A Kincskereső kisködmön nem túl nagyszámú értelmezéseinek sorában visszatérő elemzési keretként tűnik fel a főhős fejlődésének, nevelődésének vizsgálata. Az ifjúsági irodalomban (különösen a 20. század „klasszikusaiban”) nem ritka a fejlődéstörténetek alapján építkező elbeszélés: ebből a szempontból a gyerek főszereplők nehézségek, próbák nyomán végmenő erkölcsi nevelődése példázatos jelentésekkel társítható. Móra regényében is azt láthatjuk, hogy „a mű kompozíciója a fejlődésregények ívét követi: egy lélek átváltozik, miközben sikerrel vagy a lelkiismeret kudarcával életpróbákat áll ki az élet stációin” (Komáromi 2005: 306.). Az alkotás érdekessége, hogy a regény és novellagyűjtemény műfaji kettősségéből fakadóan ez a nevelődés egyszerre lesz meghatározó mikro- és makroszinten: vagyis az egész történet is a főhős erkölcsi tanulásának folyamataként olvasható, miközben az egyes fejezetek felépítése külön-külön is a fejlődéstörténetek logikáját követi. Alig találunk olyan epizódot, amely ne valamilyen tanulságot jelentő történéssort foglalna magába, így „van történet az irigységről, a gazdagság utáni felesleges vágyakozásról, a szegénység erkölcsösségéről, a látszat és valóság ellentmondásáról, a gyermeki kirekesztés helytelenségéről” (Bárdos–Galuska 2013: 148.). A regénnyel kapcsolatosan gyakorta megfogalmazódó bírálat, miszerint túlságosan didaktikus jelentést igyekszik közvetíteni, leginkább azzal áll összefüggésben, hogy az erkölcsi nevelődés példázatossága több fejezetben is túl direkt módon jut érvényre. Kétségtelen, hogy néhány esetben a példaadás szándékával megfogalmazódó erkölcsi intelmek rombolják a fejezetek/novellák hatását, leegyszerűsítve a lehetséges jelentéseket még az addig akár ígéretesen építkező történetek esetében is (pl. A sarkantyús csizma című fejezet végén az apa által megfogalmazott szentenciaszerű tanulság nélkül is világos lenne, hogy mi az eseményekben megfogalmazódó nevelődés tétje).