6.6.1. A szövegtípus és a nehézségi ítéletek összefüggése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegtípus (nem manipulált, grammatikailag manipulált és szemantikailag manipulált) és a nehézségi ítéletek közötti összefüggést mindkét életkori csoportban, külön-külön hasonlítottam össze. A harmadikosok eredményeit a 18. ábrán látható hisztogram szemlélteti (a számok 1-től 5-ig a Likert-skálán jelölt értékekre vonatkoznak).
 
18. ábra. A harmadikosok nehézségi ítéleteinek előfordulása szövegtípusonként.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nem manipulált szöveget meghallgatók az összes nehézségi ítélet 37%-át adták (N=27), a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók a 39,7%-át (N=29), míg a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók csoportjához kevesebb kísérleti személy tartozott, ők az ítéletek 23,3%-át adták (N=17).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csak a nem manipulált szöveg csoportjába tartozó gyermekek jelölték a szöveget 1-esnek, tehát „nagyon nehéznek” (1 kísérleti személy, ez a nem manipulált csoport összes válaszához viszonyítva mindössze 3,7%). „Közepesen nehéznek” (3-as szintűnek) szintén az ebbe a csoportba sorolt kísérleti személyek érezték a legtöbben a szöveget: összesen 11-en jelöltek 3-as ítéletet (40,7%). Közel ugyanennyien, 10-en ennél valamivel könnyebbnek (4-es nehézségűnek) érezték a szöveg megértését (37%), tehát a nem manipulált szöveget meghallgatók közül összesen 21 kísérleti személy, vagyis a csoport túlnyomó része, 77,7%-a közepesen nehéznek vagy inkább könnyebbnek gondolta a feladatot. A többi szövegtípushoz tartozó kísérleti személyekhez viszonyítva a nem manipulált szöveget meghallgatók adták 3-as szintű nehézségi ítéletek (47,8%) és a 4-es szintű nehézségi ítéletek (37%) legnagyobb részét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A grammatikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek közül senki nem érezte a szöveget „nagyon nehéznek” (1-es), azonban a legtöbben, 10-en „inkább nehéz” (2-es) kategóriába sorolták (a grammatikai szövegtípushoz tartozók 34,5%-a). Szintén sokan, 8-an (27,6%) adtak „közepesen nehéz” ítéletet, és 9-en (31%) „inkább könnyűt”. „Nagyon könnyűnek” csak ketten érezték a szöveg megértését (6,9%). Kiemelendő, hogy az „inkább nehéz” (2-es) ítéletek meghatározó többségét, összesen 90,9%-át a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók jelölték, tehát a másik két csoportra összesen csupán valamivel több, mint 9%-nyi 2-es ítélet jutott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szemantikailag manipulált szöveg csoportjához tartozók közül a legtöbben, 8-an „inkább könnyebbnek” (4-es) érezték a szöveget (47,1%). Szintén számosan, 5-en (29,4%) értékelték a szöveget „nagyon könnyűnek” (5-ös), ennél pedig valamivel kevesebben, 4-en (23,5%) „közepesen nehéznek” (3-as). Ebben a csoportban egyetlen kísérleti személy sem jelölt 1-es vagy 2-es ítéletet. Érdekes megfigyelni, hogy a „nagyon könnyű” (5-ös) értékelések legnagyobb részét, 45,5%-át ez a csoport adta. Az összes „inkább könnyű” (4-es) ítélet 29,6%-a szintén ettől a csoporttól származik, amely arányaiban nem sokkal marad el a nem manipulált (37%) és a grammatikailag manipulált (33,3%) szöveget meghallgató csoport által adott 4-es ítéletek arányától annak ellenére, hogy a szemantikailag manipulált csoportban jóval kevesebben voltak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Khi-négyzet próba a harmadikos korcsoportban szignifikáns összefüggést igazolt a szövegtípus és a nehézségi ítéletek között (χ2 = 19,401, df = 8, p = 0,013). A változók közötti kapcsolat erősségének tekintetében a Cramer V érték (0,365) gyenge szignifikáns eredményt mutat, míg a kontingencia-együttható alapján (0,458) a kapcsolat közepes erősségű. Fontos hozzátenni, hogy a kereszttáblán belüli szignifikáns relációk tekintetében a korrigált standardizált reziduum mutató szerint csak a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók „inkább nehéz” (2-es) ítéletei esetében tekinthető teljesen bizonyosnak az összefüggés, illetve a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók „nagyon könnyű” (5-ös) ítéletei esetében közel bizonyosnak. A statisztikai próba eredményének értelmezésénél figyelembe kell venni továbbá, hogy a cellák több, mint 20%-ában volt a várható érték kisebb, mint 5, ami azt jelenti, hogy általánosságban a változók közötti összefüggés nem kétséget kizáróan támasztható alá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összességében tehát elmondható, hogy a meghallgatott szöveg típusa statisztikailag igazolhatóan, körülbelül közepesen erősen hatott a harmadikosok nehézségi ítéleteire. Az eredmények azt mutatják, hogy a nem manipulált szöveget meghallgatók nagyrészt könnyebbnek, de legalább közepesen nehéznek érezték a szöveget, a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók bizonyosan inkább nehéznek, illetve közepesen nehéznek, míg a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók pedig nagy valószínűséggel inkább könnyűnek vagy nagyon könnyűnek (a megállapítást alátámasztja e csoport tagjainak relatíve alacsonyabb száma).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos korosztály nehézségi ítéleteinek szövegtípusok szerinti megoszlását a 19. ábrán láthatjuk (a számok 1-től 5-ig a Likert-skálán jelölt értékekre vonatkoznak).
 
19. ábra. A hatodikosok szövegnehézségi ítéleteinek előfordulása szövegtípusonként.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos korcsoportban a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek szövegnehézség-észleléséről a kísérlet kivitelezésével összefüggő okból nincs adatom: a kísérletet ebben a csoportban a gyermekek osztályfőnöke irányította és felügyelte. A kísérletvezető pedagógussal az adatfelvételt megelőzően pontosan egyeztettem a feladatok részleteiről, a kivitelezés módjáról, azonban a szövegnehézség megítélését célzó részfeladatot elmulasztotta elvégezni. Úgy véltem, hogy módszertani szempontból aggályos lenne, ha a kihagyott mérést utólag, a szöveg meghallgatása után később, pótlólag végezném el a kísérleti személyekkel, hiszen az összes többi csoportban közvetlenül a szövegértési feladatot követően jelölték a szubjektív nehézségészlelést. Ennek megfelelően úgy döntöttem, hogy az idősebb korosztály esetében csupán a nem manipulált, illetve a grammatikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek adataira támaszkodom.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nem manipulált feladatban részt vevő hatodikosok az összes szövegnehézségi ítélet 49,1%-át adták (N = 27), míg a grammatikailag manipulált csoporthoz tartozók az ítéletek 50,9%-át (N = 28), tehát a két csoport a létszámát tekintve közel azonosnak tekinthető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nem manipulált szöveg esetében a kísérleti személyek közül mindössze egy értékelte a szöveget 5-ös szintűnek, vagyis „nagyon könnyűnek”, és szintén egy kísérleti személy 4-es szintűnek, „inkább könnyűnek” (egyaránt 3,7-3,7% csoporton belül). A legtöbb hatodikos, összesen 10-en (37%) 3-as, „közepesen nehéz” ítéletet jelöltek, ettől valamivel kevesebben, 9-en (33,3%) pedig 2-est, „inkább nehezet”. „Nagyon nehéznek” (1-es szintűnek) szintén többen, összesen 6-an (22,2%) érezték a szöveget. Az összes „közepesen nehéz” érték meggyőző többségét, 76,9%-át a nem manipulált szövegre válaszoló hatodikosok jelölték, de az „inkább nehéz” típusú ítélet esetében is jelentős e csoport jelöléseinek aránya (40,9%). A szöveget 1-es nehézségűnek, „nagyon nehéznek” értékelő gyermekek 42,9%-a tartozott a nem manipulált szöveg csoportjához.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók közül a legtöbben, 13-an (46,4%) 2-es, „inkább nehéz” fokozatot jelöltek. Ezt követte az 1-es, „nagyon nehéz” típusú ítélet, melyet 8 kísérleti személy adott (28,6%). „közepesen nehéz” (3-as) és „inkább könnyű” (4-es) ítéletet egyaránt 3-3 kísérleti személy jelölt (10,7-10,7%), míg „nagyon könnyűt” (5-ös) csupán egy (3,6%). Az összes 2-es fokozatú ítélet többségét, 59,1%-át a grammatikailag manipulált csoport adta, és ugyanez a tendencia mutatkozik az 1-es fokozatú ítéleteknél is: a csoport az összes „nagyon nehéz” ítélet 57,1%-át jelölte. Kiemelendő továbbá, hogy a szöveget „inkább könnyűnek” (4-es) megítélő hatodikosok 75%-a szintén e csoporthoz tartozik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Khi-négyzet próba a hatodikosoknál nem igazolt szignifikáns összefüggést a szövegtípus és a nehézségi ítéletek között (χ2 = 5,766, df = 4, p = 0,217).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikosok eredményeit összefoglalva látható, hogy a harmadikosokkal ellentétben statisztikailag nem igazolható, hogy a szöveg típusa befolyásolta a szövegnehézség megítélését. A nem manipulált szöveget meghallgatóknak a többsége, 55,5%-a azonban inkább nehéznek (2-es) vagy nagyon nehéznek (1-es) érezte a szöveget (szemben a nem manipulált csoporthoz tartozó harmadikosokkal, akik elenyésző arányban, 7,4%-ban jelölték az 1-es és a 2-es fokozatot), míg inkább könnyűnek vagy nagyon könnyűnek kevesen (összesen 7,4%). A nem manipulált feladatot megoldókhoz viszonyítva a grammatikailag manipulált feladat csoportjában nagyobb volt az aránya a szöveget nagyon nehéznek vagy inkább nehéznek megítélőknek, a közepesen nehéz ítéletet jelölőknek az aránya pedig kisebb. A harmadikos grammatikailag manipulált szöveget meghallgatókhoz képest az azonos szövegtípust meghallgató hatodikosok közül jóval kevesebben érezték a szöveget közepesen nehéznek. Ha az életkori csoportok összehasonlíthatósága céljából figyelmen kívül hagyjuk a harmadikos szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók jelöléseit (mivel a szemantikailag manipulált szöveget meghallgató hatodikosok nehézségi ítéleteiről nincs adatunk), akkor látható, hogy a fiatalabbak közül a legtöbben közepesen nehéznek vagy inkább könnyűnek érezték a szöveget (egyaránt 19-19 kísérleti személy), a hatodikosok közül pedig a legtöbben inkább nehéznek (22-en).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave