Major László (szerk.)

A katasztrófafelszámolás egészségügyi alapjai

7.1.2. A kompromisszumos medicina eszközei

Melyek azok az eszközök, amelyek alkalmazásával a cél: minél nagyobb számú sérült megmentése elérhető? Az osztályozás (triage), a szakaszos gyógykezelés – rendeltetésszerű kiürítés, a segélynyújtás terjedelmének beszűkítése, illetve kibővítése az adott kiürítési szakaszon (segélyhelyen) az adott helyzet függvényében és a főszakorvosi utasítások. Ezekhez szorosan kapcsolódik a preventív medicina és az egészségügyi anyagellátás.

1. OSZTÁLYOZÁS

Az osztályozás (triage) a tömeges sérültellátás meghatározó tevékenysége. Ez határozza meg a sérült sorsát, tehát: az osztályozás a legtapasztaltabb és legjobban felkészült orvosok feladata.

Osztályozási szempontok:

A környezetre veszélyesek elkülönítése (fertőző betegek, radioaktív anyagokkal szennyezettek, vegyi anyagokkal szennyezettek, harci stressz szindrómában szenvedők).
Ki igényel halaszthatatlan segélyt az adott kiürítési szakaszon?

életmentő javallat alapján (sebészeti típusú – élet és/vagy végtagmentésre szorulókés nem sebészi típusú halaszthatatlan segélyre szorulók);

könnyű sérültek, akik a segélynyújtás után azonnal elbocsáthatók és velük nem terheljük a magasabb szintű ellátóhelyeket;

agonizálók (tüneti kezelés);

a környezetre veszélyes kategóriába soroltak (elkülönítendők és az aktuális vegyisugár vagy mikrobák okozta szennyezésnek megfelelő mentesítésre szorulnak).

A többi sérült azonnal a következő kiürítési szakaszra szállítandó (megfelelő felkészítés után).

Kiürítés szerinti osztályozás (Kit? Hová? Milyen testhelyzetben? Melyik transzporttal?)

A kiürítés irányának meghatározásakor tekintetbe kell venni a gyógyulás várható időtartamát és a lehetséges optimális ellátás biztosítását (gyógyító-kiürítő prognózis meghatározása).
A sérülés, illetve betegség súlyossági fokának megállapítása, mert tömeges sérültáramlás esetén (segélynyújtás beszűkítésének szükségessége esetén) ez határozza meg a teendőket.

Az 5x20 szabályt figyelembe véve (csaknem minden sérülés esetén) a következő megoszlással számolhatunk: könnyű sérült 20–40%, közepes súlyossági fok 20–40% (összesen 60%), súlyos 20%, rendkívül súlyos 20%.

A katonai katasztrófa-orvostan alapvető célkitűzése (minél több sérültet megmenteni a rendelkezésünkre álló eszközökkel) egyértelműen meghatározza az ellátás taktikáját: a könnyű és közepesen súlyos csoportoknak minden lehetőséget meg kell adni, mert ezek jelentik a többséget, és e két csoport túlélési kilátásai a legjobbak.

A súlyossági fok megállapítása a következő teendőket jelenti:

Igen súlyos, súlyos sérült: 4–6 órán belül elvégzett megfelelő szintű és terjedelmű segélynyújtással az életveszély elhárítható és a szállításra alkalmas állapot elérhető;
Középsúlyos sérült: szállítás alatt életveszélyes szövődmény kialakulása nem várható és a megfelelő szintű segélynyújtás 6–12 óráig halasztható;
Könnyű sérült: szövődmény fellépése nélkül a segélynyújtás 24–48 óráig halasztható.

Az osztályozás tehát egy gyors, de alapos betegvizsgálat, melynek segítségével meghatározzuk az azonnali teendőket a lehetőségek és a sérült kilátásainak figyelembevételével.

Tehát igen gyorsan kell olyan döntést hozni, amely a sérült további sorsát véglegesen meghatározza.

E feladat elvégzésére értelemszerűen csak a legtapasztaltabb és a legjobban képzett orvosok képesek (ebből a szempontból a kompromisszumos medicina során végzett osztályozás fogalma lényegesen különbözik a „békeidők” sürgősségi ellátási gyakorlatától – gondoljunk az utóbbi esetében az egyébként igen fontos munkát végző úgynevezett „triage nővér” feladataira).

Nagyon fontos előírás: az osztályozást minden kiürítési szakaszon újra és újra el kell végezni, mert a betegek, illetve sérültek állapota a megelőző osztályozás óta az alkalmazott beavatkozások nyomán (vagy azok ellenére) változhatott pozitív vagy negatív irányba, amely egy újabb kiürítési szakaszon az előzőektől eltérő teendőket, prioritást, illetve ellátást igényelhet.

Az osztályozás során nem törekszünk (nem is törekedhetünk) pontos diagnózisra, az osztályozás az előtérben álló szindróma alapján történik úgynevezett brigád (team) módszerrel. Egy osztályozó brigád (team) összetétele: 1 orvos, 2 középkáder, 2 beteghordó. Általában egy brigád 1 óra alatt 6–8 sérültet lát el.

2. SZAKASZOS GYÓGYKEZELÉS – RENDELTETÉSSZERŰ KIÜRÍTÉS

Minden orvosi tevékenység célja a sérülés vagy betegség igényelte ellátási feladatok gyors, lehetőség szerint azonnali elvégzése (természetesen az ellátandó sérülés/betegség függvényében).

A katasztrófahelyzetekre jellemző tömeges sérültáramlás viszonyai között a bonyolult és sokszínű sérülési típusok gyors és végleges ellátása az első ellátási helyen azonban nem lehetséges.

A sérülteket a kijelölt végleges ellátási helyekre kell szállítani, a szállítás azonban a távolságok és a csekély számú szállítóeszköz miatt időigényes feladat. A sérültek nagy része azonban valamilyen szintű azonnali ellátásra szorul állapotuk stabilizálása céljából („első” segély, majd első orvosi segély: halaszthatatlan segélynyújtás), és ezt követően az elért eredményt, tehát az ellátás folyamatosságát is biztosítani kell. A különböző szintű, egymásra épülő egészségügyi ellátás rendszerét nevezzük szakaszos gyógykezelésnek, az osztályozás alkalmával meghatározott ellátóhelyre történő szállítást pedig kiürítésnek.

A szakaszos gyógykezelés és a kiürítés egymással összefüggő tevékenység, ezt nevezzük szakaszos gyógykezelés – rendeltetésszerű kiürítésnek.

A katasztrófa helyszínén, illetve annak közelében a szükséges sürgősségi ellátást nyújtani tudó személyek egészségügyi képzettsége különböző, hasonlóan változatos a rendelkezésre álló egészségügyi infrastruktúra.

Ezek a körülmények határozzák meg az ellátás szakaszait: ön- és kölcsönös (laikus) segély, első (egészségügyi) segély, első orvosi segély, szakorvosi segély, szakosított szakorvosi (specializált) segély.

Ön- és kölcsönös segély. A sérültek ellátásának sürgőssége miatt a mentésre kijelölt egységek megérkezése előtt laikusok által elvégzett segélynyújtás jelentősége nem igényel magyarázatot. Sajnos hazánkban a lakosság e tekintetben alulképzett, mert az elmúlt évtizedek során a megelőző időben kialakított munkahelyi, iskolai és lakóhelyi képzési rendszer megszűnt és – nyilvánvalóan anyagi okok miatt – egyéb képzési formákat sem léptettek életbe. Ez a minden szakértő által életeket mentő segélyforma valamilyen formában történő széleskörű oktatása a jövőben nélkülözhetetlen az egészségügyi következmények eredményes felszámolása érdekében (jellemző módon a média csak egy többszörös olimpiai bajnok tragikus hirtelen halála után kezdett foglalkozni e kérdéssel, de e könyv megjelenése idején – lehet, hogy pesszimista – véleményem szerint már ismét feledésbe merül ez az igen fontos tevékenység).

Első (egészségügyi) segély. A kimentést végző egység (polgári, illetve katasztrófavédelmi műszaki alapegységek, egészségügyi alegységek, helyi közegészségügyi-járványügyi szervek) egészségügyi alegysége nyújtja. Képzettségi szint: mentőtiszt, illetve egészségügyi középkáder. A helyszínen orvos – a sérültek számát tekintve – csak nagyon kis számban biztosított és alapfeladata a munka szervezése: az osztályozás és ennek során a halaszthatatlan (élet- és végtagmentő) segély biztosítása, a szállításra történő felkészítés megszervezése.

Első orvosi segély. Amennyiben a sérült a helyszínen, illetve helyszín közelében csak orvos által nyújtható, halaszthatatlan segélyt igényel, az orvosi segélyhelyre szállítandó. Mint az osztályozás tárgyalásánál említettük, a könnyű sérültek is a halaszthatatlan segélyt igénylők csoportjába tartoznak, mert ellátásuk után hazabocsáthatók, és nem terhelik a szűkös szállító- és egészségügyi ellátó kapacitást.

A tárgyalt három segélyforma alkotja a sérültellátás-kiszállítás kétlépcsős rendszerének első tagozatát.

MÁSODIK TAGOZAT

Szakorvosi segély. A rendeltetésszerű kiürítésnek megfelelően a sérültet a számára legoptimálisabb ellátást biztosító kijelölt kórház (úgynevezett katasztrófakórház) illetékes osztályára szállítják. Itt rendelkezésre állnak alapszakmák által biztosított lehetőségek. Az azonos időben beérkező nagyszámú sérültet a kórház katasztrófa tervében biztosított osztályozó térre viszik, ahonnan – a sürgősségi ellátás szükségességének megfelelő sorrendben – az úgynevezett átvevő-osztályozókba. Itt történik a sérültek osztályozása és a kórház megfelelő ellátási helyére történő irányítása (diagnosztika, műtő, intenzív osztály, fekvőbeteg-osztály, kiürítő). Az első időszakban gyakorlatilag valamennyi orvos az átvevő-osztályozókban, illetve a műtőkben dolgozik, és az osztályozás előrehaladásával párhuzamosan, az osztályozásra várók számának csökkenésekor folytatják munkájukat a fekvőbeteg-osztályokon (úgynevezett belső manőver).

Szakosított szakorvosi segély. A sérültek egy részének az úgynevezett „alapszakmák” nyújtotta lehetőségeket meghaladó ellátásra van szüksége. Ezek a sérülteket a szakorvosi segély után – sérülésük jellegétől függően – szakosított szakorvosi profillal (hasi sebészet, traumatológia, idegsebészet, fej-nyak sebészet, szájsebészet, urológia, szemészet, égésplasztika, érsebészet, mellkassebészet, bőrgyógyászat, toxikológia, infektológia, hematológia, neuropszichiátria) rendelkező intézetbe (szakosított szakorvosi osztály, országos intézet, Állami Egészségügyi Központ) szállítják végleges ellátás céljából. Amennyiben több szakmát érintő szakosított szakorvosi beavatkozásra van szükségük (kombinált sérültek, politraumatizáltak), a vezető sérüléstől függő sorrendben történik áthelyezésük a különböző osztályokra. Szerencsés esetben már a szakorvosi segélyt nyújtó katasztrófakórházban is működik a szükséges szakosított szakorvosi profil, ebben az esetben természetesen nincs szükség továbbszállításra.

A kijelölt, illetve kijelölésre kerülő katasztrófakórházak úgynevezett katasztrófatervei írják elő a megfelelő számú kórházi ágy felszabadítását és a kórház katasztrófakórházként történő működésének biztosítását (osztályozótér, fürdető-mentesítő, átvevő-osztályozók, a személyzet riasztási terve stb.).

Két rendkívül fontos tényezőt kell figyelembe venni:

a környezetükre veszélyes sérülteket azonnal el kell különíteni, illetve a sugár, vegyi és mikrobával szennyezettek esetén már az osztályozótérre történő beszállításuk is szigorúan tilos (csak a megfelelő veszélyes anyagtól történő mentesítés után lehetséges). A további szennyezés elkerülése céljából gyanú esetén már az intézet előtt közegészségügyi-járványügyi ellenőrzés szükséges sugár-, vegyi, illetve mikrobiológiai szennyezés irányában;
a sérült esélyei akkor a legjobbak, ha azonnal a végleges ellátás helyére szállítják. Ez természetesen ritka szerencsés lehetőség. Jelentősen javulnak azonban a sérültek esélyei akkor is, ha kevesebb szakasz közbeiktatásával érik el a végleges ellátás helyét. Ezért a végleges ellátási hely gyors elérésére kell törekedni.

3. A SEGÉLYNYÚJTÁS MÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA

Az előzőekben kiemeltük a tervezés jelentőségét. A katasztrófára történő felkészülés során a helyi viszonyok (a veszélyt jelentő katasztrófaforrások) ismeretében kidolgozott katasztrófatervek határozzák meg a katasztrófa egészségügyi felszámolásának feltételeit: az első és második tagozat helyét, szerepét, személyi, anyagi (fogyó és nem fogyó anyagok) és infrastrukturális erőforrásait. A katasztrófák egyik jellemzője azonban annak prognosztizálhatatlansága. Ez vonatkozik a katasztrófa eredetére, a beérkező sérültek számára, a sérülések megoszlására (etiológia, súlyossági fok, kombinált sérülések), a katasztrófa helyszínének megközelíthetőségére, az infrastruktúra károsodására (beleértve a tervezett ellátórendszer károsodását, illetve pusztulását) és más egyéb tényezőket. Ezekben az esetekben az eredetileg tervezetthez képest a segélynyújtás mértéke az adott szakaszon lehet korlátozott, vagy bővített.

Korlátozott (beszűkített) a segélynyújtás mértéke kedvezőtlen körülmények között. Ilyen esetekben működésének első fázisában a második tagozatra közvetlenül érkező nagyszámú osztályozatlan sérült számára a kórház az első orvosi (halaszthatatlan és élet-végtagmentő) segélyt nyújtja, majd ezt követően kezdi el eredetileg tervezett alapfeladatának végrehajtását.

Bővített (kiterjesztett) segélynyújtás esetén, kedvező körülmények között a kisszámú sérült beérkezése lehetővé teszi, hogy az első tagozat helyszínen dolgozó sebészorvosa vagy belgyógyász (pszichiáter) orvosa szakorvosi segélyt nyújtson a rendelkezésre álló eszközökkel. A szakorvosi segély nyújtására szervezett katasztrófakórház is nyújthat – megfelelő feltételek esetén – szakosított szakorvosi segélyt.

A gyakorlatban általában a kényszerű beszűkített segély fordul elő.

4. FŐSZAKORVOSI UTASÍTÁSOK

A katasztrófát követően beérkező adatok feldolgozása és az ezekből levonható, a közvetlen és távolabbi gyógyító feladatokat meghatározó következtetések kidolgozása az illetékes főszakorvosok feladata.

A négy alapszakmát (sebészet, belgyógyászat, gyermekgyógyászat és neuropszichiátria) képviselő főszakorvosok az adott katasztrófa okozta sérüléstípusok specialistáinak segítségével határozzák meg a feladatokat. A szükséges információk birtokában, az informatikai háttér segítségével a főszakorvosi utasítás:

közli a várható sérültek, illetve betegek számát, a sérülések, illetve betegségek várható etiológiai megoszlását;
meghatározza a segélynyújtás mértékét a különböző ellátóhelyeken (kiürítési szakaszokon);
meghatározza a kiürítési irányokat (magasabb szintű ellátóhelyeket) az előző pont függvényében;
biztosítja az egészségügyi és egyéb logisztikai (anyag-) ellátást;
szükség esetén szakmáját illetően javaslatot tesz a külső (országos, nemzetközi) segítség kérésére, illetve ennek minőségére és mennyiségére.

A főszakorvosi utasítások naponta kerülnek kiadásra az aktuális helyzet értékelésének, illetve az aktuális feladatok változásának függvényében.

Lényeges tényezője az egységes ellátási elvek és szempontok meghatározása (protokollok) az egészségügyi kiürítés valamennyi szakaszán.

Csak így biztosítható az egyes klinikai problémák egymástól eltérő megközelítési lehetőségének kiküszöbölése a szakaszos gyógykezelés során. Az utasítás rendelkezik továbbá a rövid, de pontos dokumentációról az egyes kiürítési szakaszokon

A katasztrófafelszámolás egészségügyi alapjai

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 711 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

A tankönyv és a kapcsolódó tantárgy Magyarországon, illetve Közép-Európában teljesen új, egyedülálló, reményeink szerint egy újszerű katasztrófa-orvostani oktatás első meghatározó lépése. Létjogosultságát és időszerűségét az utóbbi idők katasztrófái is bizonyítják. A tömegeket érintő, különböző okokból létrejövő egészségkárosodás diagnosztikus, terápiás, preventív és szervezési kérdéseit tárgyalja, nagy tapasztalattal és széles látókörrel rendelkező, a hazai egészségügyben ismert és elismert szerzők tollából. Az elmúlt évtizedek katasztrófáinak (nukleáris, vegyi balesetek, „emerging infections”, cunamik stb.) tapasztalatait, elemzéseinek következtetéseit a szerzők gondosan beépítették a klasszikus ismeretek tárházába.

Hivatkozás: https://mersz.hu/major-a-katasztrofafelszamolas-egeszsegugyi-alapjai-1//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero