Lukovics Miklós

Az önvezető járművek és a városi társadalom


7.5.1. A fixációk összesített hossza

A fixációk összesített hosszát vizsgálva azt mondhatjuk, hogy minden képpár esetében összességében az „utána” képeket szemlélték hosszabb ideig az alanyok. Azt mondhatjuk, hogy a 12 másodpercből, amely alatt az egyes képpárok láthatóak voltak, átlagosan legalább 5,69 másodpercig tartott a fixációk összesített hossza az „utána” képek esetében, míg ez a szám az „előtte” képeknél 3,12 másodperc. Érdekes eredmény, hogy a fixációk összesített hosszának átlagai között az ötödik képpár esetében a legnagyobb differencia, hiszen ebben az esetben az „utána” képet átlagosan 6,29 másodpercig figyelték az alanyok (mely értékkel ez a kép kapta átlagosan a leghosszabb figyelmet is), az „előtte” képet pedig csupán átlagosan 3,12 másodpercig.
A fixációk összesített hosszának vizsgálata alapján azt mondhatjuk, hogy mivel minden esetben az „utána” képeknél tapasztalható a leghosszabb összesített fixációs időtartam, így egységesen ezek a képek nyerték el jobban az alanyok tetszését, illetve ezek közül is kiemelkedik az ötödik kép (6,29 másodperc) (7.1. ábra).
 
7.1. ábra. Fixációk összesített hosszának (mp) átlaga az „előtte” és „utána” képek esetében
Forrás: saját szerkesztés
 
A fixációk összesített hosszának vizsgálata nem csupán általánosságban történt meg, hiszen az is érdekes kérdésnek bizonyulhat, hogy vajon a nemek tekintetében kimutatható-e valamilyen különbözőség. Mind a nők, mind pedig a férfiak esetében az „utána” képeknél tapasztalható hosszabb összesített fixációs időtartam (7.2. ábra). A nők összesen átlagosan 5,79 másodpercig, míg a férfiak összesen átlagosan 5,99 másodpercig szemlélték az „utána” képeket. Ezzel szemben az „előtte” képek esetében az összesített fixációs időtartam a nők esetében 3,57 másodperc, a férfiaknál pedig 3,70 másodperc. Ezen eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy összességében mind a nők, mind pedig a férfiak esetében az „utána” képek nyerték el jobban az alanyok tetszését. A 7.2. ábrán azt is láthatjuk továbbá, hogy mind az „előtte”, mind pedig az „utána” képek esetében a férfiaknál figyelhető meg hosszabb összesített fixációs időtartam.
 
7.2. ábra. Fixációk összesített hosszának (mp) átlaga előtte és utána nemek szerint
Forrás: saját szerkesztés
 
Az egyes képpárok vizsgálata nem csupán összesítve, de képenként külön-külön is megtörtént. Minden esetben az „utána” képek kapták a nagyobb figyelmet mind a nők, mind pedig a férfiak esetében (7.3. ábra). Általánosságban elmondható, hogy a férfiaknál az összesített fixációs időtartamok átlaga majdnem minden esetben magasabb, mint a nőknél, hiszen ez a mutatószám a női nem esetében csupán az első számú „utána” (5,81 mp), illetve a második számú (3,96 mp) és harmadik számú (3,97 mp) „előtte” képek esetében bizonyul magasabbnak a férfiakénál. A leghosszabb összesített fixációs időtartam mind a nők, mind pedig a férfiak esetében az ötödik képpár „utána” képére esett (6,37 másodperc és 6,23 másodperc), illetve míg a férfiaknál ezt a második képpár „utána” képe (6,35 másodperc), addig a nőknél a hatodik képpár „utána” képe (6,03 másodperc) követi, így azt mondhatjuk, ezen képek nyerték el leginkább az alanyok tetszését.
 
7.3. ábra. Fixációk összesített hosszának átlaga az előtte-utána képek esetében nemek és képek szerint
Forrás: saját szerkesztés
 

Az önvezető járművek és a városi társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 154 2

Az önvezető járművek elterjedése új kihívások elé állítja a városokat. A technológia ígéretes, de a sikeres integráció nemcsak műszaki kérdés: kulcsszerep jut a városi döntéshozóknak és az érintett közösségeknek is. E monográfia a felelősségteljes innováció szemléletében vizsgálja, hogyan készülhetnek fel a városok az önvezető járművek érkezésére. Interdiszciplináris kutatásra építve mutatja be a városi lakosság és az önkormányzatok attitűdjeit, kockázatérzékelését és elvárásait. A kötet nem csupán a jelenlegi állapotot tárja fel, hanem gyakorlati keretrendszert is kínál a városi önvezetőjármű-felkészültség növelésére. Hasznos olvasmány kutatók, szakpolitikusok, városfejlesztők és mindazok számára, akik tenni szeretnének a technológiai átmenet társadalmilag elfogadott és sikeres megvalósításáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lukovics-az-onvezeto-jarmuvek-es-a-varosi-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave