A szövegértési eredmények korcsoportonkénti, szövegtípusok szerinti és kérdésekre lebontott összehasonlító elemzését kiegészítve tartalmi szempontból is megvizsgáltam a kísérleti személyek által adott válaszokat a hibás szövegértési működések átfogóbb, mélyebb megértése céljából. A kvalitatív elemzés során a helytelen válaszokra fókuszáltam, hiszen a lehetséges helyes válaszok adottak, egyértelműen eldönthető (a felállított értékelési elvek alapján), hogy elfogadhatóak-e, így például a tipizálásuk sem lehetséges, hiszen a szöveg alapján csak egy kategóriába tartozhatnak (helyes válasz). A helyes válaszadás hátterében feltételezhető feldolgozási mechanizmusok tárgyalására a Következtetésekben térek ki.

 

 

Az adatok összesítése alapján a helytelen válaszok 8 típusát különítettem el: a) a helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval, b) a háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok, c) logikus válaszok, d) tippelő helytelen válasz, e) az információ töredékes megértésére visszavezethető helytelen válasz, f) általánosító válasz, g) nincs válasz, illetve a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek esetében h) a szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok.

 

 

Az ebbe a típusba sorolható helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek eltárolták a szövegben elhangzott információkat vagy információk egy részét, azonban azokat nem a megfelelő megértést ellenőrző kérdés megválaszolásánál hívták elő. Ez a típusú helytelen válasz kizárólag azon kérdéseknél fordult elő, melyeknél a lehetséges helyes válaszok tartamilag vagy hangzásukat tekintve hasonlóak egymáshoz, vagy azonosak, illetve maguk a kérdések is hasonló információ előhívására vonatkoznak, vagy hasonló szerkezetűek. Az érintett kérdések az 1. (A föld mely részén élnek a rénszarvasok vadon?), a 6. (Hol tartják az emberek a rénszarvast háziállatként?) és a 9. kérdés (Hol él a Mikulás?). Bár az ellenőrző kérdések a kísérleti személyeknek kiosztott feladatlapon nem egymás után következtek, a hozzájuk kapcsolódó információk a szöveg 1. és 2. harmadában, időben egymáshoz viszonylag közel hangzottak el. Az ebbe a típusba tartozó helytelen válaszok a rövid idejű verbális memória átmeneti telítettségét, a hasonló információk nem megfelelő rendezését jelezhetik (lásd Következtetésekben). A 13. táblázat a helytelenválasz-típusra jellemző példákat, azok helyes változatát (félkövérrel), illetve az előfordulás szövegkörnyezetét mutatja.

 

 

Több tipikus helytelen válasznál is látható, hogy nem egyértelmű, hogy a hasonló vagy azonos információk nem megfelelő rendezése, vagy más tényező, például a háttérismeretek aktiválása vagy az információk részleges megértése/megtartása magyarázza-e a válaszadási döntést. A rénszarvasok természetes élőhelyére vonatkozó kérdés esetén elképzelhető például, hogy a kísérleti személyek korábbi történetekből megszerzett ismeretei nehezítették, torzították a szövegértést. Ugyanígy nem kizárható, hogy a Mikulás élőhelyének meghatározásánál is hasonló, a hosszú távú emlékezetben tárolt és az aktuális szövegértési feladat során előhívott információ helyettesítette a szövegben elhangzott információt, vagy az sem, hogy a gyermekek tárgyi ismereteikre alapozva összekapcsolták az északon elhelyezkedő Lappföldet az Északi-sarkkal, ami azt is jelentheti, hogy logikai alapon megalkotott választ adtak. A szöveg tartalmát és a kérdések fókuszát figyelembe véve azonban e helytelen válaszok esetében a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az „információs torlódás”, tehát az egymáshoz tartalmilag és hangzásban közel álló információk együttes előfordulása eredményezte a nem elfogadható válaszokat. A többi kategória felállításánál ehhez hasonló, kézenfekvő, a szövegből kiinduló magyarázat nem rajzolódik ki, ezért azokban az esetekben indokolt volt az új kategória bevezetése.

 

Az ebbe a kategóriába sorolt helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek (i) valószínűsíthetően az elhangzó információkat nem vagy csak töredékesen értették meg, vagy (ii) az adott információt az elhangzás pillanatában maradéktalanul feldolgozták, viszont annak a rövid idejű megtartása különböző okokból akadályoztatott volt, vagy (iii) az információt szöveghűen megértették, azonban a háttérismeretek, illetve a magasabb szintű asszociációk aktiválódása torzította az információk későbbi előhívását. Mindhárom esetben elmondható, hogy a megértési hézagok áthidalását feltételezhetően az előzetes ismeretek aktiválása biztosította. A 14. táblázatban bemutatott példákból láthatjuk, hogy az e kategóriába sorolt helytelen válaszok szinte mindegyike gyermekeknek szóló mesékhez, versekhez, közismert történetekhez, rajzfilmekhez kapcsolódik.

 

 

A logikus gondolkodásra visszavezethető válaszok kategóriájához soroltam azokat a helytelen válaszokat, melyek hátterében nem feltételezhetőek olyan, a Mikulás és a karácsony témaköréhez kapcsolódó előzetes ismeretek, olvasmányélmények vagy tapasztalati tudáselemek, melyeket a kísérleti személyek aktiválhattak és felhasználhattak a feladat megoldása során. Itt ismét kiemelendő a kategorizálás nehézsége: természetesen nem lehetünk biztosak abban, hogy a kísérleti személyek valóban nem rendelkeznek-e a válaszokban előforduló, a konkrét témára vonatkozó előzetes információkkal (mesékből, történetekből stb.), vagy ténylegesen a témától független világismeretüket felhasználva adtak-e egyébként logikus, de a szövegben nem fellehető információkon alapuló válaszokat, így a csoport leírásakor nagyrészt a saját tapasztalataimra hagyatkoztam. Hasonlóképpen bizonytalan némely válasz esetében a logikus gondolkodás és a következőkben bemutatott tippelő válaszadás közötti határ kijelölése. Fontos megemlíteni, hogy a logikus válaszadás (és tippelő válaszadás) olykor a helyes válaszok előfordulását is magyarázhatja.

 

A tippelő helytelen válaszok kategóriájába soroltam azokat a helytelen megoldásokat, amelyek esetében kvázi-kizárható az előzetes, témához kapcsolódó ismeretek aktiválása (tehát nem feltételezhető, hogy a szöveg témájához kapcsolódóan a kísérleti személyek a válaszban megjelenő információt hallhatták, olvashatták stb.). Emellett nem feltételezhető a logikai alapon történő válaszadás lehetősége sem, mivel a tippalapúnak feltételezett válaszok esetében hasonló valószínűséggel adhattak volna a kísérleti személyek más tartalmú, de ugyanabba a szemantikai/nyelvtani kategóriába tartozó választ is. Ez azt jelenti, hogy a feladatmegoldás közben a logikai összefüggések feltárása nem magyarázza egyértelműen az adott válasz kiválasztását. Az előző kategóriák definiálásához hasonlóan itt érvényes a kategória körülhatárolásának nehézsége: az adatok alapján csak korlátozottan láthatunk rá a feladatmegoldás közbeni mentális folyamatokra, a csoportosítás nem mentes az adatelemző saját tapasztalataitól. Ennek megfelelően nem teljesen kizárhatóak az e kategóriába sorolt példányok esetében a világismereten alapuló logikai következtetéseknek a válaszokban való megjelenése sem. Fontos megjegyezni, hogy természetesen a véletlenszerű válaszokban előforduló információk is a háttértudás részét képezik, így a hosszú távú memóriában tárolódnak, de az előhívásuk – feltehetően – nem szándékolt, nem megalapozott, a válaszadás időpontjában nem feltétlenül helyesnek gondolt: a kísérleti személy a feladat jellegéből, tehát a „válaszadási kényszerből” adódóan döntött a megoldási javaslat feltüntetése mellett. A tippelő válaszokra jellemző példákat a 16. táblázat foglalja össze.

 

 

Az általánosító válaszok kategóriájába tartoznak azok a megoldások, melyek a feladat értékelési rendszere alapján helyesnek ítélt válaszokhoz szemantikailag kapcsolódnak, azonban az információtartalmukat tekintve kevésbé specifikusak, tágabb szemantikai mezőt fednek le, olykor a helyes válaszok ernyőfogalmai. Ezekben az esetekben a helyes válaszhoz hasonlóan más szemantikai egységek is tartozhatnak a válaszként feltüntetett fogalom alá, így azokat helyes válaszként nem fogadtam el (a kategorizációról lásd a Következtetéseket). Az általánosító válaszok értékelése általánosságban bizonytalan: nem tekinthetőek egyértelműen helytelennek, mivel az adott információ feldolgozása és rövid idejű megtartása legalább részben sikeres volt, ugyanakkor az ellenőrző kérdések megoldásakor az információ előhívása sérül, nem teljes. Továbbá itt sem zárható ki annak a lehetősége, hogy a kísérleti személy véletlenszerűen válaszolt (ami végső soron a nyelvre vonatkozó alapvető tudásán alapszik, pl. olyan kérdésnél, ahol a helyes válasz főnév, oda főnevet ír), vagy a logikailag szorosan összefüggő fogalmak közötti kapcsolatot tárja fel (pl. fa helyett növény, szarvas helyett állat). Az értékelés relatív egyértelműségének elvét figyelembe véve – ahogy azt a Módszertanban kifejtettem – az általánosító válaszokat tehát nem fogadtam el helyesnek. A kategóriára jellemző példákat a 17. táblázat szemlélteti.

 

 

A részleges információfeldolgozásra visszavezethető helytelen válaszok esetében a kísérleti személyek (i) a szövegben elhangzott információkat csupán részlegesen észlelték vagy dolgozták fel, vagy (ii) az információk egészét sikeresen észlelték és feldolgozták, azonban a megértést ellenőrző kérdések megválaszolása során csak az információk egy részéhez, olykor töredékéhez volt hozzáférésük. Az előbbi esetben tehát az információk feldolgozása, az utóbbiban pedig azok rövid idejű megtartása és előhívása volt akadályozott.

 

 

A szövegben mesterségesen elhelyezett jelentéses anomáliák bizonyos esetekben az eredeti formájukban, szó szerint felidézve fordultak elő a kérdésekre adott válaszokban is (az „értelmező” és a „szó szerint felidézett” válaszok megoszlását az 5. ábra szemléltette). Mint ahogy azt az előzőekben indokoltam, az eredeti formájukban előhívott szemantikai anomáliákat tartalmazó válaszokat nem fogadtam el helyes válaszként, mert bár az elhangzott nyelvi szerkezetet a kísérleti személy pontosan eltárolta és előhívta, a válasz alapján egyértelmű, hogy az információt nem értelmezte, a nyelv szemantikai szabályait nem alkalmazta. Ebből adódik, hogy az ilyen esetekben nem bizonyos, hogy a kérdéses szemantikai egységet valóban értelmezni tudta-e a gyermek, vagy csak a biztonságosan működő rövid távú verbális emlékezetére hagyatkozott-e. Az ilyen válaszok emellett azért sem elfogadhatóak, mert a kísérlet lefolytatása során egyértelmű instrukciókat kaptak a kísérlet résztvevői arra vonatkozóan, hogy a „furcsa”, „hibás” szerkezeteket hagyják figyelmen kívül, az értelmetlen szavakat hagyják ki, és olyan válaszokat adjanak, amelyeket ők maguk is kimondanának vagy leírnának, és amelyeket mások nem találnának „furcsának”, tehát próbálják megérteni a hibák mögötti jelentést. Egyes válaszok esetében a szemantikai anomália nem szó szerint jelenik meg: a kísérleti személy az eredetivel megegyező vagy hasonló jelentésű szerkezetet (pl. jelzőt) adott meg a válaszban, de nem ugyanazokat a szavakat használva. Ez arra utal, hogy a szemantikailag manipulált nyelvi egységet megkísérelte értelmezni, de az értelmezés eredményeképpen sem olyan választ adott, amely a szemantikai szabályoknak megfelel, tehát a megértés ebben az esetben is pontatlan, sérült.

 

 

A hatodikos kísérleti személyek esetében egy hibatípus kivételével a harmadikosokéval megegyező kategóriákat állítottam fel az adatok kielemzését követően (az eltérő kategóriát félkövérrel jelöltem): a) a helyes információ felcserélése másik szövegrészben elhangzott információval, b) a háttértudás és az asszociációk aktiválására visszavezethető helytelen válaszok, c) logikus válaszok, d) tippelő helytelen válaszok, e) az információ töredékes megértésére visszavezethető helytelen válasz, f) a kérdésben/szövegben előforduló szóhoz hasonló hangzású/jelentésű válasz, g) nincs válasz, illetve a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek esetében h) a szemantikai manipulációra visszavezethető helytelen válaszok.

 

 

A szövegben elhangzott információkon alapuló, de nem a megfelelő ellenőrző kérdésnél előhívott válaszok esetében az látható, hogy a helytelen válaszok kiválasztása nem minden esetben volt véletlenszerű. A harmadikosokhoz hasonlóan az idősebbek számára is zavaró tényezőnek bizonyult a válaszként leírt információk és az egyébként az adott kérdésre válaszként elfogadható információ elhangzása közötti relatíve rövid idő. Az ebbe a kategóriába sorolt helytelen válaszok egy részét így az egy gondolati egységen (írásban bekezdésen) belül előforduló információk sűrűsége magyarázza, mely információkat a válaszadás során a kísérleti személyek nem tudták elkülöníteni. Érdekes különbség azonban, hogy a harmadikosok csoportjánál a felcserélt információkat tartalmazó szavak, szószerkezetek egy része hangzási és szemantikai szempontból hasonló volt (Északi-sark, Észak-Európa stb.). A hatodikosok megoldásaira ez nem volt jellemző, az érintett nyelvi egységek között egyértelmű, szoros hasonlósági kapcsolat nem írható le. Ritkábban ugyan, de előfordult, hogy a felcserélt információs egységeket lazább jelentésbeli hasonlóság kötötte össze, például egyazon főfogalom alá tartoztak. A helytelenválasz-típusra jellemző példákat a 20. táblázat illusztrálja.

 

 

Az előzetes ismeretek válaszadás során történő felhasználásával magyarázható helytelen válaszok – ahogy azt az általános bevezetőben ismertettem – jellemzően részletesebbek, bővebbek voltak, mint a harmadikos korosztály esetében. Az idősebb korosztály e tekintetben „előnyt” élvez, hiszen tárgyi tudása általában kiterjedtebb, szélesebb körű és megalapozottabb, mint a fiatalabbaké. Az életkor, a nyelvi és a nem nyelvi tapasztalatok, az intézményesített oktatásban eltöltött többletidő (többek között a felső tagozatban oktatott új tantárgyak), a bővebb ismeretek az elhangzott szöveget – a harmadikosokhoz képest – egészen más kontextusba helyezik, melynek eredménye lehet a „meggyőzőbb” helytelen válaszok előfordulása.

 

 

A részleges információfeldolgozással és -előhívással összefüggő helytelen válaszok jellemzően, de nem kizárólag akkor fordultak elő, amikor a válaszban vagy a kérdéses szövegrészben idegenszerű, a mindennapi nyelvhasználatban vélhetően nem gyakran aktivált, a passzív szókincsben tárolt vagy teljesen új lexikális egységek aktiválódtak. A kísérleti személyek ilyenkor töredékesen elő tudták ugyan hívni a szükséges információt, de nem emlékeztek vagy nem tudták pontosan és egészében feldolgozni az összefüggéseket, a megfelelő szóalakokat. A helytelen válaszok jellege hasonló a harmadikosokéhoz. A részleges információkezelésből adódó helytelen válaszok összefoglalását a 22. táblázatban láthatjuk.

 

 

 

A hatodikos korosztály tippelő helytelen válaszainak mintázata szintén igen hasonló a harmadikosokéhoz. Bizonyos kérdések esetében egyértelműen látható, hogy a szükséges információ feldolgozása vagy rövid idejű megtartása elmaradt, és a kísérleti személy a helyes válasz szemantikai kategóriáján (a tehát a főfogalmon) belül véletlenszerűen választott (helytelen) megoldást. Más esetekben – amikor a kérdés kevésbé egyértelműen jelölte ki, vagy egyáltalán nem utalt a helyes válasz szemantikai tartalmára – a helytelen válaszok nem feltétlenül tartoztak a helyes válaszéval megegyező főfogalom alá. Sajátos csoportot alkotnak azok a helytelen válaszok, amelyeket bár nem magyarázhatnak a témához kapcsolódó háttérismeretek, azonban a kísérleti személyek előtanulmányaiból, illetve egyéb forrásból származó – töredékes, nem helytálló – ismeretei bizonyos mértékig befolyásolhatták. Az ilyen típusú válaszok egyfajta átmenetet képeznek a tippelő válaszok és az előismeretek aktiválásával összefüggésbe hozható válaszok között. A tippelő helytelen válaszok egyes példáit a 23. táblázat összesíti.

 

 

 

A hatodikos korosztály logikus válaszadása – csakúgy, mint a tippelő válaszadás esetében – nagyfokú hasonlóságot mutat a fiatalabb korosztályéval: az e kategóriába sorolt helytelen válaszok döntő részének hátterében a világismereten alapuló logikaikapcsolat-feltárás feltételezhető. E választípus esetében is körülírható azonban egy sajátos megoldáscsoport, mely a harmadikosok esetében nem fordult elő: egyes logikai kapcsolatok felállítása során a kísérleti személyek valószínűsíthetően nem az általános, a szövegtől és a témától független világismeretüket, tapasztalataikat aktiválták, hanem éppen a szövegben elhangzott információk felhasználása eredményezte a logikus válaszokat. E megoldások tehát a szöveg alapján logikusak, az értékelési szempontok szerint azonban helytelennek tekinthetőek (első és harmadik példa). A logikus válaszadásra jellemző nyelvi példákat a 24. táblázat szemlélteti.

 

 

 

Az e kategóriába sorolt helytelen válaszok csak a hatodikosok eredményeiben fordultak elő (a harmadikosok esetében az általánosító válaszadás kategóriája bizonyult életkor-specifikusnak).

 

 

A jelentéstani anomáliák szó szerinti felidézése a kérdésekre adott válaszokban gyakorlatilag megegyezik a harmadikosok példáival. Az ilyen típusú helytelen válaszok e korosztály esetében is abból adódtak, hogy a kísérleti személyek nem tudták értelmezni az anomáliás nyelvi szerkezetet, nem alkalmazták a nyelv szemantikai szabályait, így a szemantikai sértéseket nem tudták feloldani. Ahogy az a későbbiekben, a további kísérletek bemutatásánál látható, sok esetben a szemantikai anomáliákat azért nem igazították a kísérleti személyek a szemantikai normákhoz, mert magát az anomáliát nem észlelték, nem ismerték fel (részletesen lásd a grammatikai és szemantikai tudatosságra vonatkozó kutatásnál és a Következtetésekben). A szemantikai anomáliák szó szerinti visszaadására vonatkozó példákat a 26. táblázat foglalja össze.