Az expozíciót követően fontos a méreg mielőbbi eltávolítása. A sérültet a veszélyzónából ki kell menteni és minél előbb el kell végezni a dekontaminációt. A veszélyzónában csak életmentő ellátás megengedett, a lehető legkevesebb eszköz használatával. A dekontamináció célja kettős. Részben megelőzi a sérült további károsodását a vegyi anyagtól (a rekontaminációt), részben védi az ellátó személyzetet, lehetővé teszi az ellátást, valamint megakadályozza a szennyeződés szóródását.

Katasztrófát követően az adott méreg meghatározása késedelmes vagy akár lehetetlen is lehet. Ennek oka egyaránt lehet az iparban és a kereskedelmi forgalomban használt anyagokról történő hiányos tájékoztatás és a kombinált méreghatás. Ha ismert is az anyag, a humán toxicitás jellemzői esetleg még feltáratlanok. A tünetek nem specifikus volta nehézzé teheti a kérdéses anyag azonosítását (2). Az ellátással nem késlekedhetünk a toxikológiai meghatározásig.

 

A diagnózis megállapításában segíthet a gondos anamnézis. Általában több személy jelentkezik ugyanabban az időben hasonló tünetekkel, előfordulhat szokatlan betegség vagy haláleset. Megkönnyítheti a diagnózis megállapítását a tünetek megfigyelése (megváltozott mentális állapot, légzési elégtelenség, kardiovaszkuláris instabilitás, eszméletlenség, görcs stb.). A tünetek kiterjedése alapján következtetni lehet az életkilátásokra. A korrekt orvosi kezelés megkezdéséhez legalább csoportdiagnózis megállapítása szükséges. A tapasztalat alapján a legtöbb katasztrófát okozó vegyi anyag által okozott mérgezés 4 klinikai szindrómacsoportba besorolható. A csoporthoz tartozó anyagok által okozott mérgezések kezelése, ellátása hasonló (10).

Klinikai szindrómák („toxidromes”):

 

Az ellátás célja hogy a legtöbb sérült a lehető leggyorsabban, a legjobb ellátást kapja a morbiditás és mortalitás csökkentése érdekében (6). Az ellátás többszakaszos tevékenység, az osztályozás, segélynyújtás, kiürítés egymásra épített folyamatos alkalmazása, a helyszínen kezdődik, ritkán végleges, de jelentősen csökkenti a morbiditást és mortalitást. Korainak, gyorsnak és speciális követelményeknek megfelelőnek kell lennie.

A legtöbb sérültnek a mérgezést követően legalább 24 órás kórházi megfigyelésre van szüksége a latens toxicitás, a potenciális hirtelen romlás veszélye miatt (12). A szállítás során a megkezdett kezelést folytatni kell (oxigén, lélegeztetés, folyadékpótlás, szükség szerint antidotumok). Fontos tényező a kórház informálása (kontaminált sérült érkezése, sérült állapota, alkalmazott kezelés). Elengedhetetlen a folyamatos kommunikáció az ellátó osztályok, intézmények között. Ismerni kell a kezelési kapacitásokat, ismerni kell a speciális ellátás elérhetőségét, pl. égési centrum, dekontamináló eszközök stb. (2). A sérülteket jobb a helyszínen hagyni egy jól koordinált rendszerben, mint különböző szállítóeszközökkel nem megfelelő intézményekbe szállítani. A legközelebbi kórház általában túltelítődött osztályozatlan, elsődleges mentesítés nélkül kihozott vagy kimenekült könnyű ambuláns sérültekkel (4). Az igénybe vett kórházakban rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kórházi katasztrófatervnek tartalmazni kell a vegyi katasztrófa esetén követendő eljárást, szükség esetén a kórház működését át kell szervezni. Az ellátás során védeni kell az ellátókat és a többi beteget. Osztályozás a tömeges sérültáramlás miatt itt is szükséges. Fel kell készülni a kontaminált sérült fogadására, izolálására, mentesítésére (9). Az ellátás egyik szintjén sem szabad megfeledkezni a sérültek megfelelő regisztrálásáról (tünetmentes esetek is), orvosi feljegyzések készítéséről (4).

A katasztrófa után elengedhetetlen a baleset okainak feltárása, a sérültek hosszú távú követése, az ellátás hatékonyságának, az egyes szervezetek, személyek tevékenységének elemzése, a következtetések levonása. A tervek a katasztrófák tanulságai, tapasztalatai alapján történő ellenőrzése, javítása, átdolgozása és az előnytelen tényezők kiküszöbölése szükséges (2).