Lukovics Miklós

Az önvezető járművek és a városi társadalom


12. A városi lakosság kiterjesztett önvezetőtechnológia-elfogadása, az URBTAUT-modell

Elérkeztünk könyvünk – talán – legfontosabb részéhez, hiszen mindazok az apró puzzle-darabkák, amelyeket az előző fejezetekben feldolgoztunk, most kell, hogy összeálljanak egy komplex rendszerré. Ebben a blokkban arra összpontosítunk, hogy miképpen segíthetünk társadalomtudományi eszközökkel abban, hogy az önvezető járművek városi elterjedésének kritikus tömege felelősségteljes városi innovációként menjen végbe. Célunk egy átfogó keretrendszer kidolgozása az önvezető járművek sikeres és fenntartható városi elterjedésének támogatására, amely elősegíti a városi mobilitásból adódó urbanizációs hátrányok csökkentését, miközben figyelembe veszi a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokat.
Könyvünk V. részének jelentősége abban rejlik, hogy a felelősségteljes innováció keretrendszerét adaptálja az önvezető járművek városi elterjedésének azon szakaszára, amikor már jelentős számban várhatóak ezen járművek az utakon. Ennek a módszernek az alkalmazásával egy olyan gyakorlati keretrendszert kívánunk létrehozni, amely irányt mutat a városok számára az önvezető járművek sikeres integrációjához a városi környezetbe. Ez a keretrendszer útmutatót nyújt a városoknak, segítve őket abban, hogy a technológia előnyeit maximalizálják, miközben minimalizálják a lehetséges hátrányokat és negatív hatásokat. Továbbá elősegíti az önvezető járművek zökkenőmentes integrációját a polgárok mindennapi életébe, biztosítva, hogy a közösségek a lehető legkisebb zavarokkal alkalmazkodjanak az új technológia által hozott változásokhoz. Így az önvezető járművek bevezetése a felelős városi innováció egy formájává válik. Azáltal, hogy az önvezető járművekre való felkészültséget a lehető legpontosabban és legobjektívebben rögzítjük, lehetőségünk nyílik arra, hogy nagy lépést tegyünk a „tudomány a társadalomért” megközelítés megvalósítása felé a felelősségteljes innováció terén (Owen et al., 2012).
Könyvünk V. részében átfogóan felhasználjuk mindazt, amit a korábbi fejezetekben feldolgoztunk. Az I. részben megismert alapfogalmakat és összefüggéseket konzekvensen alkalmazzuk, a városi lakosság önvezetőtechnológia-elfogadásáról szóló II. rész eredményeire építünk, valamint a III. részben feltárt, önvezető járművek révén megváltozott városi környezettel kapcsolatos lakossági véleményekre is támaszkodunk. Emellett a IV. részben a városok önvezető járművekre való felkészültségéről megszerzett ismeretekre is építünk.

Az önvezető járművek és a városi társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 154 2

Az önvezető járművek elterjedése új kihívások elé állítja a városokat. A technológia ígéretes, de a sikeres integráció nemcsak műszaki kérdés: kulcsszerep jut a városi döntéshozóknak és az érintett közösségeknek is. E monográfia a felelősségteljes innováció szemléletében vizsgálja, hogyan készülhetnek fel a városok az önvezető járművek érkezésére. Interdiszciplináris kutatásra építve mutatja be a városi lakosság és az önkormányzatok attitűdjeit, kockázatérzékelését és elvárásait. A kötet nem csupán a jelenlegi állapotot tárja fel, hanem gyakorlati keretrendszert is kínál a városi önvezetőjármű-felkészültség növelésére. Hasznos olvasmány kutatók, szakpolitikusok, városfejlesztők és mindazok számára, akik tenni szeretnének a technológiai átmenet társadalmilag elfogadott és sikeres megvalósításáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lukovics-az-onvezeto-jarmuvek-es-a-varosi-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave