[A sztoikus logika szerint] (1) Nem egyszerűek azok a következtetések,799 amelyek egyszerű következtetések összetételének útján jönnek létre, és amelyeket szükséges elemzés révén ezekre felbontanunk, hogy felismerjük, belőlük is levezethető a zárótétel. (2) A nem egyszerű következtetések közül egyesek egyazon típusba tartozó következtetésekből épülnek fel, míg mások különböző típusúakból. Az előbbire példák azok a következtetések, amelyek két első vagy két második bizonyíthatatlan következtetés összekapcsolásából jönnek létre; az utóbbira azok, amelyek egy első <és egy harmadik> vagy egy második és egy harmadik bizonyíthatatlan következtetés összekapcsolásából keletkeznek, és általában véve az ilyen típusú következtetések. (3) Az egyazon típusúakból felépülő következtetésre példa ez: „Ha nappal van, <ha nappal van> világos van. Mármost nappal van. Tehát világos van.” Ez ugyanis két első bizonyíthatatlan következtetés összetételéből áll, amint azt, ha elvégeztük elemzésüket, beláthatjuk. (4) Fel kell ismernünk, hogy itt a következő dialektikus teorémát800 visszük át a szillogizmusok elemzésére: Ha rendelkezésre állnak a premisszák, amelyekből levezethető valamely konklúzió, akkor lehetőség szerint már ez a konklúzió is rendelkezésünkre áll a premisszákban, még ha kimondottan nem fogalmazódik is meg. (5) Így hát miután itt két premisszánk van – a „Ha nappal van, <ha nappal van> világos van” feltételes állítás, amelynek előtagja egy egyszerű kijelentés („nappal van”), utótagja pedig egy nem egyszerű, feltételes állítás („ha nappal van, világos van”), valamint a „nappal van” előtag benne –, ezekből az első bizonyíthatatlan szillogizmus segítségével levonhatjuk e feltételes állítás következményét: „Ha nappal van, világos van.” Ez a levezetés tehát lehetőség szerint rendelkezésünkre áll magában a következtetésben, noha kimondottan nincs megfogalmazva. Ha ezt összekapcsoljuk az eredeti következtetés járulékos premisszájával – „mármost nappal van” –, a „tehát világos van” konklúziót fogjuk levezetni az első bizonyíthatatlan szillogizmus alapján. És ez volt az eredeti következtetés konklúziója. Így hát itt valóban két első bizonyíthatatlan szillogizmussal van dolgunk: 1. „Ha nappal van, <ha nappal van> világos van. <Mármost nappal van. Tehát ha nappal van, világos van.> 2. „Ha nappal van, világos van. Mármost nappal van. Tehát világos van.” (6) Ilyenek tehát azok a következtetések, amelyek egyazon típusú következtetések összekapcsolásából jönnek létre. Hátravannak még azok, amelyek különböző típusú következtetéséből származnak. Ilyen például a következő, amelyet Ainészidémosz követői fogalmaznak meg a jelről: „Ha a nyilvánvaló dolgok minden hasonló állapotú ember számára ugyanúgy jelennek meg, és a jelek nyilvánvaló dolgok, akkor a jelek minden hasonló állapotú ember számára ugyanúgy jelennek meg. Ám a jelek nem ugyanúgy jelennek meg minden hasonló állapotú ember számára. Márpedig a nyilvánvaló dolgok ugyanúgy jelennek meg minden hasonló állapotú ember számára. Tehát a jelek nem nyilvánvaló dolgok.” (7) Ez a fajta következtetés ugyanis egy második és egy harmadik bizonyíthatatlan következtetésből áll, amint az kiderül az érv elemzéséből, amely jobban követhető lesz, ha a következő „módozatot”801 hívjuk segítségül: „Ha az első és a második, akkor a harmadik. De nem áll a harmadik. De az első áll. Tehát a második nem áll.” Hiszen miután itt egy olyan feltételes állítással van dolgunk, amelynek előtagja az első és a második konjunkciója, utótagja pedig a harmadik, továbbá az utótag kontradiktórikus ellentétével („De nem áll a harmadik”), a második bizonyíthatatlan következtetés alapján az előtag kontradiktórikus ellentétére kell következtetnünk: „Tehát az első és a második együtt nem áll.” De éppen ez a kijelentés lehetőség szerint megtalálható a következtetésben, hiszen rendelkezésünkre állnak azok a premisszák, amelyekből levezethető, noha kimondottan nem szerepel közöttük. És ha összekapcsoljuk a fennmaradó premisszával, vagyis az elsővel, a harmadik bizonyíthatatlan következtetés alapján azt a konklúziót vezetjük le, hogy „Tehát nem áll a második”. Vagyis ebben az esetben is két bizonyíthatatlan következtetéssel van dolgunk: „Ha az első és a második, akkor a harmadik. Mármost nem áll a harmadik. Tehát nem áll az első és a második együtt”, ami a második bizonyíthatatlan következtetés esete, a másik pedig egy harmadik bizonyíthatatlan következtetés, amely így hangzik: „Nem áll az első és a második együtt. De az első áll. Tehát nem áll a második.” Így fest tehát az elemzés, ha a „módozatokat ” használjuk, és ennek megfelelő a következtetések elemzése is.802