(1) A sztoikusok az úgynevezett közös elgondolásokra támaszkodva a következőképpen határozzák meg a jót: „A jó jótétemény, vagy nem különböző a jótéteménytől”, ahol „jótéteménynek” az erényt és a kiváló cselekvést mondják, „a jótéteménytől nem különbözőnek” pedig a kiváló embert és barátját.1600 (2) Mert az erény, amely az irányító lélekrész egy bizonyos állapotban,1601 és a kiváló cselekvés, amely az erény szerint való tevékenység, közvetlenül jótétemény. Ám a kiváló embert és barátját, bár ők maguk is a jó dolgok közé tartoznak, sem jótéteménynek, sem a jótéteménytől különbözőnek nem nevezhetjük, mégpedig a következő okból. (3) A részek, mondják a sztoikusok gyermekei,1602 sem nem azonosak az egésszel, sem nem különbözőek attól; például a kéz nem azonos az egész emberrel, hiszen a kéz nem az egész ember, de nem is különböző attól, hiszen az egész embert a kezével együtt gondoljuk el. (4) Mivel tehát az erény része a kiváló embernek és a barátjának, a részek pedig nem is azonosak az egésszel, és nem is különbözőek attól, a jó emberre és barátjára azt mondják, hogy „nem különböző a jótéteménytől”. (5) A meghatározás így felöleli az összes jót, akár jótétemény, akár nem különböző a jótéteménytől.