(1) Ezeket az érveket1946 hozta fel Karneadész a többi filozófussal szemben, hogy bebizonyítsa: nincs kritérium. Miután azonban neki is1947 szüksége volt valamilyen kritériumra az életvezetéshez és a boldogság elnyerése érdekében, mintegy rákényszerült, hogy ezzel kapcsolatban kialakítsa a maga álláspontját, s kritériumként a meggyőző benyomást1948 alkalmazta, illetve az olyat, amely egyszerre meggyőző, akadálytalan és felülvizsgált. (2) Érdemes röviden ismertetnünk, hogy ezek között mi is a különbség. A benyomás mindig valamihez tartozó benyomás, vagyis egyrészt ahhoz a dologhoz tartozik, amelytől származik, másrészt ahhoz, amelyben létrejön: az előbbi például a külső érzékelhető tárgy, az utóbbi pedig mondjuk egy ember. Lévén ilyen, a benyomás kétféle állapottal rendelkezhet: egyfelől a benyomást keltő dolog viszonyában, másfelől a benyomást tapasztaló viszonyában. A benyomást keltő dolog viszonyában fennálló állapota szerint a benyomás vagy igaz, vagy hamis: igaz akkor, ha összhangban van a benyomást keltő dologgal, hamis akkor, ha nincs összhangban vele. A benyomást tapasztaló viszonyában fennálló állapota szerint a benyomás vagy igaznak tűnik, vagy nem tűnik igaznak. Ezek közül az előbbit az akadémikusok „megnyilvánulásnak”1949 vagy „hitelességnek” vagy „meggyőző benyomásnak” nevezik, míg az utóbbit „a megnyilvánulás hiányának”, illetőleg „hiteltelen” vagy „nem meggyőző benyomásnak” mondják: merthogy természetszerűleg sem az egyértelműen hamisnak tűnő benyomás, sem pedig az, amelyik igaz ugyan, de nem ilyennek tűnik számunkra, nem győz meg bennünket. (3) E benyomások közül az, amelyik nyilvánvalóan hamis, és az, amelyik nem tűnik igaznak, kizárható, és nem lehet a kritérium… (4) Az igaznak tűnő benyomások egyik fajtája homályos, mint azoknak a benyomásai, akik valamit zavarosan és nem pontosan észlelnek a megfigyelt dolog kicsiny mérete, túl nagy távolsága vagy akár látóérzékük gyengesége miatt, a másik fajtában viszont, amellett, hogy igaznak tűnik, erőteljesen van meg az a sajátság, hogy igaznak tűnik. Ezek közül a homályos és illékony benyomás megint csak nem lehet a kritérium: hiszen miután sem önmagát, sem az őt kiváltó dolgot nem tárja fel világosan, természeténél fogva nem győz meg bennünket, és nem késztet jóváhagyásra. Az a benyomás viszont, amelyik igaznak tűnik, és kellőképpen megnyilvánul, az igazság kritériuma Karneadész és követői szerint. (5) Mint kritériumnak eléggé nagy a terjedelme, és mivel megengedi a fokozatokat, tartalmaz olyan benyomásokat, amelyek formájuk szerint meggyőzőbbek és szembeötlőbbek más benyomásoknál. A „meggyőző” szónak mostani vizsgálódásunk szempontjából három értelme lehet: először is jelentheti azt, ami ténylegesen igaz és igaznak is tűnik, másodszor azt, ami a valóságban hamis, ám igaznak tűnik, harmadszor pedig azt, ami igaz<nak tűnik, vagyis ami>1950 közös a két előzőben. Ennek alapján a kritérium az igaznak tűnő benyomás lesz, amelyet az akadémikusok meggyőző benyomásnak is neveznek. Ám olykor kiderül, hogy ez valójában hamis, úgyhogy olykor kénytelenek vagyunk olyan benyomásokra is támaszkodni, amelyekben az igazság és a hamisság is meglehet. Minthogy az ilyen benyomás ritkán fordul elő – mármint az igazat utánzó benyomás1951 –, nincs okunk arra, hogy ne bízzunk abban a benyomásban, amely az esetek többségében igaznak bizonyul:1952 hiszen, ahogy látjuk, mind ítéleteinket, mind cselekedeteinket annak mércéje alapján ítéljük meg, ami az esetek többségében fennáll.