Lukovics Miklós

Az önvezető járművek és a városi társadalom


16.2. Nuro

A Nuro egy 2016-ban, a Waymo mérnökei által alapított járműipari cég, amely kifejezetten az áruszállításra, azon belül is az első és utolsó mérföld problémáinak megoldására specializálódott. A vállalat elektromos és teljesen önvezető járművekből álló flottát fejleszt és üzemeltet, amelyek a pizzától a receptekig mindenféle helyi áru kiszállítására szolgálnak, lehetővé téve a kiskereskedők számára, hogy gyorsan, megfizethetően és biztonságosan szállítsák az árukat a vásárlóknak.1 A Serve Robotics járműveitől eltérően a Nuro járművei nem járdán, hanem úton közlekednek.
A vállalat első járműve az R1, amely egy kizárólag áruszállításra alkalmas önvezető jármű volt, 2018 novemberében került az utolsó tesztelési fázisba Scottsdale-ban (Arizona, USA), azután pedig megkezdhette munkáját az utcákon.2 A kísérleti időszakban az R1-eseket még megfigyelő autók követték, hogy szükség esetén távirányítással közbeavatkozhassanak. Ezek a járművek még csak élelmiszerek és egyéb áruk kiszállítását végezték.3 A két csomagszállító rekeszben 12 csomag fért el, és a robot maximum sebessége 40 km/óra.4 2018 júniusában megszületett a vállalat első partnersége a Krogerrel, hogy teszteljék a teljesen önvezető élelmiszer-kiszállítást.
2019 februárjában a Nuro 940 millió dollárt kapott a SoftBank csoporttól, a forrást a szállítási szolgáltatás új területekre való kiterjesztésére, új partnerek felvételére, a flotta bővítésére és az üzletág növekedésére használta fel. 2020 decemberében a Nuro felvásárolta az Ike Robotics önvezető kamionos startupot, aminek következtében a három alapító és további 55 dolgozó csatlakozott a Nuro munkatársaihoz. 2021 augusztusában a Nuro bejelentette, hogy 40 millió dollárt fordít önvezető robotjárműveihez szükséges gyártóüzem és tesztpálya építésére Dél-Nevadában.5
2019. június 17-én a Nuro bejelentette partnerségét a Domino’s Pizzával Houstonban. 2020 májusában a vállalat megkezdte a vénykiszállítást a CVS Pharmacyn keresztül. 2021 decemberében a Nuro partnerséget kötött a 7-Eleven-áruk kereskedelmi kiszállítására, 2022 szeptemberében pedig az Uber és a Nuro 10 éves partnerséget jelentett be önvezető ételkiszállításra, amely Kaliforniában és Texasban kezdődött.
 
16.2. ábra. Nuro R3 modell Kaliforniában
Forrás: Nuro Press Kit
 
A vállalat 2020-ban mutatta be második generációs járművét, az R2-t.6 A jármű-karosszéria tartósabb lett, a jármű érzékelői frissítve lettek, kétharmaddal több rekesztér került kialakításra az R1-hez képest, és bevezetésre került egy hőmérséklet-szabályozó az élelmiszerek frissen tartása érdekében. Az R2 egyedi akkumulátormegoldást használt, amely majdnem megduplázta az R2 akkumulátor méretét, lehetővé téve az egész napos működést. Az R2-vel nagyobb áruszállítási kapacitást (kb. 420 fontot) értek el, és lehetővé tették, hogy a jármű nagyobb, városi léptékben változatosabb körülmények között tudjon közlekedni.7
A Nuro az áruszállító járművein kívül évek óta egy Prius flottát is üzemeltet, amely egy P1 nevű első generációs járműből és a legújabb, P2 nevű változatból áll. Ezek a járművek pontosan ugyanazokkal az érzékelő- és számítási képességekkel vannak felszerelve, mint az R-es járművek. Fontos, hogy a Prius járművekben biztonsági sofőrök is helyet kapnak, akik kiemelt szerepet játszanak önvezető szoftverük új verzióinak tesztelésében. A Prius szerepe, hogy egy új piacra való belépéskor egy biztonsági operátorral a fedélzeten feltérképezze a környékeket az önvezető szoftver számára, és valós idejű adatokat biztosítson.
Harmadik járművük, a Nuro R3 2022 januárjában került bemutatásra, melyet a BYD-vel közösen hozták létre. A Nuro még több rakományt képes befogadni (24 zsák élelmiszert vagy 500 fontnyit), és moduláris rekeszekkel rendelkezik az ételek melegen tartására és az italok hűtésére. Az R3 egyik legnagyobb biztonsági újdonsága a külső légzsák, amelyet a járművön kívül tartózkodó személyek védelmére terveztek. A jármű ezenkívül tartalmaz LiDAR-t, radart és hőérzékelőket a gördülékeny áruszállítás érdekében.8 Az R3 egyik előnye az előző R2 modellhez képest, hogy jelentősen kibővített működési területen képes üzemelni. Míg az R2 maximum 25 mérföld/óra sebességgel közlekedik, az R3 technikailag akár 45 mérföld/órás sebességet is elérhet. Ez lehetővé teszi a teljesen önvezető (L4) tesztelést és kereskedelmi üzemeltetést egy sokkal szélesebb területen, a sztrádák kivételével szinte minden útvonalon.9
A Nuro 2021-ben a Time legjobb találmányok díját, 2022-ben a Forbes által odaítélt, legjobb amerikai startup munkáltatónak járó díjat kapta, és szintén 2022-ben felkerült a Fast Company leginnovatívabb vállalatokat mutató listájára.10
A Nuro együttműködik olyan piacvezető márkákkal, mint a Walmart, a FedEx, az Uber, a Kroger, a Chipotle Mexican Grill, a Domino’s és a 7-Eleven.11
2023-ban bejelentették, hogy átlépték a bűvös 1 millió mérföldnyi, önvezető módban megtett távolságot, és mindezt balesetmentesen. 2025-ben már több mint 4 év 4-es szintű automatizáltsági tapasztalattal rendelkeznek.
2024 júliusában a Kaliforniai Gépjármű Hatóság (DMV) engedélyt adott a Nuro számára, hogy harmadik generációs R3 önvezető áruszállító járművét négy városban tesztelje: Mountain View, Palo Alto, Los Altos és Menlo Park területén. A Nuro R3 járművei bár közutakon közlekednek, inkább nagy méretű járdai szállítórobotokra emlékeztetnek hőmérséklet-szabályozott tárolóegységekkel felszerelve, hogy ételeket szállítsanak. A vállalat az R3 új hardver- és szoftverrendszerét egy körülbelül 100 darabos Toyota Prius flottán tesztelte és validálta, és ezekkel a járművekkel néhány Uber Eats szállítást is végrehajtott.
Az elmúlt években a Nuro Drivert nyolc különböző járműplatformon alkalmazták (7 nyilvános, 1 bizalmas), bemutatva annak széles körű felhasználhatóságát a közutakon. A Nuro harmadik generációs járműve a Nuro Driver legújabb verziójával rendelkezik, amely hosszú évek fejlesztési és tesztelési munkájának eredménye. Emellett a cég egy Prius flottát is üzemeltet, amelynek tagjait a Nuro Driverrel szereltek fel térképezésre és biztonsági sofőrrel végzett tesztelésre. Végül a Drivert további partnerplatformokon, például személygépjárműveken és távolsági teherautókon is bevetették.12
2024 szeptemberében a Nuro bejelentette új vállalati stratégiáját, amelynek keretében licencelni kívánja piacvezető önvezető technológiáját autógyártók és mobilitási szolgáltatók számára. A negyedik generációs Nuro Driver az a kulcstermék, amelyet mostantól más mobilitási szolgáltatóknak, autógyártóknak és beszállítóknak is kínálnak. Eddig a Nuro főként áruszállításra fókuszált, de az új üzleti modell már a személyszállítást is magában foglalja. A MaaS-piacon a vállalat egyszerre célozza meg a kiszállítási és a robotaxiszegmenst az SAE 4-es szintű (L4) automatizált vezetési rendszerével (ADS). Az L4-rendszerek olyanok, amelyeknél nincs szükség emberi felügyeletre vagy beavatkozásra ahhoz, hogy a jármű elérje célját vagy biztonságos, ellenőrzött módon megálljon, mielőtt segítséget hívna. Az L4-rendszerek meghatározott működési területen belül üzemelnek, amely jellemzően geokerítéssel határolt, de időjárási viszonyok, napszak vagy egyéb feltételek is korlátozhatják.13

Az önvezető járművek és a városi társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 154 2

Az önvezető járművek elterjedése új kihívások elé állítja a városokat. A technológia ígéretes, de a sikeres integráció nemcsak műszaki kérdés: kulcsszerep jut a városi döntéshozóknak és az érintett közösségeknek is. E monográfia a felelősségteljes innováció szemléletében vizsgálja, hogyan készülhetnek fel a városok az önvezető járművek érkezésére. Interdiszciplináris kutatásra építve mutatja be a városi lakosság és az önkormányzatok attitűdjeit, kockázatérzékelését és elvárásait. A kötet nem csupán a jelenlegi állapotot tárja fel, hanem gyakorlati keretrendszert is kínál a városi önvezetőjármű-felkészültség növelésére. Hasznos olvasmány kutatók, szakpolitikusok, városfejlesztők és mindazok számára, akik tenni szeretnének a technológiai átmenet társadalmilag elfogadott és sikeres megvalósításáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lukovics-az-onvezeto-jarmuvek-es-a-varosi-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave