Ez a megközelítés – melyet legkövetkezetesebben Nényei Pál képvisel – kevésbé lát problémát a kötelező olvasmányok hosszú ideje hagyományozódó listájában. Az az érv ugyanis, hogy tegyük könnyebbé a tanulók számára az olvasást, könnyen azt a tévképzetet keltheti a diákokban, hogy a szellemi erőfeszítéstől, a megértésért vívott küzdelemtől óvakodniuk kellene (Nényei 2016b). A nehezebben befogadható olvasmányok feldolgozásában viszont értelemszerűen nagyobb lesz a pedagógus szerepe és felelőssége. Neki kell ugyanis rávezetnie a diákokat arra, hogy miként szólaltathatóak meg azok a regények, amelyek világa, problémafelvetése látszólag nagyon távol áll tőlük. Ennek az az alapfeltétele, hogy magának a tanárnak kell megtalálnia a szövegben azokat a lehetséges kérdésfelvetéseket, amelyek képesek felkelteni a diákok érdeklődését. Mivel az évszázadokkal korábbi alkotások is olyan témákat, kérdéseket járnak körül, amelyek mai napig is aktuálisak lehetnek, a tanár feladata, hogy különféle módszertani megoldásokkal rávilágítson a szövegeknek ezekre a sajátosságaira. Eszerint ahelyett, hogy lecserélnénk a klasszikusokat kortárs vagy lektűr szövegekre, szerencsésebb, ha inkább rámutatunk azokra a párhuzamokra, amelyek a régebbi korok alkotásai és a jelen kor populáris kultúrájának jelenségei között húzhatók. A saját helyzetünkre reflektáló értelmezés így óhatatlanul aktuálissá válik, mivel „nem az irodalom kortárs, hanem az olvasás, hiszen csak pont abban a korban olvashatok, amiben épp olvasok. Az olvasást kell kortárssá tennünk, és az másodlagos, hogy mikor készült művet olvasok” (Nényei 2016b). Nényei Pál ennek a módszertani szemléletnek a jegyében írta/írja Az irodalom visszavág című könyvsorozatát, amelyben a középiskolai olvasmányok értelmezését, magyarázatát igyekszik a diákok számára is befogadható és élvezetes nyelven közvetíteni. A továbbiakban leginkább ennek a megközelítésnek a jegyében került kiválasztásra az a regény, amely a felső tagozatos magyar oktatás szereplőinek, vagyis a tanároknak és a diákoknak az egybehangzó állítása szerint is az egyik legnehezebben tanítható/tanulható szöveg. Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regénye tehát nem azért lesz e fejezet kiemelt alkotásává, mert ezt tartjuk a legajánlatosabbnak a tanórai feldolgozásra a klasszikus kötelezők sorában, hanem sokkal inkább azért, hogy rávilágítsunk, milyen megközelítési, értelmezési lehetőségei vannak az aktualizáló „kortárs olvasásnak” az egyik legproblémásabb iskolai kötelezőre vonatkozóan.