(1) A dicső nevű Athén adta elsőként a gyönge halandóknak egykor a gyümölcshozó termést, ő újította meg életüket, és ő adott nekik törvényt. Athén nyújtott elsőként édes vigaszt életüknek, mikor megszülte azt a férfiút, aki oly kimagaslóan értelmesnek bizonyult, s aki igaz szavával hajdan mindent kijelentett. E férfiú híre egykor halála után is tovaterjedt, mert isteni felfedezéseket tett, és dicsősége ma már egészen az égig emelkedik. (2) Ez a férfiú ugyanis, mikor látta, hogy a halandóknak már úgyszólván mindaz rendelkezésükre áll, amire szükségük van a megélhetéshez, és az életük, amennyire lehet, szilárd alapon nyugszik és biztonságban telik, valamint hogy az emberek bőségben élnek, mert javakat, megbecsülést és dicsőséget szereztek, és még gyermekeik jó híre révén is egyre emelkednek, s amikor látta, hogy mégis, mindennek ellenére, otthon a szívük nem kevésbé szorongással teli, és hogy lelkük – akaratuk ellenére – szünet nélkül gyötrődik életük során, és az ellenséges bajok dühöngeni késztetik őket, akkor megértette, hogy e hibát maga az edény okozza, és hogy az edény hibája teszi tönkre mindazt, ami benne van, pedig kívülről még hasznos dolgok is belekerültek szépen összegyűjtve. (3) Észrevette, hogy ennek oka részint az, hogy az edény lyukas és szivárog, és ezért soha semmilyen módon nem telhet meg egészen, részint pedig az, hogy mindazt, amit belsejébe rejtett, kellemetlen szagával úgyszólván beszennyezi. Így hát igaz szavával megtisztította az emberek szívét, határt szabott a vágynak és a félelemnek, kifejtette, hogy mi a legfőbb jó, amelyre mindannyian törekszünk, és megmutatta az utat, ama szűk ösvényt, melyen egyenesen haladva feléje igyekezhetünk.