A városi önvezetőjármű-felkészültséget tematizáló tanulmányokról általánosságban elmondható, hogy több esetben néhány kiragadott tématerületre fókuszálnak (pl. szabályozás, infrastruktúra, területhasználat, irányítás, társadalmi aspektusok stb.) (10.1. táblázat). Több tanulmányban az infrastruktúra kitüntetett szerepére hívják fel a figyelmet a városok önvezetőjármű-felkészültségének tényezőit vizsgálva. Riggs és társai (2020) autógyártók, mérnökök, tervezési és szakpolitikai szakemberek részvételével lefolytatott fókuszcsoport segítségével vizsgálták, hogy hogyan jelenhetnek meg az önvezető járművek a városok utcáin úgy, hogy ezáltal növekedjen a város élhetősége. Kiemelik, hogy a közúti infrastruktúra önvezetőjármű-baráttá válása kiemelt szempont, azonban ez egy hosszú és fokozatos átalakulási folyamat. Szintén az önvezető járműveket támogató városi infrastruktúra kialakítására, értékelésére és tesztelésére fókuszáltak Manivasakan és társai (2021). A városok önvezetőjármű-kompatibilis infrastruktúrájának értékelésére három faktort határoztak meg: biztonság, hatékonyság, hozzáférhetőség. Chajka-Cadin és szerzőtársai (2020) eredményei alapján az összekapcsolt önvezetőjármű-technológia (Connected and Autonomous Vehicles, CAV) elterjedéséhez az első lépés a fizikai és telekommunikációs infrastruktúra fejlesztése. Dale-Johnson (2019) elsősorban szabályozási és ingatlanpiaci fókusszal vizsgálta a városi önvezetőjármű-felkészültség kérdéskörét. melyhez kapcsolódóan a következő tényezőket azonosította: az önvezető járművek biztonsága, a közlekedési ökoszisztémába való integrálhatósága, területhasználat, infrastruktúra és az önkormányzati bevételek.

Várostervezési feladatnak tekinti az önvezetőjármű-felkészültség témakörét Lau és Van Ameijde (2021). Számos szimulációt futtattak le egy animációs szoftver segítségével, hogy feltárják, hogyan eredményezhet az önvezető járművek használata nyitottabb városi tereket, dinamikusan változó rugalmas zónákat és előremutató társadalmi folyamatokat. Aoyama és Leon (2021) irányítási oldalról vizsgálták az önvezető járművek városi megjelenését, ami szerint a városoknak négy, egymást kiegészítő funkciót kell megvalósítaniuk az önvezető járművek sikeres elterjedése érdekében. Ezek: szabályozó, közvetítő, adatkatalizátori és előmozdító funkció. Hasonló megközelítésben Zhou és szerzőtársai (2021) a mobilitási átalakulásnak a területhasználatra és a városfejlesztésre vonatkozó hatását emelték ki. Szintén az önvezetőjármű-felkészültség irányítás szempontú megközelítését alkalmazzák Grindsted és szerzőtársai (2022), akik 10 európai főváros 39 tervezési dokumentumát elemezték az önvezető járművek szempontjából, az ENSZ által meghatározott fenntartható városokra és közösségekre vonatkozó célok szerint. Fontos megállapításuk, hogy az önkormányzatok részéről konkrét beavatkozásokra van szükség, ha azt szeretnék, hogy az önvezető technológia hozzájáruljon a fenntartható fejlődést célzó célkitűzésekhez. Ezzel kapcsolatban számos olyan kutatás született már, amelyek a városi önvezetőjármű-felkészültség egyes témáit vizsgálják. A számunkra legfontosabbakat rendszereztük a 10.1. táblázatban.

A nemzetközi szakirodalomban olyan példákat is találunk, amikor komplex, holisztikus megközelítésre is vállalkoztak a kutatók: Fraedrich és társai (2019), Sperling és társai (2018), Freemark és társai (2020), Brovarone és társai (2021), Jiang és társai (2022), CEG (2019), Fagan és társai (2021), NSW (2022), Zali és társai (2022) és a KPMG (2018) azonosítják azokat a főcsoportokat és tématerületeket, amelyek a városok önvezetőjármű-felkészültségét meghatározzák (10.2. táblázat). Khan és társai (2019) ezen túlmenően a városi önvezetőjármű-felkészültség indexét is meghatározzák. Kutatásunk empirikus felmérése során ezen tanulmányok által lehatárolt tényezőkből indultunk ki.