Ebben az időszakban került sor az Európa Tanács szükségletelemzésére, amely az üzleti és politikai élet változásainak, az új munkavállalási lehetőségeknek és egyfajta előrelátásnak egyaránt betudható. Ugyanekkor a nyelvészetben a figyelem a mikrolingvisztikai jelenségek felől a makrolingvisztika irányába mozdult el. Mindez számos nyelvszemléleti változáshoz vezetett, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy a formacentrikusság átadta helyét a funkciók és általában a funkcionalitás vizsgálatának. E változások egyenes folyománya egy újfajta tantervi elképzelés létrejötte, amely eleinte kizárólag a nyelvtani jelentés és a beszédfunkciók világára épített tananyagot fogadta volna el. E tantervi változásokkal egy időben az elmélet próbájaképpen újfajta tankönyvek láttak napvilágot. E könyvek szerzői hamar rájöttek arra, hogy a funkcionális tantervi szemlélet sem nélkülözhet bizonyos korábbi tantervépítési tényezőket, mint például a tematikusság. E változások forradalmi jellege leginkább abban jut kifejezésre, hogy az összes korábbi módszer döntően kódcentrikus volt (kivéve talán egyes humanisztikus módszereket, amelyeknek ezzel szemben nem volt semmilyen nyelvelméleti elképzelése), vagyis a kommunikatív nyelvtanítási elmélet a funkciók és a nyelvtani jelentés kategóriáinak előtérbe állításával másként szemléli a nyelvet. Miközben a nyelvi szintek, nyelvi elvárások egyre világosabbá váltak, kész tankönyvek születtek egy olyan időszakban, amikor ennek az új nyelvtanítási elképzelésnek még nem volt jellegzetes osztálytermi gyakorlata. Más módszerek használható eljárásait igyekezett más célokra használni. Talán éppen ezért mondhatjuk, hogy a hetvenes évek kommunikatív nyelvtanítása elvszerűségében páratlanul erős, osztálytermi gyakorlatában pedig meglehetősen bizonytalan volt.