Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, A legfőbb jóról és rosszról 3.21916

Az ő szokása [ti. Szókratészé] ugyanis az volt, hogy alapos vizsgálat és kérdezgetés útján csalogatta elő azoknak a véleményét, akikkel éppen beszélgetett, hogy aztán az általuk adott válaszokat alapul véve mondja el, ő hogyan látja a dolgokat. E szokást utódai nem követték, Arkeszilaosz viszont felelevenítette, és úgy rendelkezett, hogy akik őt akarják hallgatni, azok ne kérdéseket tegyenek fel neki, hanem ők maguk mondják el, amit gondolnak.1917 Amikor így is tettek, ő cáfolni kezdte őket; hallgatói pedig, amennyire képesek voltak, védték a saját nézetüket.1918

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave