Hamza Gábor (szerk.)

Portrék a Magyar Tudományos Akadémia tagjairól III.


Erdei Ferenc (1910–1971)

Erdei Ferenc agrárközgazdászt, szociológust, jogászt, írót és politikust a Magyar Tudományos Akadémia 1948. július 2-án választotta levelező, 1956. május 30-án pedig rendes tagjának. Levelező tagi székfoglalóját 1951. december 13-án tartotta A tanyarendszer kérdései a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban címmel. 1957. december 17-én került sor rendes taggá választását követően székfoglaló előadásának megtartására, melynek címe A mezőgazdasági termelés belterjessége volt. Mindkét előadása nyomtatásban is megjelent.

Portrék a Magyar Tudományos Akadémia tagjairól III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 067 5

E hiánypótló és a Magyar Tudományos Akadémia falain kívül is joggal nagy érdeklődésre számot tartó mű, a 2021. évben indult és kedvező fogadtatásra talált sorozat folytatása.

A kötetben többségükben hazai (magyarországi), a jogtudomány, s ezen belül a római jog, a kánonjog, a jogtörténet, a magánjog, a nemzetközi köz- és magánjog, a jogbölcselet (jogfilozófia), a közjog (korabeli kifejezéssel élve államtudomány), illetve alkotmányjog, a közigazgatási jog, a büntetőjog, az eljárásjogok, továbbá a közgazdaságtudomány, a statisztika és a szociológia területén maradandó életművet hátrahagyó, kimagasló jelentőségű művelőinek életrajza és sok esetben nemzetközileg is ismert és nagyra értékelt munkásságának átfogó, értékelő jellegű elemzése kapott helyet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hamza-portrek-a-magyar-tudomanyos-akademia-tagjairol-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave