(1) Mert sajátjainkként tekintünk a velünk egy fajba tartozókra. (2) Ám [Szókratész] még inkább sajátjaiként tekint a saját polgártársaira. Mert a sajátunknak elismerés1496 mértéke változik. (3) Így ha azok, akik az igazságosságot a sajátunknak elismerésből eredeztetik [ti. a sztoikusok], azt állítják, hogy sajátunknak elismerés azonos mértékű önmagunkat illetően, és „a legutolsó müsziai”1497 vonatkozásában, akkor ez a feltevés ugyan megmenti az igazságosságot, csakhogy senki nem ért egyet vele, hogy a sajátunknak elismerés egyenlő mértékű; ez ugyanis ellentétes a nyilvánvaló tényekkel és az öntudat1498 tanúbizonyságával. (4) Mert a sajátunknak elismerés önmagunkat illetően természetes és nincs köze az értelemhez, míg a társainkat illetően, bár szintén természetes, nem független az értelemtől. (5) Amikor másokat vádolunk hitványsággal, nem csupán bíráljuk őket, hanem el is idegenedünk tőlük1499, ők viszont, miután elkövették a vétséget, bár a bírálat nem hagyja hidegen őket, nem képesek gyűlölni magukat. (6) A sajátunknak elismerés mértéke tehát nem egyenlő önmagunkat és bárki mást illetően; mivel a tulajdon testrészeinket sem egyenlő mértékben tekintjük sajátunknak. Mert nem egyformán viszonyulunk a szemünkhöz és az ujjainkhoz, nem is beszélve a körmünkről vagy a hajunkról, minthogy ezek elvesztésétől sem azonos módon idegenkedünk, hanem az egyik elvesztésétől jobban, a másikétól kevésbé. (7) Ha pedig ők maguk is azt állítanák, hogy a sajátunknak elismerés mértéke növekszik, akkor az emberszeretet léte ugyan elfogadható lesz, de megcáfolja őket a hajótöröttek1500 esete, ahol is szükségképpen csak az egyik hajótörött menekülhet meg. (8) És ha ilyen helyzetek nem is állnának elő, ők mindenesetre megcáfolhatók. Az Akadémia tagjai ezért a következő érvet is felhozzák…