Alighanem véletlen egybeesés az a furcsa tény, hogy a nyelvtanítás történetében ezen a néven híressé vált naturális vagy természetes módszer kiötlője és megvalósítója ugyanúgy két személy (Heness és Sauveur), mint a most tárgyalandó kortárs természetes módszer szerzőpárosa (Krashen-Terrell, 1983). Bár a két módszert több mint száz év választja el egymástól, a korábbi (Heness és Sauveur), egzotikumnak tekinthető a nyelvtani-fordító módszert kultiváló környezetben. Frissessége akkor abban nyilvánult meg, hogy bízott a szemléltetésben, az utánzásban, az elsajátítási képességekben, és így nemcsak névrokona, hanem vérrokona is lehetne a mostaninak. A régi szerzőpáros esetében is egyikük volt inkább az osztálytermi megvalósítás ihletett mestere (Sauveur); e kortárs módszer esetén pedig Terrell az a személy, aki már a hetvenes évek vége felé kifejlesztette természetességre törekvő módszerét, mint Kaliforniában tanító spanyoltanár. Összefogása az alkalmazott nyelvész Krashennel, aki ebben az időben lett világhírű nyelvelsajátítással kapcsolatos hipotéziseivel, szerencsésnek mondható. Krashen társulása Terrell gyakorlati elképzeléseihez (és viszont) többet ért, mint a legjobb reklám: nagyban növelte a természetes módszer piaci értékét és ezáltal elterjedtségét. Az is különleges esemény, hogy Krashen, aki rendre figyelmen kívül hagyja könyveiben a nyelvtanítás-történeti előzményeket, ebben a közös munkában eltér ettől. A szerzők kijelentik, hogy eljárásaik voltaképpen hagyományosak (mivel a kommunikáció a cél, az anyanyelvet pedig nem szabad használni), ezért módszerük rokon minden olyan korábbi eljárással, amely fonetikai, vagy reform, vagy direkt, vagy természetes, vagy pszichologizáló stb. néven ismertté vált. Jelen könyv olvasói még feltehetően emlékeznek arra, hogy mekkora különbség volt Heness és Sauveur naturális módszere vagy az ugyancsak szerzőpáros Berlitz és Joly eredeti direkt módszere, illetve a transzkripciókkal és gyötrelmes kiejtési gyakorlatokkal telezsúfolt fonetikai módszerek között. Ám a távolság bizonyára megszépíti a tényeket, és lekerekíti az éles kontúrokat. Krashen és Terrell természetes nyelvtanítási elképzelése (the Natural Approach) nem a száz évvel ezelőtti elképzelésekkel, hanem inkább a kortárs kommunikatív nyelvtanítással és a különféle nyelvelsajátítási elméletek következményeivel rokon. Ebben a természetes módszerben a hangsúly nem a kérdésekkel-ismétlésekkel kiváltott nyelvi produkción van, hanem inkább a befogadáson. A befogadás szintje szabott: mindig csak kevéssel nehezebb a jelölt szintjénél; az igazi küzdelem ezért a mennyiséggel folyik, amelyhez figyelemre és érzelmi elkötelezettségre van szükség, hogy a bemeneti anyagból befogadott anyagot rögzítsük. A természetes megközelítés lényege, mozgatórugója tehát a megértés: ez a befogadás kapuja.