat) / (A rénszarvas nagyon) nagy távokat tud megtenni / hosszú távokat tud megtenni.
Hogy a gyerekek időben megkapják az ajándékokat.
Mert a Télapó/Mikulás nem tud repülni.
Mert a Télapó/Mikulás nem bírja el az ajándékokat.
Mert túl nagy a Mikulás csomagja.
Mert az ajándékok elhúzásához erősnek kell lenni.
Mert a rénszarvasok nagyon gyorsak.
 
A logikus válaszok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A logikus gondolkodásra visszavezethető válaszok kategóriájához soroltam azokat a helytelen válaszokat, melyek hátterében nem feltételezhetőek olyan, a Mikulás és a karácsony témaköréhez kapcsolódó előzetes ismeretek, olvasmányélmények vagy tapasztalati tudáselemek, melyeket a kísérleti személyek aktiválhattak és felhasználhattak a feladat megoldása során. Itt ismét kiemelendő a kategorizálás nehézsége: természetesen nem lehetünk biztosak abban, hogy a kísérleti személyek valóban nem rendelkeznek-e a válaszokban előforduló, a konkrét témára vonatkozó előzetes információkkal (mesékből, történetekből stb.), vagy ténylegesen a témától független világismeretüket felhasználva adtak-e egyébként logikus, de a szövegben nem fellehető információkon alapuló válaszokat, így a csoport leírásakor nagyrészt a saját tapasztalataimra hagyatkoztam. Hasonlóképpen bizonytalan némely válasz esetében a logikus gondolkodás és a következőkben bemutatott tippelő válaszadás közötti határ kijelölése. Fontos megemlíteni, hogy a logikus válaszadás (és tippelő válaszadás) olykor a helyes válaszok előfordulását is magyarázhatja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A logikus válaszokra jellemző példákat a 15. táblázat foglalja össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

15. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („logikus válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válaszok
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Milyen alkalomból szokták a rénszarvas húsát megenni?
Mert finom.
A rénszarvas húsát és tejét Magyarországon nem fogyasztják, azonban némelyik országban fontos része a karácsonyi vacsorának .
karácsonykor / a karácsonyi vacsoránál (esetleg karácsony napján
Mert éhesek az emberek.
Mert vacsorázni akarnak.
Mert ez van otthon / mert ez van a hűtőben.
Mert ez a kedvencük.
Ki vezeti a rénszarvasokat?
A gazdájuk.
A rénszarvasokat egy-egy tapasztalt, idősebb társuk vezeti.
Tapasztalt rénszarvas (társuk) / idősebb rénszarvas (társuk)
A főnökük.
A legokosabb rénszarvas.
Az apukájuk / a szüleik.
A legnagyobb / a legerősebb példány.
A térképüket követik.
A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?
A garázsban.
A legészakibb, sarkvidéki tájakon élő rénszarvasok vadon élnek.
legészakibb területeken/tájakon, sarkvidéken, sarkvidéki tájakon stb.
Az élelem / a táp mellett.
Ahol nem élnek emberek.
Ahol egyedül lehetnek.
Mit szoktak vontatni a rénszarvassal?
Szénát / búzát / fát.
…gyakran nagyobb terheket, például megrakott szekeret vontatnak vele.
(nagyobb) terhet, (megrakott, nehéz stb.) szekeret
Alkatrészeket autóhoz.
Állateledelt.
Utasokat.
Gyümölcsöket / zöldségeket.
Miért szeretik a rénszarvast vontatásra használni?
Mert gyors.
Mivel rendkívül erős és kitartó állat , gyakran nagyobb terheket, például megrakott szekeret vontatnak vele. A rénszarvas nagyon nagy távokat tud megtenni , ezért vontatáshoz jobban szeretik, mint a lovat vagy az ökröt.
(Mert a rénszarvas rendkívül) erős és kitartó (állat) / (A rénszarvas nagyon) nagy távokat tud megtenni / hosszú távokat tud megtenni.
Mert az emberek elfáradtak.
Hogy a dolgok / áruk / az élelem eljussanak / eljusson mindenkihez.
Mert a rénszarvas szeret futni / dolgozni.
Mert a rénszarvas szorgalmas állat.
Mert nincs autójuk / motorjuk / lovuk.
Mit készítenek a rénszarvas tejéből?
Üdítőt / italokat.
A tejét nem csak megisszák, hanem sajtot is készítenek belőle.
sajtot
Csokoládét.
Tejfölt / túrót.
Ebédet.
Nevezz meg egy növényt, amelyet a rénszarvas megeszik!
Fű / toboz / széna / szalma
…az ott található ritkás, elszórt növényzettel táplálkoznak: mohával, zuzmóval és törpefák levelével .
moha / zuzmó / törpefák levele
 
Tippelő válaszadás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tippelő helytelen válaszok kategóriájába soroltam azokat a helytelen megoldásokat, amelyek esetében kvázi-kizárható az előzetes, témához kapcsolódó ismeretek aktiválása (tehát nem feltételezhető, hogy a szöveg témájához kapcsolódóan a kísérleti személyek a válaszban megjelenő információt hallhatták, olvashatták stb.). Emellett nem feltételezhető a logikai alapon történő válaszadás lehetősége sem, mivel a tippalapúnak feltételezett válaszok esetében hasonló valószínűséggel adhattak volna a kísérleti személyek más tartalmú, de ugyanabba a szemantikai/nyelvtani kategóriába tartozó választ is. Ez azt jelenti, hogy a feladatmegoldás közben a logikai összefüggések feltárása nem magyarázza egyértelműen az adott válasz kiválasztását. Az előző kategóriák definiálásához hasonlóan itt érvényes a kategória körülhatárolásának nehézsége: az adatok alapján csak korlátozottan láthatunk rá a feladatmegoldás közbeni mentális folyamatokra, a csoportosítás nem mentes az adatelemző saját tapasztalataitól. Ennek megfelelően nem teljesen kizárhatóak az e kategóriába sorolt példányok esetében a világismereten alapuló logikai következtetéseknek a válaszokban való megjelenése sem. Fontos megjegyezni, hogy természetesen a véletlenszerű válaszokban előforduló információk is a háttértudás részét képezik, így a hosszú távú memóriában tárolódnak, de az előhívásuk – feltehetően – nem szándékolt, nem megalapozott, a válaszadás időpontjában nem feltétlenül helyesnek gondolt: a kísérleti személy a feladat jellegéből, tehát a „válaszadási kényszerből” adódóan döntött a megoldási javaslat feltüntetése mellett. A tippelő válaszokra jellemző példákat a 16. táblázat foglalja össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

16. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („tippelő válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Milyen alkalomból szokás a rénszarvas húsát megenni?
Húsvétkor eszik meg.
…azonban némelyik országban fontos része a karácsonyi vacsorának.
 
karácsonykor, karácsonyi vacsorán (esetleg karácsony napján)
Szilveszterkor.
Nyáron.
Reggel eszik meg.
A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?
Írországban.
A legészakibb, sarkvidéki tájakon élő rénszarvasok vadon élnek.
legészakibb területeken/tájakon, sarkvidéken, sarkvidéki tájakon stb.
Dél-Amerikában.
Tisztásokon.
Városokban.
Nevezz meg egy növényt, amelyet a rénszarvas megeszik!
Pitypang.
ritkás, elszórt növényzettel táplálkoznak: mohával, zuzmóval és törpefák levelével .
moha / zuzmó / törpefák levele
Liliom.
Ki vezeti a rénszarvasokat?
Más állatok.
A rénszarvasokat egy-egy tapasztalt, idősebb társuk vezeti.
Tapasztalt rénszarvas (társuk) / idősebb rénszarvas (társuk)
A tolvajok.
 
Általánosító válaszok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az általánosító válaszok kategóriájába tartoznak azok a megoldások, melyek a feladat értékelési rendszere alapján helyesnek ítélt válaszokhoz szemantikailag kapcsolódnak, azonban az információtartalmukat tekintve kevésbé specifikusak, tágabb szemantikai mezőt fednek le, olykor a helyes válaszok ernyőfogalmai. Ezekben az esetekben a helyes válaszhoz hasonlóan más szemantikai egységek is tartozhatnak a válaszként feltüntetett fogalom alá, így azokat helyes válaszként nem fogadtam el (a kategorizációról lásd a Következtetéseket). Az általánosító válaszok értékelése általánosságban bizonytalan: nem tekinthetőek egyértelműen helytelennek, mivel az adott információ feldolgozása és rövid idejű megtartása legalább részben sikeres volt, ugyanakkor az ellenőrző kérdések megoldásakor az információ előhívása sérül, nem teljes. Továbbá itt sem zárható ki annak a lehetősége, hogy a kísérleti személy véletlenszerűen válaszolt (ami végső soron a nyelvre vonatkozó alapvető tudásán alapszik, pl. olyan kérdésnél, ahol a helyes válasz főnév, oda főnevet ír), vagy a logikailag szorosan összefüggő fogalmak közötti kapcsolatot tárja fel (pl. fa helyett növény, szarvas helyett állat). Az értékelés relatív egyértelműségének elvét figyelembe véve – ahogy azt a Módszertanban kifejtettem – az általánosító válaszokat tehát nem fogadtam el helyesnek. A kategóriára jellemző példákat a 17. táblázat szemlélteti.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

17. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („általánosító válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Mit szoktak vontatni a rénszarvassal?
Szállítmányt.
…gyakran nagyobb terheket, például megrakott szekeret vontatnak vele.
(nagyobb) terhet, (megrakott, nagy, nehéz stb.) szekeret
Járművet.
Kocsit.
Milyen alkalomból szokták a rénszarvas húsát megenni?
Télen eszik meg.
A rénszarvas húsát és tejét Magyarországon nem fogyasztják, azonban némelyik országban fontos része a karácsonyi vacsorának .
karácsonykor / a karácsonyi vacsoránál (esetleg karácsony napján
Ünnepekkor eszik meg.
Hidegben eszik meg.
Mihez hasonlít a rénszarvas?
A nagy állatokhoz.
Igen szép és nagytermetű állat, az alakja például a kecskéhez hasonlítható.
a kecskéhez
A háziállatokhoz.
 
Részleges információfeldolgozás és -előhívás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A részleges információfeldolgozásra visszavezethető helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek (i) a szövegben elhangzott információkat csupán részlegesen észlelték vagy dolgozták fel, vagy (ii) az információk egészét sikeresen észlelték és feldolgozták, azonban a megértést ellenőrző kérdések megválaszolása során csak az információk egy részéhez, olykor töredékéhez volt hozzáférésük. Az előbbi esetben tehát az információk feldolgozása, az utóbbiban pedig azok rövid idejű megtartása és előhívása volt akadályozott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A részleges információfeldolgozáshoz sorolható helytelen válaszok – a jelenség hátterében feltételezett folyamatok tekintetében – hasonlóak az általánosító válaszokhoz és azokhoz a megoldásokhoz, melyek esetében a kísérleti személyek a helyes információt cserélték fel egy másik szövegrészben elhangzott információval. Ezekben az esetekben is látható, hogy a gyermek a szövegfeldolgozás során nem siklott el teljesen a fölött az információs egység fölött, melyre a kérdés vonatkozik, illetve a rövid idejű emlékezete korlátozottan bár, de megtartotta a szükséges információt, de a válaszadás során az előhívás pontossága sérült, melynek több lehetséges magyarázata is valószínűsíthető: a helytelenválasz-típusok leírása egy lehetséges háttérműködést ír le. A részleges információfeldolgozáson alapuló helytelen válaszok ennek ellenére külön kategóriaként írhatóak le, mivel az általánosító válaszok esetében a korlátozott feldolgozás-előhívás problémáját egy tágabb jelentésű fogalommal hidalták át, az információfelcserélés esetén pedig lényegében nem az információtartalom sérült, hanem azok rendszerezése, illetve részben a szöveg szerkezetének mentális reprezentációja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A részleges információfeldolgozás és -előhívás típusába sorolható helytelen válaszokra a 18. táblázatban láthatunk példákat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

18. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („részleges információfeldolgozás, -előhívás”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?
Déli sarkon.
A legészakibb, sarkvidéki tájakon elő rénszarvasok vadon élnek.
legészakibb területeken/tájakon, sarkvidéken, sarkvidéki tájakon stb.
Sarki tájakon.
Jégkorszaki tájakon.
Nevezz meg egy növényt, melyet a rénszarvas megeszik!
Zúzmaring. [zuzmó + rozmaring]
…az ott található ritkás, elszórt növényzettel táplálkoznak: mohával, zuzmóval és törpefák levelével .
moha / zuzmó / törpefák levele
Törpe levéllel.
 
A szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegben mesterségesen elhelyezett jelentéses anomáliák bizonyos esetekben az eredeti formájukban, szó szerint felidézve fordultak elő a kérdésekre adott válaszokban is (az „értelmező” és a „szó szerint felidézett” válaszok megoszlását az 5. ábra szemléltette). Mint ahogy azt az előzőekben indokoltam, az eredeti formájukban előhívott szemantikai anomáliákat tartalmazó válaszokat nem fogadtam el helyes válaszként, mert bár az elhangzott nyelvi szerkezetet a kísérleti személy pontosan eltárolta és előhívta, a válasz alapján egyértelmű, hogy az információt nem értelmezte, a nyelv szemantikai szabályait nem alkalmazta. Ebből adódik, hogy az ilyen esetekben nem bizonyos, hogy a kérdéses szemantikai egységet valóban értelmezni tudta-e a gyermek, vagy csak a biztonságosan működő rövid távú verbális emlékezetére hagyatkozott-e. Az ilyen válaszok emellett azért sem elfogadhatóak, mert a kísérlet lefolytatása során egyértelmű instrukciókat kaptak a kísérlet résztvevői arra vonatkozóan, hogy a „furcsa”, „hibás” szerkezeteket hagyják figyelmen kívül, az értelmetlen szavakat hagyják ki, és olyan válaszokat adjanak, amelyeket ők maguk is kimondanának vagy leírnának, és amelyeket mások nem találnának „furcsának”, tehát próbálják megérteni a hibák mögötti jelentést. Egyes válaszok esetében a szemantikai anomália nem szó szerint jelenik meg: a kísérleti személy az eredetivel megegyező vagy hasonló jelentésű szerkezetet (pl. jelzőt) adott meg a válaszban, de nem ugyanazokat a szavakat használva. Ez arra utal, hogy a szemantikailag manipulált nyelvi egységet megkísérelte értelmezni, de az értelmezés eredményeképpen sem olyan választ adott, amely a szemantikai szabályoknak megfelel, tehát a megértés ebben az esetben is pontatlan, sérült.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szemantikai anomáliák szó szerinti felidézéséhez kapcsolódó hibákra jellemző példákat a 19. táblázat mutatja be.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

19. táblázat. Példák a harmadikosok helytelen válaszaira („a szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és a szemantikai anomália eredeti formája
Elfogadható válaszok
Mit készítenek a rénszarvas tejéből?
Régi sajtot.
A tejét nem csak megisszák, hanem régi sajtot is előzőleg készítenek belőle.
sajtot
Öreg sajtot.
Ki vezeti a rénszarvasokat?
Az öreg szép ruhás szarvas.
A rénszarvasokat egy-egy tapasztalt, hanem idősebb, jól öltözött társuk vezeti.
Tapasztalt rénszarvas (társuk) / idősebb rénszarvas (társuk)
Idősebb jól öltözött szarvas.
Tapasztalt csinos rénszarvas.
Nevezz meg egy növényt, amelyet a rénszarvas megeszik!
Műanyag füvet.
…az ott található ritkás, elszórt, műanyag növényzetet teszik a szájukba: mohát, zuzmót és törpefák levelét .
moha / zuzmó / törpefák levele
Műanyag moház.
 
A hatodikosok helytelen válaszainak elemzése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos kísérleti személyek esetében egy hibatípus kivételével a harmadikosokéval megegyező kategóriákat állítottam fel az adatok kielemzését követően (az eltérő kategóriát félkövérrel jelöltem): a) a helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval, b) a háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok, c) logikus válaszok, d) tippelő helytelen válaszok, e) az információ töredékes megértésére visszavezethető helytelen válasz, f) a kérdésben/szövegben előforduló szóhoz hasonló hangzású/jelentésű válasz, g) nincs válasz, illetve a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek esetében h) a szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A két korosztály adatainak összevetése néhány fontos különbségre is rávilágított a válaszok mintázatának tekintetében. Lényeges eltérés, hogy a hatodikosok válaszai jellemzően hosszabbak, kifejtettebbek, még abban az esetben is, ha a megoldás egyébként helytelen. Az idősebb kísérleti személyek bátrabban hagyatkoztak a háttérismereteikre, a logikai kapcsolatok feltárására akkor is, amikor a válaszuk egyáltalán nem tükrözte a szövegben elhangzott információkat. Az ilyen típusú válaszok jellemzően részletesebbek, mint azt maga a kérdés és az elfogadhatónak kijelölt válasz indokolta volna. Ezzel szemben a harmadikosok az információ megértésének vagy rövid idejű megtartásának akadályozottsága esetén egyáltalán nem adtak választ, vagy tippelően válaszoltak, esetleg háttérismereteikre alapozva egy-egy szóval, töredékszóval válaszoltak. Ez arra utalhat, hogy az idősebb kísérleti személyek magabiztosabban hidalják át a beszédmegértés folyamatában előforduló „homályos foltokat”, és stabilabban kompenzálnak a megértés ellenőrzése során.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A háttértudás és az asszociációk aktiválásának szövegértésben betöltött szerepe hosszú ideje vitatott téma a vonatkozó szakirodalomban (részletesebben lásd a Következtetésekben). A hatodikos kísérleti személyek helytelen válaszainak kidolgozottsága azt jelentheti, hogy sok esetben az előzetes ismeretek felülírták a szövegben ténylegesen elhangzott információkat, illetve hogy maga az információ által aktivált asszociációs kapcsolatok torzították a szöveg egyes részeinek megértését.
 
A helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegben elhangzott információkon alapuló, de nem a megfelelő ellenőrző kérdésnél előhívott válaszok esetében az látható, hogy a helytelen válaszok kiválasztása nem minden esetben volt véletlenszerű. A harmadikosokhoz hasonlóan az idősebbek számára is zavaró tényezőnek bizonyult a válaszként leírt információk és az egyébként az adott kérdésre válaszként elfogadható információ elhangzása közötti relatíve rövid idő. Az ebbe a kategóriába sorolt helytelen válaszok egy részét így az egy gondolati egységen (írásban bekezdésen) belül előforduló információk sűrűsége magyarázza, mely információkat a válaszadás során a kísérleti személyek nem tudták elkülöníteni. Érdekes különbség azonban, hogy a harmadikosok csoportjánál a felcserélt információkat tartalmazó szavak, szószerkezetek egy része hangzási és szemantikai szempontból hasonló volt (Északi-sark, Észak-Európa stb.). A hatodikosok megoldásaira ez nem volt jellemző, az érintett nyelvi egységek között egyértelmű, szoros hasonlósági kapcsolat nem írható le. Ritkábban ugyan, de előfordult, hogy a felcserélt információs egységeket lazább jelentésbeli hasonlóság kötötte össze, például egyazon főfogalom alá tartoztak. A helytelenválasz-típusra jellemző példákat a 20. táblázat illusztrálja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

20. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („A helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Mikor nem hordhatnak álarcot az emberek a karnevál ideje alatt?
A karnevál temetésekor.
…mindenki hordhat álarcot, kivéve akkor, amikor valamilyen más vallásos ünnep is van.
Más egyházi ünnep idején / egyházi ünnepekkor / amikor más egyházi ünnep is van / esetleg vallási ünnepekkor
Mit jelképez a karnevál egyik legfontosabb szimbóluma, a tűz?
Álarcokat.
…hangsúlya a tűzön van, amely a megtisztulást jelképezi.
 
A megtisztulást.
Máglyahalált.
Mit jelent eredetileg a karnevál szó?
Böjt előtti nap.
A karnevál szó eredeti jelentése „ Ég veled, hús ”…
Ég veled, hús!
Milyen eszköz a vaporettó?
Álarc.
Ha vaporettóval érkezünk, azaz vízi taxiról lépünk a szárazföldre…
Vízi taxi.
Mit szoktak hasonlítani az „Adria királynőjéhez?”
A karnevált.
a város – amelyet egyébként az „Adria királynőjéhez” is szoktak hasonlítani…
Velencét / a várost.
Milyen napon rendezik meg a karnevál temetését?
December 26-án.
A karnevál utolsó napját hamvazószerda követi…
Ezt a karnevál temetésének is nevezik.
Hamvazószerdán.
Miért búcsúznak el átmenetileg a húsevéstől a karnevál végét követően?
Hogy megtisztulhassanak.
…amely a nagyböjt előtti napokra utal, amikortól a keresztények nem fogyasztanak húst.
Mert a keresztény kultúrkörben a nagyböjti időszak alatt tilos a húsevés. [ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
A temetés miatt.
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
Mert összesen 140 szigetre épült.
Velence leginkább a vízi utakról, azaz a lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
144 hídjáról és a városairól.
108 hídjáról és 40 városáról.
 
A háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az előzetes ismeretek válaszadás során történő felhasználásával magyarázható helytelen válaszok – ahogy azt az általános bevezetőben ismertettem – jellemzően részletesebbek, bővebbek voltak, mint a harmadikos korosztály esetében. Az idősebb korosztály e tekintetben „előnyt” élvez, hiszen tárgyi tudása általában kiterjedtebb, szélesebb körű és megalapozottabb, mint a fiatalabbaké. Az életkor, a nyelvi és a nem nyelvi tapasztalatok, az intézményesített oktatásban eltöltött többletidő (többek között a felső tagozatban oktatott új tantárgyak), a bővebb ismeretek az elhangzott szöveget – a harmadikosokhoz képest – egészen más kontextusba helyezik, melynek eredménye lehet a „meggyőzőbb” helytelen válaszok előfordulása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Különös kategorizációs nehézséget jelentett eldönteni, hogy egyes helytelen válaszok a háttértudás aktivációjára vagy az információk részleges megértésére vezethetőek-e vissza. A taxonómiai bizonytalanság lényegében abból adódik, hogy csupán az adatokból szinte lehetetlen feltárni, hogy a kísérleti személyek az emlékezetük melyik részéből hívták elő a helytelen információt: az adott kísérleti szöveg mentális reprezentációját rövid ideig (helyenként pontatlanul) megtartó emlékezeti tárból, vagy az ismereteket, a tapasztalati tudást, a különböző sémákat elraktározó hosszú távú memóriából. A problémát tovább nehezíti, hogy bizonyos esetekben a tartós emlékezetben tárolt információk sem maradéktalanul helytállóak, tehát eleve helytelen információval hidalják át a megértési nehézségeket. Az ilyen véleményes esetekben a saját tapasztalataimra, feltételezéseimre hagyatkozva soroltam a megoldásokat az egyik vagy a másik kategóriához.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ebbe a kategóriába sorolt válaszok egy része csak a szövegben elhangzó információkhoz képest helytelen, vagyis a szövegkontextus figyelembe vétele nélkül elfogadhatóak lennének (pl. Mit jelent eredetileg a karnevál szó?).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az előismeretek előhívásával összefüggő helytelen válaszokat szemlélteti 21. táblázat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

21. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („A háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Mit jelent eredetileg a karnevál szó?
Díszes felvonulást.
A karnevál szó eredeti jelentése „Ég veled, hús”
„Ég veled, hús!”
Az emberek maszkban mászkálnak.
Fellépnek az emberek álarcban a város nevezetes pontjain.
Mit jelképez a karnevál egyik legfontosabb szimbóluma, a tűz?
Bátorságot.
…hangsúlya a tűzön van, amely a megtisztulást jelképezi.
A megtisztulást.
Becsületességet.
Miért búcsúznak el átmenetileg a húsevéstől a karnevál végét követően?
Mert vége van a pünkösdnek.
[vallási ismeretek helytelen előhívása]
…amely a nagyböjt előtti napokra utal, amikortól a keresztények nem fogyasztanak húst.
Mert a keresztény kultúrkörben a nagyböjti időszak alatt tilos a húsevés. [ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
Mikor nem hordanak az emberek álarcot a karnevál ideje alatt?
Jézus halálának napján. [vallási ismeretek kavarodása, helytelen előhívása]
…mindenki hordhat álarcot, kivéve akkor, amikor valamilyen más vallásos ünnep is van.
Más egyházi ünnep idején / egyházi ünnepekkor / amikor más egyházi ünnep is van / esetleg vallási ünnepekkor
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
A Velencei-tóról.
Velence leginkább a vízi utakról, azaz a lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
Arról, hogy Olaszországban van.
A spagettiről.
 
Részleges információfeldolgozás, -előhívás
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A részleges információfeldolgozással és -előhívással összefüggő helytelen válaszok jellemzően, de nem kizárólag akkor fordultak elő, amikor a válaszban vagy a kérdéses szövegrészben idegenszerű, a mindennapi nyelvhasználatban vélhetően nem gyakran aktivált, a passzív szókincsben tárolt vagy teljesen új lexikális egységek aktiválódtak. A kísérleti személyek ilyenkor töredékesen elő tudták ugyan hívni a szükséges információt, de nem emlékeztek vagy nem tudták pontosan és egészében feldolgozni az összefüggéseket, a megfelelő szóalakokat. A helytelen válaszok jellege hasonló a harmadikosokéhoz. A részleges információkezelésből adódó helytelen válaszok összefoglalását a 22. táblázatban láthatjuk.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

22. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („Részleges információfeldolgozás, -előhívás”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Miért búcsúznak el átmenetileg a húsevéstől a karnevál végét követően?
A böjttől.
…amely a nagyböjt előtti napokra utal, amikortól a keresztények nem fogyasztanak húst.
Mert a keresztény kultúrkörben a nagyböjti időszak alatt tilos a húsevés. [ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
Mert ehetnek húst.
Mert hamvazószerda következik.
Mit jelent eredetileg a karnevál szó?
Hús nélkül.
A karnevál szó eredeti jelentése „Ég veled, hús”
„Ég veled, hús!”
A keresztények nem ehetnek húst.
Milyen napon rendezik meg a karnevál temetését?
Húsvét előtti napon.
A karnevál utolsó napját hamvazószerda követi…
Ezt a karnevál temetésének is nevezik.
Hamvazószerdán.
Mikor nem hordanak az emberek álarcot a karnevál ideje alatt?
Ha vannak más események.
…mindenki hordhat álarcot, kivéve akkor, amikor valamilyen más vallásos ünnep is van.
Más egyházi ünnep idején / egyházi ünnepekkor / amikor más egyházi ünnep is van / esetleg vallási ünnepekkor
Templomi szertartásokkor.
Milyen eszköz a vaporettó?
Vízen járó eszköz.
Ha vaporettóval érkezünk, azaz vízi taxiról lépünk a szárazföldre…
Vízi taxi.
Vízi komp.
Miért búcsúznak el átmenetileg a húsevéstől a karnevál végét követően?
Mert keresztények.
…amely a nagyböjt előtti napokra utal, amikortól a keresztények nem fogyasztanak húst.
Mert a keresztény kultúrkörben a nagyböjti időszak alatt tilos a húsevés. [ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
A 118 vízesésről.
Velence leginkább a vízi utakról, azaz a lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
 
Tippelő válaszadás
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos korosztály tippelő helytelen válaszainak mintázata szintén igen hasonló a harmadikosokéhoz. Bizonyos kérdések esetében egyértelműen látható, hogy a szükséges információ feldolgozása vagy rövid idejű megtartása elmaradt, és a kísérleti személy a helyes válasz szemantikai kategóriáján (a tehát a főfogalmon) belül véletlenszerűen választott (helytelen) megoldást. Más esetekben – amikor a kérdés kevésbé egyértelműen jelölte ki, vagy egyáltalán nem utalt a helyes válasz szemantikai tartalmára – a helytelen válaszok nem feltétlenül tartoztak a helyes válaszéval megegyező főfogalom alá. Sajátos csoportot alkotnak azok a helytelen válaszok, amelyeket bár nem magyarázhatnak a témához kapcsolódó háttérismeretek, azonban a kísérleti személyek előtanulmányaiból, illetve egyéb forrásból származó – töredékes, nem helytálló – ismeretei bizonyos mértékig befolyásolhatták. Az ilyen típusú válaszok egyfajta átmenetet képeznek a tippelő válaszok és az előismeretek aktiválásával összefüggésbe hozható válaszok között. A tippelő helytelen válaszok egyes példáit a 23. táblázat összesíti.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

23. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („Tippelő válaszadás”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Milyen eszköz a vaporettó?
Hangszer.
Ha vaporettóval érkezünk, azaz vízi taxiról lépünk a szárazföldre…
Vízi taxi.
Milyen napon rendezik meg a karnevál temetését?
Kedden.
A karnevál utolsó napját hamvazószerda követi…
Ezt a karnevál temetésének is nevezik.
Hamvazószerdán.
Minden vasárnap.
Milyen napon kezdődik a velencei karnevál?
Hétfőn délután.
Hagyományosan december 26-ával kezdődik, Szent István napján .
december 26-án / Szent István napján
Csütörtökön.
Mit jelent eredetileg a karnevál szó?
Megemlékezést.
A karnevál szó eredeti jelentése „Ég veled, hús”
„Ég veled, hús!”
Ez az egyetlen katolikus ünnep, amikor álarcot lehet hordani.
Találkozást jelent Jézussal.
Mit jelképez a karnevál egyik legfontosabb szimbóluma, a tűz?
A felszabadulást jelképezi.
…hangsúlya a tűzön van, amely a megtisztulást jelképezi.
A megtisztulást.
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
A falujáról.
Velence leginkább a vízi utakról, azaz a lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
Mikor nem hordhatnak az emberek álarcot a karnevál ideje alatt?
A páros ünnepeken.
…mindenki hordhat álarcot, kivéve akkor, amikor valamilyen más vallásos ünnep is van.
Más egyházi ünnep idején / egyházi ünnepekkor / amikor más egyházi ünnep is van / esetleg vallási ünnepekkor
 
Logikus válaszadás
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos korosztály logikus válaszadása – csakúgy, mint a tippelő válaszadás esetében – nagyfokú hasonlóságot mutat a fiatalabb korosztályéval: az e kategóriába sorolt helytelen válaszok döntő részének hátterében a világismereten alapuló logikaikapcsolat-feltárás feltételezhető. E választípus esetében is körülírható azonban egy sajátos megoldáscsoport, mely a harmadikosok esetében nem fordult elő: egyes logikai kapcsolatok felállítása során a kísérleti személyek valószínűsíthetően nem az általános, a szövegtől és a témától független világismeretüket, tapasztalataikat aktiválták, hanem éppen a szövegben elhangzott információk felhasználása eredményezte a logikus válaszokat. E megoldások tehát a szöveg alapján logikusak, az értékelési szempontok szerint azonban helytelennek tekinthetőek (első és harmadik példa). A logikus válaszadásra jellemző nyelvi példákat a 24. táblázat szemlélteti.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („Logikus válaszadás”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Mit jelen eredetileg a karnevál szó?
Nagyböjt előtti felkészülést.
A karnevál szó eredeti jelentése „Ég veled, hús”
„Ég veled, hús!”
Mit jelképez a karnevál egyik legfontosabb szimbóluma, a tűz?
Az égést.
…hangsúlya a tűzön van, amely a megtisztulást jelképezi.
A megtisztulást.
Miért cipelik bíróság elé a karnevál hercegét?
Mert beöltözött.
Végül bíróság elé cipelik, hogy ott rákenjenek minden városban történő rosszat, majd kiszabják rá a büntetést
Hogy rákenjenek minden városban történő rosszat / Hogy kiszabják rá a büntetést
[ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
Azért, hogy kifaggassák.
Mert bűnt követett el.
Miért búcsúznak el átmenetileg a húsevéstől a karnevál végét követően?
Hogy le tudjanak végre mondani valamiről.
…amely a nagyböjt előtti napokra utal, amikortól a keresztények nem fogyasztanak húst.
Mert a keresztény kultúrkörben a nagyböjti időszak alatt tilos a húsevés. [ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
Mert van egy hatalmas nagy lakoma a végén, ahol túl sokat esznek.
 
A kérdésben vagy szövegben előforduló szóhoz hasonló hangzású vagy jelentésű válasz
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az e kategóriába sorolt helytelen válaszok csak a hatodikosok eredményeiben fordultak elő (a harmadikosok esetében az általánosító válaszadás kategóriája bizonyult életkor-specifikusnak).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyelvi inputban – a megértést ellenőrző kérdésben vagy a tesztszövegben – előforduló szóhoz köthető helytelen válaszok tipológiai szempontból hasonlóak az információ részleges megértésére és megtartására visszavezethető válaszokhoz, sok esetben az elkülönítés így nem egyértelmű. A kísérleti személyek alapvetően mindkét esetben hasonló stratégiát alkalmaztak a megértési rés áthidalására: a rendelkezésükre álló, elhangzott vagy leírt információt építették be a megoldásaikba, tehát a feldolgozási (illetve emlékezeti) működések eredményét, illetve az azt kiegészítő nyelvi eszközeiket (pl. a töredékesen aktivált szavak mondatba foglalása, kiegészítése), tapasztalataikat, ismereteiket használták fel egyidejűleg. Az ilyen helytelen válaszok hatodikosok esetében történő tipológiai különválasztását az indokolta, hogy a fonológiai (ritkábban szemantikai) hasonlóságon alapuló helytelen válaszoknál a kísérleti személyek egyértelműen ragaszkodtak a hangzási hasonlóság „megtartásához”, tehát a szöveg alapján helyesként elfogadható válaszok tartalmához, „logikájához” sokkal kevésbé, sokkal lazábban, vagy egyáltalán nem kapcsolódtak. Ezzel szemben a részleges információkezelés esetén a hasonlóság mint kiindulási alap háttérbe szorult, és a feldolgozott, illetve megtartott információrészlet elemzéséből indultak ki a kísérleti személyek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fonológiai és szemantikai hasonlóságon alapuló válaszadás hátterében feltételezhető a priming hatás szerepe. A 25. táblázat összesíti az e kategóriába sorolt tipikus helytelen válaszokat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

25. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („A kérdésben vagy szövegben előforduló szóhoz hasonló hangzású vagy jelentésű válasz”).
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és helyes válasz
Elfogadható válaszok
Mit szoktak hasonlítani az „Adria királynőjéhez”?
A királyokat.
a város – amelyet egyébként az „Adria királynőjéhez” is szoktak hasonlítani…
Velencét / a várost.
Általában a királynőt.
Mit jelképez a karnevál egyik legfontosabb szimbóluma, a tűz?
A megnyugodást.
…hangsúlya a tűzön van, amely a megtisztulást jelképezi.
A megtisztulást.
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
A Velencei-tóról.
Velence leginkább a vízi utakról, azaz a lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
 
A szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jelentéstani anomáliák szó szerinti felidézése a kérdésekre adott válaszokban gyakorlatilag megegyezik a harmadikosok példáival. Az ilyen típusú helytelen válaszok e korosztály esetében is abból adódtak, hogy a kísérleti személyek nem tudták értelmezni az anomáliás nyelvi szerkezetet, nem alkalmazták a nyelv szemantikai szabályait, így a szemantikai sértéseket nem tudták feloldani. Ahogy az a későbbiekben, a további kísérletek bemutatásánál látható, sok esetben a szemantikai anomáliákat azért nem igazították a kísérleti személyek a szemantikai normákhoz, mert magát az anomáliát nem észlelték, nem ismerték fel (részletesen lásd a grammatikai és szemantikai tudatosságra vonatkozó kutatásnál és a Következtetésekben). A szemantikai anomáliák szó szerinti visszaadására vonatkozó példákat a 26. táblázat foglalja össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

26. táblázat. Példák a hatodikosok helytelen válaszaira („A szemantikai manipulációra”)
Kérdés
Helyes és helytelen válaszok
Tipikus helytelen válasz
Szövegkörnyezet és a szemantikai anomália eredeti formája
Elfogadható válaszok
Mikor nem hordanak az emberek álarcot a karnevál ideje alatt?
Keresztény családi ünnepekkor.
Ettől a naptól kezdve mindenki hordhat álarcot, kivéve akkor, amikor valamilyen más vallásos családias ünnep is van.
Más egyházi ünnep idején / egyházi ünnepekkor / amikor más egyházi ünnep is van / esetleg vallási ünnepekkor
A karneválon kívül miről ismert leginkább Velence?
Szerény lagúnákról.
Velence leginkább a selymes vízi utakról , azaz a szerény lagúnákról ismert.
A vízi utakról / a lagúnákról.
Selymes vízi utakról.
Mit jelent eredetileg a karnevál szó?
Ég veled hús később.
A karnevál szó eredeti jelentése „ Ég veled, hús” később
Ég veled, hús.
Milyen eszköz a vaporettó?
Boldog vízi taxi.
Ha vaporettóval érkezünk, azaz ha boldog vízi taxiról lépünk az ismerős szárazföldre
Vízi taxi.
Miért cipelik bíróság elé a Karnevál Hercegét?
Hogy parkolási büntetést adjanak neki.
…hogy ott rákenjenek minden elmaradott városban történő rosszat, majd kiszabják rá a parkolási büntetést
Hogy rákenjenek minden városban történő rosszat / Hogy kiszabják rá a büntetést
[ha a kulcsszavak megjelennek, más megfogalmazásban is elfogadható]
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave