A nukleáris energiatermelés kezdete (az Obnyinszkban, Moszkva mellett 1954-ben üzembe helyezett első energiatermelő nukleáris reaktor hasznosítása) óta nukleáris katasztrófaként egyetlen eseményt tart nyilván a szakirodalom: ez a katasztrófa – amelyet nem tervezett és nem várt eseményként élt meg az emberiség – Ukrajna északi peremén, a Csernobili Atomerőműben (emberi mulasztások és sorozatos hibák következtében) alakult ki. A hűtőközeg elvesztése miatti gőzrobbanás (a közhiedelemmel ellentétben NEM nukleáris robbanás!) és zónaolvadás (azaz a reaktortartályban lévő urántartalmú fűtőelem-kötegek összeolvadása) a nukleáris energetika eddigi legsúlyosabb következményekkel járó balesetét eredményezte. A reaktort működtető operátorok és a hűtőközeg elvesztése nyomán kialakult tűz megfékezésén munkálkodó tűzoltók közül 3 fő a baleset napján, illetve másnapján vesztette életét nem sugárexpozíció következtében, s 28 fő heveny sugárterhelése olyan nagymértékű volt, amely 3 hónapon belül halálos sugárbetegséghez vezetett. Rajtuk kívül mintegy 2000 gyermeknél és fiatalkorúnál diagnosztizáltak – a környezetbe kijutott radioaktív jódizotópok szervezetbe kerülésével elsődlegesen társítható – pajzsmirigyrákot, amelyek 300-400 km sugarú körzetben voltak kimutathatóak. A sebészeti kezelés hatásos volt a halálos és áttétes pajzsmirigyrák elkerülésére (halálos műtéti szövődményt tíz főnél, a kezeltek fél %-ánál írtak le).