(1) Antipatrosz azt mondta: az, aki azt állítja, hogy semmi sem megragadható, akkor jár el következetesen, ha azt állítja, hogy legalább ez az egy állítás megragadható, tudniillik az, hogy a többi dolog nem az. Karneadész erre még éleselméjűbben vágott vissza: ez nemhogy nem következetesség, hanem éppen a legnagyobb következetlenség. Aki ugyanis tagadja, hogy volna bármi is, ami megragadható, az semmivel sem tesz kivételt. Ily módon, ha ez az egy állítás sem lehet kivétel, akkor szükségképp ezt sem lehet semmiféleképpen megragadni vagy felfogni. (2) Antiokhosz, mint azt tapasztalhattam, sokkal átgondoltabban közelítette meg a kérdést: minthogy az akadémikusoknak az a tantételük1923 – nyilván sejtitek, hogy a dogma szót fordítom így –, hogy semmit sem lehet megragadni, megengedhetetlen, hogy tantételükben ugyanúgy ingadozzanak, mint az összes többi tárgykörben, hiszen épp ebben áll a lényeg. Ez ugyanis az egész filozófia elsődleges mércéje, alapszabály arra vonatkozólag, hogy mi igaz és mi hamis, mi megragadható és mi nem az. Ha tehát ezt az alapelvet magukévá tették, és meg akarták mutatni, hogy mely benyomásokat kell elfogadnunk és melyeket elutasítanunk, legalább azt a tantételt, melytől az összes igazságról és hamisságról alkotott ítéletünk függ, meg kellett ragadniuk.