Hogy minél idősebbé válik az ember, annál bölcsebb lesz. Ennél nagyobb baromságot én életemben nem hallottam – mondja Hévizi Ottó. Számára a filozófia nem tudomány, nem vallás, nem művészet, és legkevésbé sem közhasznú tanács. Nem hisz abban, hogy a filozófiának lenne folytatása okvetlenül a köznapi élet felé. De akkor filozófusként miben hisz? Például a visszakérdezésben, a jó kérdések megtalálásban és az önmagunkkal folytatott párbeszédben. Ebben a beszélgetésben szóba kerül az is, hogy milyen nehézséget jelent bevezetni valaki a filozófiába, hogy mekkora ereje van a csodálkozásnak, hogy mit vesz el az emberektől a drukkermentalitás, és hogy a filozófia alkotása miért annyira magányos feladat.

Kicsoda Hévizi Ottó?

Filozófus, filozófiatörténész, esztéta, író. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Filozófiai Társaság tagja.

Budapesten született 1959-ben. A szegedi egyetemen szerzett bölcsészdiplomát 1983-ban. 1987-től az MTA Könyvtár és Információs Központ munkatársa és jelenleg a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének egyetemi tanára, ahol 1991 óta tanít.

Tucatnyi általános és speciális kurzust tartott a filozófiatörténet, a rendszerfilozófiák, az etika és az esztétika, illetve a művészetfilozófia tárgykörében. Oktatási területei közé tartoznak a legújabb kori kritikai filozófia egyes irányzatai és képviselői (Kant, Kierkegaard, Nietzsche, Wittgenstein, Heidegger, Lukács), a formális és metaetikák, a felvilágosodás kori esztétikák és kortárs művészetfilozófiák, egyes megalapozási elméletek, az antik és újkori időfelfogások.

Az 1990-es évek elejétől több szakmai tanulmányutat tett külföldön, többek között Münsterben, Tübingenben, Wiepersdorfban, Rómában, Pisában és Velencében.

Egyik alapítója és szerkesztője volt a Nappali ház című kulturális-művészeti szemlének és a Gond című filozófiai esszéfolyóiratnak. Társszerkesztője volt (Vajda Mihály és Kardos András mellett) a „Horror Metaphysicae”, s az ennek folytatásaként megjelenő „Gutenberg Tér” című filozófiai könyvsorozatnak, valamint az Ictus, majd az Osiris Kiadó „Kant Válogatott Művei” című sorozatának.

A modern filozófia és esztétika egyes kérdéseiről több könyvet írt, ebből kettőnek társszerzője volt. Jelentős szövegkiadói és szerkesztői tevékenysége, illetve fordítói munkája is. Rendszeres előadó tudományos konferenciákon.

Hasznos linkek

Hévizi Ottóról szóló ismertető a Wikipédián

Hévizi Ottó szakmai önéletrajza a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetének honlapján

Könyvei a MeRSZ-en:

Egyéb könyvei:

  • Szilénosz-gyakorlatok: 6+4 írás (1991)
  • Alaptalanul: gondolatformák a századfordulón (1994)
  • Miért ne hinnéd hiába? (1997)
  • A megfontolás rítusai: tanulmány az autochton ítélkezésről (2004)
  • Ottlik – Veduta (Társszerző: Jakus Ildikó) (2004)
  • Prózaibb változat: idők, etikák, karakterek (2007)
  • Idő és szinkretizmus: (állandó tekintettel Nietzschére) (2013)
  • Próbakövek – Van-e aranyszabály ércnél maradandóbb? (2015)
  • A Liget, a Sétány, a Csarnok és a Kert (2018)
  • Tempus absconditum (Rejtőzködő idő) (2021)

Írásai a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóiratban.

Teljes publikációs listája ide kattintva érhető el.

A beszélgetésben említett témák, fogalmak

Említett helyek/intézmények

Említett személyek

Kivonatos tartalom időkóddal

1:10  Hévizi Ottó elmeséli, hogyan reagálnak az emberek, amikor megtudják, hogy filozófus. Szó esik arról is, milyen sajátos a filozófia szó mai megítélése, és hogy mennyire nincs köze ahhoz, ahogy nagy elődök gondolkodtak erről a tudományról.

3:08  Hévizi Ottó visszaemlékezése arról, hogy 28 évvel ezelőtt mi vonzotta a tudományág mélyebb megismerésére. Kiderül, hogy magyar-történelem szakos hallgatóként olyan kérdések is érdekelték, amelyekről akkor még nem tudta, hogy az filozófia. Az egyik a Hamlet, a másik pedig az irónia filozófiája volt.

5:15  „A filozófus munkája jórészt önmagán végzett munka” – mondta Wittgenstein. De vajon mi a leglényegibb különbség a huszonnyolc évvel ezelőtti Hévizi Ottó és az immár több mint három évtizede tudományos pályán tevékenykedő filozófus között? A lényeg ma már számára nem válaszok keresése, hanem a kérdésfeltevés legjobb módjának megtalálása.

7:40  Hogyan lehet a saját útjuk megtalálásában segíteni a hallgatókat? Annyi eszme, fogalom, definíció, tétel van, és persze ugyanilyen sok módszer, irányzat, korszak, határterület áll rendelkezésre és várja, hogy a diákok felfedezzék. Nem egyszerű feladat ebben segíteni, hiszen már az is nehéz, milyen részletekben és hogyan érdemes őket a filozófiába bevezetni, hogyan lehet a személyiség és tudomány között kapcsolatot teremteni.

9:43  Hévizi Ottó elmondja, hogy a „Diaphoron. Különbözés” című könyve bevezetőjében miért azt foglalja össze, hogy mi biztosan nem ez az esszé. Ehhez arra volt szüksége, hogy beleképzelje magát, hogy mi lenne, hogyha ő lenne 20 éves, és mit sem tudna arról, amit most már túl a hatvanon tud.

12:28  Nem könnyű megküzdeni azzal az érzéssel, hogy nincs mindenre időnk, ami érdekel bennünket, hiszen mindent nem lehet elolvasni. De még rosszabb szembesülni a saját korábbi téves gondolatainkkal. Hévizi a filozófiát igen tágan fogja fel, számára az „az egészről” szól. És ebben rejlik a csapdája is: miközben a filozófia az egészről próbál beszélni, az egészről természetesen nem lehet képe, nem lehet rálátása.

15:30  A változás lassú folyamat eredménye, de hirtelen következik be. Az mindig egy megdöbbenés, amikor kiderül, hogy valami más történt meg, mint amit az ember az út folytatásaként gondolt. De ez maga a filozófia kezdete is: a csodálkozás, a problématudat felmerülése, a kérdések megjelenése. A könyvben Hévizit kifejezetten foglalkoztatta, hogy a csodálkozásnak milyen árnyalatai vannak, vagy milyen jelentésrétegei: „engem lepett meg a legjobban, hogy milyen keveset tudok a csodálkozásról”.

16:55  Mi a különbség az álmélkodás, a csodálkozás, az ámulat és az elképedés között? Mennyi filozófia született már mindebből?

19:38  A Diaphoron szónak kettős jelentése van. Egyrészt azt jelenti, hogy különbözik valami mástól, másrészt azt jelenti, hogy valamit végigviszek. A filozófia a különbözés tere, de az a tér is, amelyben a bent levők végigviszik, amit elgondolnak.

20:50  Hévizi összeköti az arc-, az elme- és tudatvakságot. Szerinte ma a világ a tudatvakságnak egy elég érdekes változatát mutatja. Egy olyan világot, ahol kevéssé gondoljuk azt, hogy a magunk megértéséhez hozzátartozik a másiknak az érdemi elgondolása. És föl sem merül, hogy mennyivel szegényebb lesz az az ember, aki másokat például teljesen kiiktat a látóteréből.

23:58  A másikhoz, a másik véleményéhez a kulcs a kérdés, a kérdezés. Az emberek ugyanis össze-vissza gondolnak mindenfélét, mindenki. De más egy gondolkodó, elgondolt tartalomnak a jelenléte a fejünkben, és megint más annak a jóváhagyása. Arról mondhatni nem nagyon tehetünk, hogy mire gondolunk, mert gondolatok, eszmék vándorolnak a fejünkben. Ellenben az, hogy mihez adjuk a nevünket, a jóváhagyásunkat, és mit gondoltunk meg és mit fogadunk el, azért már felelősséggel tartozunk. Ezért is fontos a visszaható kérdezés. Azt meggondolni, hogy ha a másik pozíciójában lennék, a másik helyzetében lennék, ha a másik történetét élném, vajon azt mondanám akkor is arról, amit most első indulatomban mondok?

25:40  Hévizi Ottó édesapja révén jól ismeri a lelátók és az öltözők világát. A drukkermentalitásról is vannak bőven tapasztalatai. Számára a drukkervilágban például az az érdekes, hogy a szenvedélyen és az összetartozáson kívül van egy nemkívánatos hozadéka, amit most sokszor látunk mérkőzéseken: hátat fordítanak a meccsnek, és csak magukat szórakoztatják. Sajnos aki hátat fordít a valóságnak, annak egy idő után a valóság is hátat fordít. Minden vallásban és majdhogynem minden filozófiai erkölcsfilozófia hátterében ott áll a viszonosságnak és a kölcsönösségnek az önkikérdező és jóváhagyó szabálya, ami élesen szemben áll a drukkermentalitással.

29:05  Hévizi Ottó szerint a filozófia-alkotás nem csapatmunka – legalábbis azon a ponton nem az, amikor megpróbálja az illető összerakni a fejében az ügyeket. Abban nem nagyon tud segíteni más. De ahhoz, hogy változás tudjon történni a filozófus fejében, hogy kialakuljon egy egyéni világlátás, egy komplex minőség, ahhoz nagyon-nagyon sok impulzus, töltekezés is kell a világból.

30:45  Mi a különbség a hétköznapi nézőpont és egy filozófus nézőpontja között? Aki a köznapi világban gondolkodik a filozófiáról, az mit szeretne? Bölcsességeket, iránymutatást, értelmet. Ezzel szemben a filozófus nem teljesen így gondolkodik. A filozófus menet közben gondolkodik az eszmékről. Amire jutott, azt mindig „kocogtatja”, vagy azon gondolkodik, hogy az stimmel-e. A köznapi ember világát az érdekli, hogy az életét hogyan élje egyszerűbben, ügyesebben, gyorsabban, a filozófus pedig lelassít, ránéz, szemlél, távlatot ad.

34:16  Hévizi Ottó sosem lép ki teljesen a filozófus „szerepéből”, hiszen a leghétköznapibb helyzetek, tapasztalatok vagy ingerek is mondhatnak valamit. A filozófia másképp is segítette őt a hétköznapi életben, például látni a különféle utakat, dolgokat több felől átgondolni, az érvek eltérő rendjét felismerni, egy sajátos megértést elsajátítani. A filozófia szerinte tágasabbá és rugalmassá teszi a gondolkodást.

41:05  Az a pillanat, ami főbe kólintás volt, az Hévizi Ottó életében Nietzsche rejtélyes gondolatához, az ugyanannak az örök visszatéréséhez fűződik. Legalább egy évtized munkája volt abban, hogy rájöjjön, hogy mit nem tud ezügyben. Rájött, hogy önmagában ennek a gondolatnak az értelme nem található meg, mert nem így lett elgondolva. Önmagában a gondolat mondhatni értelmetlen, de egy nagyon határozottan kirajzolódó háttér előtt viszont értelmet nyer. Ezt felismerni kétségkívül olyan pillanat volt, ami változást jelentett számára.

Kapcsolódó cikkek