(1) [925] De akkoriban az emberi faj a földön még sokkalta keményebb volt, ahogyan ez illett is hozzá, hiszen a kemény föld hozta létre őt; belülről nagyobb és szilárdabb csontozat tartotta, erős inak fogták össze húsát szilárdan, nem győzte le egykönnyen sem a hőség, sem a fagy, [930] sem a szokatlan étel, sem a test bármely nyavalyája. (2) Számtalanszor fordult meg a nap égi pályáján, míg az emberek a kóbor vadállatok módjára éltek. Nem akadt még, aki a görbe ekét erősen kezében tartotta volna, nem volt, aki a földet vasszerszámával meg tudta volna lágyítani; [935] nem tudták a földbe a bujtóágat leásni, sem az öreg fákról az elaggott ágakat metszőkéssel levágni. Amit a nap és az eső adott, amit a föld magától termett, azt adományként vették, és a szívük megelégedett vele. […] (3) [953] Még nem tudták, hogyan kell az anyagokat tűzzel kezelni, sem azt, hogyan kell testüket a vadállatok bőrébe és prémjébe öltöztetni, [955] hanem ligetekben, barlangos hegyek közt és erdőkben laktak, s szennyes tagjaikat cserjék közé rejtve óvták a szél és az erős zivatar csapásaitól. (4) Nem voltak képesek a közös jót tekinteni, és sem szokást, sem törvényt nem tudtak tartani egymás között. [960] Amilyen zsákmányt a szerencse elébük vetett, ki-ki vitte magával – azt tanulták meg ugyanis, hogy ki-ki a maga kénye-kedve szerint egymagában éljen és boldoguljon.