Newton almája podcast 11. rész: Főzy István

2023. 05. 05.

„Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy a Föld és az élet több milliárd éves sztori, és akkor talán jobban megbecsülnénk azt, ami most így van körülöttünk” – mondta ki Főzy István geológus, paleontológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Az őslénykutatóval arról beszélgettünk megjelent könyve kapcsán, hogy hogyan és miből látszik egy kővé vált egykori élőlényen, hogy akkoriban hogyan élt, miért kell szerencse a kövületté váláshoz, mennyire lehetünk büszkék fosszíliák szempontjából tágabb otthonunkra, a Kárpát-medencére, valamint arról is, hogy milyen jövőt mutathat meg a Föld régmúltja a ma emberének.

Kicsoda Főzy István?

Dr. Főzy István őslénykutató, geológus, paleontológus, természettudós évtizedek óta járja a Kárpát-medence tájait, és gyűjti a letűnt korok emlékeit. A Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának kutató és vezető kurátora, a Paleontológiai Tudományos Bizottság szavazati jogú tagja, 2016 óta az MTA doktora, számos nagy sikerű ismeretterjesztő előadássorozat, természetbúvár szakkör vezetője.

Szakterülete az őslénytan, fő kutatási témája a jura és kréta kori ammoniteszek biosztratigráfiája. Ilyen ősmaradványok után kutatva bejárta a Dunántúli-középhegységet, és eljutott a távoli Mexikó, Argentína és Chile néhány fontos ammoniteszes lelőhelyére is. Kétszáznál is több tudományos publikáció megalkotásában vett részt szerzőként, társszerzőként vagy szerkesztőként.

Hasznos linkek

Könyvei a MeRSZ-en:

Ablak a múltra – Betekintés az őslénytanba

Fontosabb kötetei:

Említett témák, fogalmak:

Említett személyek:

Említett helyek/intézmények:

TIT

Kivonatos tartalom időkódokkal

00:01 Bevezető

01:04 A beszélgetés elején Főzy István felajánlotta a tegeződést, innen a közvetlen hangnem. Illetve talán onnan is, hogy riporterünk rögtön az elején István kalapácsa felől érdeklődött, amit az egyik előadásában mutatott meg. „Ez egy amerikai Estwing kalapács, ma majdnem minden geológusnak van egy ilyenje” – meséli István. De az igazság az, hogy nem a kalapácstól lesz valaki jó geológus. Mint ahogyan nem attól írsz jó regényt, hogy van egy menő írógéped, vagy most már számítógéped. Viszont, mivel ez a kalapács nagyon látványos is, ezért riporterünket gyermeki énjébe belehelyezkedve rögtön ez az eszköz érdekelte, valamint azok a további kellékek, melyek az őslénytanhoz, magához a kutatáshoz és ahhoz szükségesek, hogy a kutató magát a leletet kivésse. „Kikalapálja” – javította ki riporterünket Főzy István. Ezek az eszközök bár valóban látványosak, de Istvánt mégsem ez ragadta meg a szakmájában. Úgy véli, hogy a kalapálás és a preparálás, ami már a finomabb, a laborban történő munkát jelenti, valóban nagyon izgatja a gyerekeket. Ha például egy gyereknek azt mondjuk, hogy itt van egy kő, és benne van egy csont, akkor ő azt nagyon lelkesen próbálja kiszabadítani. Vagy ha egy homokozóba lerakunk egy csontot, és azt mondjuk a gyerkőcnek, hogy tessék, itt van egy ecset, kapargassál, majd csak lesz belőle valami, ez az, ami izgatja őket. De Főzy Istvánt nem ez fogta meg a geológia tudományában. István gyermekkorában kapott valakitől egy igen szép ásványt, valószínűleg ametiszt volt, ami aztán elkeveredett. Később a Juhász Árpád által elindított TIT-szakkörbe járt – amiről könyvében is írt –, ezzel indult pályafutása. Amikor csatlakozott ehhez a szakkörhöz, akkor már egy Balázs Endre nevű kiváló, később (vagy akkor) már MOL-os geológus vezette ezt a szakkört nagy lelkesedéssel. Mindenféle emberek jártak oda, főleg idősebbek, István egyedül volt gyerek. Bár ásványgyűjtő szakkör volt, a résztvevők hoztak néha kövületeket is. Volt ott egy idős bácsi, aki egyszer Gántról hozott eocén csigákat. Akkoriban még működött a bauxitbánya, és dőltek a szebbnél szebb eocén korú, egykori trópusi tengerben élt állatok maradványai. Ez a bácsi egy nagyon szép kis csigát adott Istvánnak, aki csodálta és kincsként tekintett rá. Élete nagy álma volt akkor, gyerekként, hogy elmehessen Gántra, ahová természetesen a későbbiekben sikerült is eljutnia. Az első kis diákköri dolgozatát, majd egy cikkét is a gánti eocén csigákról írta.

03:40 Riporterünk kedvenc lelőhelyéről faggatja tovább Istvánt, arról kérdezi, hogy általában, ha valaki ezzel a területtel foglalkozik, van-e olyan hely, ahová nagyon szeret visszajárni, ilyen-e például Gánt? Gánt valóban közel volt István szívéhez emiatt a kis csiga miatt, majd az első diákköri dolgozat és az első cikk megjelenése miatt. De közben bezárt a bánya, és Gánt elég messze volt ahhoz, hogy rendszeresen lejárjon. Nyilván van, akinek van ilyen kedvenc lelőhelye, például, ha valaki maga felfedez egy ilyen lelőhelyet. Ősi Attila kollégája például felfedezte az iharkúti dinoszauruszok lelőhelyét, úgyhogy megbocsátható neki, ha az az ő nagy kedvence.

04:30 „Ennyi év után van-e még olyan, hogy álomlelőhely? Van-e olyan hely, ahol szívesen körbenéznél, amit még nem sikerült elérned, és amit még nagyon szívesen megnéznél?” Teszi fel riporterünk az újabb kérdéseket. István válaszából kiderül, hogy nincs konkrét hely, ahová nagyon vágyna, vagy olyan dolog, amit feltétlenül szeretne megnézni. Amíg szűkebb területen dolgozott Magyarországon, szűkebb szakmai érdeklődésének megfelelően a hazai lelőhelyeket már felkereste és ismeri. A világban pedig bármerre megy, örömmel nézi meg a lelőhelyeket, egy-egy feltárást. Ezek ma már gyakran nemzeti parkok vagy védett feltárások, tehát nem is munka okán, hanem mondjuk így, hogy a normális, természetes érdeklődésének okán, a szakmájával kapcsolatos helyeket szívesen megnézi. De nincs semmi olyan, amit nagyon konkrétan szeretne látni. De azért hozzáteszi, hogy biztosan össze tudna rakni egy jó kis listát azokról a helyekről, amelyeket szívesen körbejárna.

05:23 Ha már listákról esett szó, riporterünk az év ősmaradványáról kérdezi Istvánt, amelyet évről évre megszavaznak. Kell-e külön PR az ősmaradványoknak azért, hogy jobban előtérbe kerüljenek? István szerint Magyarországon valahogy kimarad a tananyagokból, a közgondolkodásból, a közbeszédből az egész geológia és az őslénytan, és sohasem értette, hogy miért. Az őslénytan két pilléren áll, a geológián és a biológián. A biológia nagyon népszerű, rengetegen akarnak biológusok lenni stb. De keveset tudnak a biológiának, a mai életnek a történetéről, ami maga az őslénytan. Persze jó, ha erről beszélünk, ez egy izgalmas és érdekes dolog. Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy a Föld és az élet több milliárd éves sztori, és akkor talán jobban megbecsülnénk azt, ami most így van körülöttünk. Úgyhogy igen, a jó bornak is kell a cégér. Az év ősmaradványa egy játék: évről évre egy kis segítséggel megszavaztatunk sok-sok embert. Törekedtünk arra, hogy minél többeket rávegyünk, hogy válasszák ki egy általunk megadott kis listából, hogy mi legyen az év ősmaradványa.

06:44 A következőkben a geológiáról esik szó. Sokan az őslénytannal csak úgy találkoznak, hogy vannak kalapácsok és ásatások. Ezt a részét látjuk, ez a geológia. De a biológia vajon hogy jön ide? Egyáltalán az őslénytan, ahogyan ezek az állatok éltek, hogy tud ide bekerülni? Honnan látszik egy kőből, hogy ő hogyan élt? István válasza egyszerű: ha egy kőre rácsapsz, és mondok valamit, van benne egy csiga, egy kagyló, egy csont, vagy valami olyan élőlénynek tűnő dolog, amit nem tudsz azonosítani, ez maga az egykori életnek a dokumentuma. Az ősmaradványok, idegen szóval a fosszíliák az egykori élet maradványai, dokumentumai. A geológia, vagyis a földtan szóban a „geosz” görög szócska földet jelent, a „logosz” pedig tudományt. A földtudomány pedig egy nagyon széles spektrumú terület: ásványtan, kőzettan, vulkanológia stb. tartozik ide. És köztük ott van a biológiával közös halmaza is a geológiának, ez pedig az őslénytan, a paleontológia. A „paleosz” szó ősit jelent, ez a régi dolgok tudománya, de sokkal régebbi, mint a régészet; az őslénytan az ember előtti idők élővilágát kutatja.

08:24 Ilyen szempontból nagyon izgalmas, hogy itt millió évek röpködnek. Riporterünk aziránt érdeklődik, hogy ha István kezébe kerül egy fosszília, akkor gond nélkül meg tudja-e mondani, hogy az valójában hány millió éves, könnyű-e már nagyjából ránézésre behatárolni a korát, vagy hogy egyáltalán mennyire nehéz meghatározni ezeket a millió éveket? István válaszából kiderül, hogy a geológusok általában nem millió években gondolkodnak, hanem földtörténeti korok neveit emlegetik, földtörténeti őskorról, ókorról, középkorról, újkorról beszélnek, hasonlóan, mint ahogyan a történelmet osztják fel a történész kollégák. Ezen belül tovább lehet osztani minden egyes ilyen nagy egységet, például a jura a földtörténeti középkor középső időszaka. A triász, jura, kréta öleli fel a földtörténeti középkort, a dinoszauruszok korát. Egy geológusnak tehát elegendő, ha azt mondja, triász. Nem kell megmondania, hogy a lelet hány millió éves. Ha többet akar mondani, akkor azt feleli, hogy középső triász, vagy esetleg azon belül felső triász vagy azon belül még a nori korszakba tartozik. Ritka az, hogy a geológusok évmilliókat emlegessenek.

10:01 Főzy István szerint a geológia nagy vívmánya éppen az, hogy sikerült kalibrálni azt az időskálát, amit a geológusok 150-200 éves munkával raktak össze. Tehát ma már nemcsak azt tudjuk mondani, hogy triász, jura, kréta, hanem azt is tudjuk, hogy a jura 200 millió éve kezdődött, és eddig tartott, a kréta végi nagy kihalás 65 millió éve volt. Tehát mára már fel tudtuk címkézni, kalibrálni tudtuk a földtörténeti időskálát. Ez egy hatalmas eredmény, hiszen meg tudjuk mondani, hogy mi hány millió évvel ezelőtt volt. A legszebb dolog ebben az, hogy ez a rendszer, amit a geológus kollégák 150 év alatt összeraktak (triász, jura, kréta), nem borult meg, amikor mellétettük azt, hogy mi hány millió éves, egyszerűen csak kalibráltuk ezt az időskálát.

10:48 István azt írta a könyvében, hogy a kövületté váláshoz szerencse kell. Ennek kapcsán riporterünk azt kérdezte, hogy mi kell ezeknek a vizsgálatához? Hiszen már ahhoz is kell egy jó nagy adag szerencse, hogy egyáltalán találjunk egy nagyon szép leletet. De még mi kellhet ahhoz a szerencsén túl, hogy az ember leleteket vizsgálhasson? A „kövületté váláshoz szerencse kell” kifejezést István Géczi Barnabás professzortól hallotta. Bár azt nem tudja, hogy ő maga találta-e ki, de professzora ezt sokszor elmondta, és így István is gyakran mondogatja azóta is. Ez tényleg így van, mivel a legtöbb élőlényből nem lesz kövület. Ha itt elpusztul egy macska a kerületben, nem valószínű, hogy kövület lesz belőle. Ha egy élőlény betemetődik, például a Duna hordalékával, vagy egy vulkáni hamuesővel, vagy beleesik egy kátránytóba, akkor könnyen ősmaradvány válhat belőle, így lehet, hogy megőrződik. Itt a szerencse ezt jelenti. Ami nekünk szerencse a kövületté válás szempontjából, az nyilván szerencsétlenség az állatnak, mert el kell pusztulnia. És utána kell még egy szerencsefaktor, hiszen meg kell találnia a geológusnak vagy a paleontológusnak azt a kövületet.

11:58 Aki kövületet akar gyűjteni, az olyan helyre menjen, ahol előfordulhat kövület. Például a Mátra vulkáni lejtőin nem érdemes kövületek után kutatni, mert a lávakőzetekben vagy a mélységi magmás kőzetekben, mint amilyen például a Velencei-hegység gránitja, abban senki nem vár kövületet. De egy tengerben, tóban, folyóban vagy szárazföldön lerakódott rétegsorban könnyen előfordulhat, hogy az ember rábukkan az egykori élet maradványaira, a kövületekre.

12:29 Elrugaszkodott kérdésnek tűnhet, de riporterünk mégis megkérdezi Istvántól, hogy miért tartja fontosnak azt, hogy a hétköznapi életünkben tudjunk ezekről a dolgokról, hogy ezek hogyan működnek, van-e időfelosztása magának a Föld történetének? Ezek az információk miért lehetnek számunkra igazán hasznosak? Miért, hogyan tehetik az életünket jobbá? „Ma, ahogyan élünk ebben a nagy rohanásban, mindent olyan természetesnek veszünk” – feleli erre István. „De ha kimegyünk az űrbe, és visszanézünk a Földre, akkor látjuk, hogy ez a bolygó kék. Ez ma már közhely, az unokám is felismeri a kék bolygót, és mondja, hogy az a Föld. De úgy néz ki, hogy ez a kék bolygó a maga történetével és rajta az élettel (az általunk ismert univerzumban legalábbis úgy tűnik eddig), egyedülálló jelenség. Tehát, ha valahogyan sikerülne ezt így az emberek fejében elhelyezni, hogy ez az egész, amit most látnak, amit tapasztalnak, amit pusztítunk (azért mondta István, hogy „-tunk”, mert saját bevallása szerint ő is részese ennek a dolognak, az ő ökológiai lábnyoma is valószínűleg túl nagy, és nem kéne, hogy ekkora legyen), szóval ez az egész, ami itt körbevesz bennünket, ez egy sokmilliárd éves fejlődésnek a mai állapota, nevezzük eredménynek. És valami, ami évmilliárdok alatt, vagy legalábbis évszázmilliók vagy tízmilliók alatt alakult ki, az nagyon sérülékeny. Láthatóan a mi saját néhány évtizedes személyes jelenlétünk időtartama alatt tönkretehető. Fontos lenne, hogy belássuk, milyen nehezen, milyen sokára, milyen lassan alakult ki az, amit ma élővilágnak és természetes környezetnek, vagy természeti környezetnek nevezünk. És ha tudjuk, hogy ez milyen sérülékeny, akkor talán jobban vigyáznánk rá.”

14:14 Főzy István: Ablak a múltra – Betekintés az őslénytanba. A kötet betekintést kínál az őslénytan tudományába. Személyes és közérthető stílusban szól a kövületek valós természetéről, keletkezésük módjáról és jelentőségükről. Ismerteti a föld- és az élettörténet néhány kiemelten fontos eseményét, ilyen módon betekintést kínál a több mint 4 milliárd éves élet történetébe. Ajánljuk a könyvet azoknak, akiket érdekel a természet és az élet története, akik kíváncsiak a múltra, és szeretnének bepillantani a jövőbe is.

14:53 A következő kérdés arra vonatkozik, hogy mi, itt a Kárpát-medencében mennyire lehetünk büszkék a kincseinkre? Mennyire gazdag lelőhelyekben Magyarország? Istvánnak van egy másik könyve is, amit Szente István kollégájával közösen írtak, ami kifejezetten a Kárpát-medence kövületeiről szól. „A Kárpát-medence egy természeti egység, bizonyos tekintetben gazdag, bizonyos tekintetben kevésbé gazdag. Mindenesetre számos nevezetes és jól dokumentált, tanulmányozott ősmaradvány-lelőhelyünk van. Nincsenek olyan világszámba menő nagy dolgaink, mint mondjuk az amerikai Dinosaur National Monument, vagy például a La Brea kátránytó, ami jégkorszaki állatok maradványait és csontjait rejti ezrével, talán tízezrével. Ilyen világszám lelőhelyeink nincsenek, de van néhány nagyon fontos ősmaradvány-lelőhelyünk, amik épp azért lettek fontosak, mert régóta kutatjuk őket, és sok adat, ismeret halmozódott fel róluk.”

16:12 Például az iharkúti felfedezés (Iharkút 2000-ben felfedezett dinoszaurusz-lelőhely), ha nem is világszám, de nagyon nagy szám, tehát Európa-szinten is ott van a térképen, és a világ minden nevezetes dinoszauruszkutatója tisztában van azzal, hogy innen mennyi új dolog került elő. Tehát ha úgy tetszik, még világszámnak is lehet nevezni.

16:32 Ilyen szempontból van-e esélye annak, hogy ha valaki sétál, idézőjelben „bárhol” Magyarországon, akkor még belefuthat olykor kövületekbe? Teszi fel riporterünk az újabb kérdést. István szerint már ebből a kérdésből is látszik, hogy „a kövületekről sokan úgy gondolkodnak, hogy azok nagyon ritka, különleges dolgok, amik régen ritkasággyűjteményekben voltak, vitrinek polcain, ma pedig a múzeumok poros mélyén. Persze ott is vannak, de a kövületek nagyon gyakoriak, százával, ezrével lehet találni. Nem is kell messzire menni, mondjuk itt Budapesten, ha felülnénk a buszra, kimennénk a Mátyás-hegyre, az a kő ott a Pál-völgyi-barlang mellett és vele szemben, az az eocén kőzet tízezrével, százezrével tartalmazza a különböző ősmaradványokat. Nem hatalmas dinoszauruszcsontokat, hanem például konkrétan az eocén tengerben élt, óriás megkövesedett egysejtűek, nummuliteszek és discocyclinák maradványait. Tehát a kövületek nem ritkák, sőt, igen gyakoriak, csak meg kell találni azt a kőzetet, amiben ott vannak. Bárki találhat tehát kövületeket, aki kicsit is keresi őket.”

17:47 „Mondtad, hogy ezek persze gyakoriak, de amikor elénk kerül egy kövület, akkor olvasottsággal ismerhetjük fel, vagy van ennél jobb módszer? Megtalálhatjuk ezeket, mivel sok van belőlük, és nagy kincsként őrizzük őket. De hogyan lehet felismerni a jelentőségüket őslénytani szempontból ?” Hangzanak el az újabb kérdések. „Azt szoktuk mondani, hogy a kövületek jelentősége hármas” – feleli erre István. Van, amikor kőzetalkotó mennyiségben előfordulnak. Az előbb említett Mátyás-hegyen konkrétan ez valósul meg. Az itteni kőzet nagy része élőlények maradványaiból, ősi mészvázú egysejtűekből áll. Ezek az élőlények mindig jelzik az egykori környezetet. Ott, a Mátyás-hegyen konkrétan egy sekély, meleg, jól átvilágított tengert jeleznek. Tehát az eocén korban ott, ahol ma a Mátyás-hegy van, ott egy sekély, jól átvilágított tenger volt a maga mindenféle élőlényével. A harmadik pedig az, hogy jelzik a kőzetek korát is. Maradva ennél a Mátyás-hegy sztorinál, a nummuliteszek gyakorlatilag csak és kizárólag az eocén időszakban, azon belül is a különböző fajok az eocén más és más időszeletében éltek. Tehát az ősmaradványok nemcsak alkotják a földkéreg egy jelentős részét (és mint ilyen, egyébként fontosak), hanem jelzik a környezetet és a kort is. És ez miért érdekes? Sokan úgy gondolják, hogy kit érdekel, mi volt a Mátyás-hegyen 30-40 millió évvel ezelőtt? Ugye nem volt hegy, hanem tenger volt. Oké. Miért érdekes ez? István azt gondolja, hogy ez már önmagában is nagyon érdekes. Gondolkodó emberként kötelességünk, hogy megismerjük a jelen élővilágának és a Föld jelenkori állapotának a múltját. Miért fontos, hogy festményeket fessünk? Ettől vagyunk emberek, hogy megismerjük a saját múltunkat. Aki ezt nem fogja fel, vagy nem akarja megérteni, vagy nem hajlandó befogadni ezt az egyszerű magyarázatot, annak István azt szokta mondani, hogy a különböző nyersanyagok kutatása az tényleg fontos, és akkor itt már bólogatni szoktak, hiszen mindenkinek szüksége van a nyersanyagokra, a vasra, mindenféle fémekre, ércekre, kőolajra. Tehát a nyersanyagkutatás egyik fontos segítője az őslénytan, mert megmondja, hogy hol, milyen korú kőzetek vannak. A geológusok a korábbi 150-200 év tapasztalatából már tudják, hogy hol milyen korú kőzetet érdemes keresni, ha nyersanyagok után kutunk, ha olajat keresünk, ha vasat keresünk, ha bauxitot, és így tovább.

20:37 „Furcsa érzés lehet, hogy a Föld megmentéséhez, és ahhoz, hogy jobban értékeljük magát a Földet, ahhoz hozzásegít az őslénytan. Igen furcsa helyzet, hogy miközben nyersanyagot kutatnak, akkor tudjuk azt, hogy persze kell a világnak, de a kitermelése már jelentős rombolással jár. De mégis, fogalmazhatunk úgy, hogy profitál belőle az őslénytan” – veszi át a szót riporterünk. „Igen, és ezt egy kicsit ki is tágítom” – válaszolja István. „Ez valóban egy ilyen kettős dolog, hogy egy geológusnak (és akkor most ne a paleontológusról beszéljünk) egyfelől kutya kötelessége keresni az ásványi nyersanyagokat, mert ez alapvető feladata. Ugyanakkor az ember (különösen paleontológusként) látja, hogy mindez mivel jár. És mint annyi helyen az életben, itt is kompromisszumot kell kötni.” István azt gondolja, vannak értelmes, jó és hasznos kompromisszumok, és a „válasz nem az, hogy ezentúl akkor visszatérünk a kőbaltához, mint az ősember, aki mezítláb járt, és semmilyen értelemben nem maradt utána lábnyom. Nyilván nem ez a megoldás, de ezen dolgozni kell. Van rengeteg megoldás. Apró megoldások. Azonban nincs egy mindenre érvényes »arany megoldás«.”

22:11 Riporterünk a következőkben a jövőről kérdezi Istvánt. Amikor őslénytanról beszélünk, akkor persze a legnagyobb hangsúly a múlton van, meg egyébként a látásmódon, a jelenen is. Nyilván, hiszen a jelenben kutatjuk ezeket a fosszíliákat, a kérdéseket most tesszük fel, és jobb esetben válaszokat is kapunk. De mit tartogathat ennek a tudománynak a jövő? Mi az, ami a jövő felé mutat ebben a tudományágban? Mit tud nekünk, hétköznapi embereknek, és persze a paleontológusoknak is e tudományterületen belül a jövőről mondani a múlt? István szerint akármelyik oldalról nézzük ezeket a kérdéseket, talán a legfontosabb az, hogy sok-sok év kutatásainak eredményeképpen felismertük, hogyan változott meg a biodiverzitás, a Föld élővilágának változatossága az elmúlt 5-600 millió évben. Fel tudtunk rajzolni egy olyan görbét, ami azt mutatja, hogy a különböző élőlénycsoportok, tipikusan a tengeri gerinctelen élőlények maradványai (mert ezek azok, melyek a legjobban megmaradnak kövületként, ezeket ismerjük legjobban) miként változtak az időben. Látjuk, hogy egyre változatosabb lett a tengeri élet, a tengeri gerinctelenek élete egyre inkább kiteljesedett. Ezt úgy kell elképzelni, hogy időről időre volt egy-egy beszakadás ebben a lendületesen felfelé ívelő görbében, melyek tömeges kihalásokat jeleznek. Ez pedig már a jelenről is szól egy kicsit, hiszen arról van szó, hogy megkongattuk a harangokat, hogy tűnnek el az élőlények, anélkül, hogy felfedeznénk őket. Azt sem tudjuk, hogy hány élőlény él ma a Földön, és úgy tűnnek el, hogy sosem fogjuk őket megismerni. Ma már nem kétséges, hogy egy kihalási hullámnak az elején-közepén vagyunk. Ha a saját környezetünket és az élővilágot elpusztítjuk, magunknak sem lehet túlságosan jó prognózist adni.

24:24 Ezt a folyamatot tulajdonképpen megvilágítják az őslénytani dokumentumok. Ma már teljesen világos, hogy 5 nagy és több kisebb tömeges kihalási esemény is volt a földtörténeti múltban. És a paleontológusok jól látják, hogy milyen volt az az időszak, ami a kihalási eseményeket követte. Üres. Nagyon kevés élőlény maradványait ismerjük ezekből az időszakokból. Szomorú képet fest a földi élővilág például a legnagyobb kihalási esemény, a perm végi kihalási esemény után. De nem volt vicces a kréta végi nagy kihalás utáni Föld sem, amikor nemcsak a dinoszauruszok tűntek el, hanem a tengerekből az ammoniteszek is, és nagyon sok más állatcsoport vagy megritkult, vagy teljesen eltűnt, örökre. Aztán évmilliók és évtízmilliók kellettek ahhoz, hogy az élet újra felvirágozzon. Most az látszik, hogy nem tudjuk, pontosan mióta van az ember a Földön, nehéz megmondani, hogy mit nevezünk embernek, biológiai értelemben, kulturális értelemben stb. De a mi történelmünk csupán néhány ezer év, konkrétan 2023 éve számoljuk a mi történelmünket. Persze előtte is voltak dolgok, de néhány tízezer évről beszélhetünk, amit itt az ember eltöltött. Az látszik, hogy a millió évek nem férnek bele ebbe a történetbe. Nem lesz időnk megvárni, hogy az élővilág újra magához térjen, ha mi teljesen „kinyiffantjuk”.

25:55 „Ha már a jövőről van szó, úgy magának ennek a tudományágnak a jövővel milyen dolga lehet? Gondolok itt a technológiára is, mert biztos vagyok benne, hogy ahhoz képest, amikor elkezdted a szakmát, vagy egyáltalán a munkát, ahhoz képest már sokat fejlődött a technológia. Ez segítheti-e a munkádat?” – kérdezi riporterünk. István válaszából kiderül, hogy rengeteg új módszer van, például a kormeghatározások kapcsán. Amikor István elkezdett foglalkozni az őslénytannal, 30-40 évvel ezelőtt, már voltak kormeghatározó módszerek. De ma ezek sokkal pontosabbak, sokkal szofisztikáltabbak. A képalkotás, a CT stb. nagy segítséget jelent. Ma már minden olyan eszközt használ az őslénytan is, ami korábban nem volt, és ez gyakran sokat segít a leletek újraértékelésében is. Például, ha Amerikában 100 éve találtak egy tyrannoszaurusz koponyát, az ott feküdt 99 évig valamelyik múzeum poros polcán, most pedig beteszik egy CT-be, akkor lehet látni, hogy milyen volt az agya az állatnak, mert a belső kitöltött üregről nagyon pontos képet lehet alkotni. Modellezni lehet, mint egy csontot, megvizsgálható a CT-vel. Régen ehhez az kellett, hogy kettécsapják azt a koponyát, aztán vagy láttak benne valamit, vagy nem. Most konkrétan ezzel a módszerrel az a hatalmas nagy előrelépés, hogy lehet látni, hol futottak benne a vérerek, hol van az idegek kilépési helye stb. Tehát számos olyan, korábban tanulmányozhatatlan mozzanata, részlete van ennek a koponyának, amelyeket nem tudtak korábban megismerni.

27:46 Vagy egy másik példa az elektronmikroszkóp elterjedése, ami egy hatalmas lépés a parányi élőlények kutatása kapcsán. Ezek a kicsi, gyakran csak elektronmikroszkóppal vagy nagyon nagy nagyítással látható élőlények különösen fontosak, olykor milliárdszámra vannak a kőzetekben. Tehát például egy fúrómagból is ki lehet nyerni egy olyan mintát, amit elektronmikroszkóp alatt már értékelni tudunk. Nem várható el, hogy egy fúrómag, ami pl. 4 km-rel a föld alól felhoz egy darab mintát, egy darab követ, hogy abban pont ott benne legyen egy szép ammonitesz vagy egy tengeri gerinctelen maradványa egy az egyben, ami informatív, ami megmondja, hogy milyen korú az a kő. De az elvárható, hogy azok a mikroszkopikus lények, amelyek csak elektronmikroszkóppal határozhatók meg közelebbről, azok gyakran tömegével ott vannak benne. Például a mikropaleontológia az olajiparnak nagyon fontos segítséget nyújt: a kollégák lefúrnak, felhozzák a mintát, a mikropaleontológus megnézi, és megmondja, hogy ez triász korú, teljesen felesleges fúrni, mert már túlfúrták azt a réteget, amiben az olaj lehetett volna, és onnantól tovább nem is fúrnak benne. Mivel egy méter fúrás sok-sok millió forint, ez nagyon nagy pénzt is jelent.

29:15 „Számodra ez lelkesítő? Úgy értem, ha ez a rengeteg technológia szépen lassan bejön, akkor úgyis feltenném a kérdést, hogy mi az, ami lelkesít még a jövővel kapcsolatosan?” – hangzottak el az újabb kérdések. „Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő” –István egyszerű, de lényegre törő választ ad. Valahol azt olvasta, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő, de biztos nem olyan lesz, mint a jelen. És ez így is van. Az őslénytan mindig valami újat nyújt, és ezekkel az új módszerekkel még a régi dolgokat is újra lehet értékelni, és ez nagyon érdekes.

29:40 Minden kutató életében eljön a pillanat, amikor fejen találja Newton almája. Hogyan érkezik el a „Heuréka-pillanat”? Erre adnak választ vendégeink a Newton almája című műsorban. A tudomány embereinek motivációit a MeRSZ.hu Betekintés sorozata segít Önnek megismerni.

29:56 Van egy záró kérdés, amit mindenkinek fel szoktunk tenni. A műsor címe az, hogy Newton almája, ezzel arra utalunk, hogy valószínűleg minden tudós életében eljön az a pillanat, amikor azt érzi, hogy fejbe kólintotta a felismerés. Neked volt-e valaha bármikor a pályafutásod során ilyen „Newton almája” pillanatod? „Hogy valamire így ráébredtem? Igen, volt egy apróság. Egy nevetségesen apró dologról beszélek, arról, hogy egy jura kori ammonitesz, ami a jura késői időszakában, a tithonban élt, és amit egy adott név alatt írtak le, az valójában kettő különböző faj, amiket időben elválaszt egymástól néhány százezer év.” Nem sokkal később kiderült, hogy erre már valaki más is rájött, és le is írta – tehát Istvánt megelőzték. Akkor még egy kicsit bosszantotta, de most csak mosolyog rajta. „Bosszantóan hangzik, de igazából jó is, hiszen megerősít bennünket abban, hogy nem tévedtünk, hogy ez így van, jól láttuk, csak valaki két évvel korábban ugyanezt már felfedezte.”

31:23 „Mi az a kérdés, ami még mostanában is nagyon foglalkoztat? Amire azt mondod, szívesen megtalálnád rá a választ?” – hangzanak el riporterünk utolsó kérdései. „Igazából nincs egy ilyen konkrét dolog” – tudjuk meg István válaszából. Az elmúlt években István a jura és a kréta rétegek közti átmenetet tanulmányozta. „Van egy törekvés a geológusok részéről, hogy minden ilyen nagy földtörténeti egységnek kijelöljék a bázisát. Jelképesen csak, de beverjenek egy amolyan „aranyszöget”, úgy mondják, „golden spike”. Tehát hogy beverjenek egy aranyszöget egy szelvénynek egy adott rétegének egy adott pontjára, és ami fölötte van, azt valaminek nevezik, és ami alatta van, azt valami másnak nevezik. A földtörténeti múlt minden nagy időszakának már van ilyen aranyszöge, kivéve a kréta időszaknak.” Ezen dolgozott István a kolléganőjével és sok más kollegájával az elmúlt néhány évben a Természettudományi Múzeumban. A Bakony-hegység jura és kréta szelvényeit vizsgálták, kutatták. Próbálták megragadni azokat az őslénytani sajátosságokat, amelyek alapján ki lehet tűzni ezt a határt, ahová ezt az aranyszöget jelképesen be lehet verni. Hárskút és Lókút környékén vannak ilyen szelvények, amelyek nem csak őslénytani módszerekkel vizsgálhatók. Istvánék lengyel kollégákkal együtt megvizsgálta a kőzetek mágneses tulajdonságait is. Ez volt István számára a fő kutatási irány, hogy megtalálja a kréta időszak aranyszögét. „Mondhatjuk, hogy ez egy szimbolikus dolog, és nincs sok értelme, de mégis, mert itt arról van szó, hogy bizonyos dolgokat el kell nevezni. Ha az egyik szakember az egyik réteget krétának nevezi, más pedig jurának tekinti, akkor teljesen mást mondanak róla, ami zavart kelt a kommunikációban. Le kell tisztázni bizonyos konvenciók mentén, hogy mit nevezünk jurának, mit nevezünk krétának. Ilyen egyszerű tulajdonképpen a dolog. De a választ megadni, hogy hová verjük be az aranyszöget, az már nem könnyű. Nem véletlen, hogy ez az utolsó ilyen nagy aranyszög, amit nem sikerült eddig elhelyezni a kollégáknak.” Még Istvánék sem tudták megoldani ezt a problémát, nem mondhatják, hogy Lókúton vagy Hárskúton valamelyik rétegsorban ott lesz az aranyszög helye, de az biztos, hogy érdemben hozzájárultak ehhez a nemzetközi erőfeszítéshez, hogy kijelöljék a kréta időszak bázisát.

34:00 Newton almája. Köszönjük, hogy velünk tartott! Találkozzunk a következő epizódban is!

Kategória:Podcast