Lukovics Miklós

Az önvezető járművek és a városi társadalom


12.1. Bevezetés

Markánsan kirajzolódik, hogy az önvezető járművek fejlesztése és városi integrálása komplex folyamat, rengeteg kihívással és potenciális kockázati tényezővel (Lukovics et al., 2018; Lukovics et al., 2020). Az önvezető járművek flottahasználatának tömeges elterjedésével számos, napjainkban közismert mobilitási kihívás (dugók, zaj, légszennyezettség stb.) mérséklődhet, melyeket irodalomelemzésünkben részletesen tárgyaltunk. Ezen folyamat eredményéül jelen tudásunk szerint akár az is elképzelhető, hogy a jelenleg megszokott és megszeretett városkép megváltozik: kevesebb parkolóra és kevesebb útra lehet szükség, melyeket parkok, közösségi terek válthatnak. Ráadásul nemcsak a járművek átalakulása fogja ezt a változást kísérni, hanem az ezen rendszerek kiszolgálásához szükséges információtechnológiai eszközök is megjelenhetnek majd a járműveken, a fizikai infrastruktúrán (utakba építve, táblákon, kereszteződésekben stb.), mitöbb a gyalogosokon, kerékpárosokon is. Továbbá teljesen új, korábban nem látott eszközök is megjelenthetnek, mint például a járdán közlekedő önvezető szállítórobotok és az áruszállító drónok.
Mindez a városi mobilitási problémákat csak abban az esetben mérsékelheti, ha ezeket a rendszereket elfogadják és használják is az emberek, ezért gondolkodásunkat mindenképpen a lakossági technológiaelfogadás irányából kell indítani. Ebből fakadóan számos tanulmány született már, melyek a mobilitási innovációkkal kapcsolatos fogyasztói elfogadást vizsgálják jellemzően a TAM- és UTAUT-modellek keretrendszerének különböző adaptációival.
Úgy véljük, hogy az önvezető járművek fejlesztése és városi integrációja során a felelősségteljes innováció alkalmazásának a jelentősége talán fontosabb, mint eddig bármikor. Ennek egyik oka, hogy az önvezető technológia nagy volumenű városi elterjedése minden, civilizációban élő ember életére hatással lesz, függetlenül attól, hogy aktív használója-e az önvezető technológiának vagy más közlekedési módokkal vesz részt a város életében. Azon óriási potenciáljuk ellenére, hogy csökkentsék a forgalmat, növeljék a biztonságot és javítsák a városi mobilitást, az önvezető technológia aggodalmakat vet fel a magánélet védelme, az infrastruktúra kompatibilitása, az egyenlő hozzáférés és rengeteg más téma tekintetében (Vaziri, 2024). Tekintve, hogy egy feltörekvő technológiáról van szó, amely nagy fokú bizonytalansággal társul, számos olyan kérdés merülhet fel a technológia fejlesztése, elfogadása és a városi szövetbe való illesztése során, amely kezelésében a felelősségteljes innováció megközelítésére és gondolatmenetére van szükség.
Mindezekből adódóan a felelősségteljes innovációra két nagy területen lenne szükség:
  1. Maga a jármű-innováció legyen felelősségteljes innováció.
  2. A városi szövetbe illesztés mint városi innováció is legyen felelősségteljes.
 
Mindezt úgy lehet elérni, hogy a lehető legprecízebb módszerekkel fel kell ismerni az önvezető járművekkel és az azok széles körű elterjedését magába foglaló városi innovációval kapcsolatos részelemeket, aggodalmakat, kockázatokat, bizonytalanságokat. Ezek mentén kell pontról pontra becsatornázni az érintetteket a felelősségteljes innováció keretrendszerébe. A következő fejezetekben ezen a logikán haladunk tovább.

Az önvezető járművek és a városi társadalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 154 2

Az önvezető járművek elterjedése új kihívások elé állítja a városokat. A technológia ígéretes, de a sikeres integráció nemcsak műszaki kérdés: kulcsszerep jut a városi döntéshozóknak és az érintett közösségeknek is. E monográfia a felelősségteljes innováció szemléletében vizsgálja, hogyan készülhetnek fel a városok az önvezető járművek érkezésére. Interdiszciplináris kutatásra építve mutatja be a városi lakosság és az önkormányzatok attitűdjeit, kockázatérzékelését és elvárásait. A kötet nem csupán a jelenlegi állapotot tárja fel, hanem gyakorlati keretrendszert is kínál a városi önvezetőjármű-felkészültség növelésére. Hasznos olvasmány kutatók, szakpolitikusok, városfejlesztők és mindazok számára, akik tenni szeretnének a technológiai átmenet társadalmilag elfogadott és sikeres megvalósításáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lukovics-az-onvezeto-jarmuvek-es-a-varosi-tarsadalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave