Furcsának tűnik egy ilyen alcím, miután hetedhét országot bejárva éppen hét fejezetben kóstolgattuk a feladatközpontú nyelvtanítás lehetőségeit. A jobb megértés érdekében átugrottunk egy-egy lényeges, de esetenként túl bonyolult elméletet. Nem szóltunk például a didaktikai kör teljességéhez tartozó mérés és értékelés folyamatáról. Milyen mérési és értékelési formák használhatók a feladatközpontú nyelvtanításban? Minthogy különleges és elvhű nyelvtanítási technikák didaktikai egységéről van szó a feladatközpontú nyelvtanításban, sejthető, hogy a folyamat sikerességének megítélésére speciális tesztmódszereket fejlesztettek ki. Ezek tárgyalásába azonban itt és most nem bocsátkozunk. Ennek egyik technikai oka az, hogy a jelen monográfia első része egy olyan tankönyvsorozatnak, amely egy külön kötetében (Bárdos, 2002/a) foglalkozik az idegen nyelvi mérés és értékelés tudnivalóival. Ez azonban csak egy felszíninek tűnő technikai kifogás. A lényeg inkább az, hogy a legtöbb nyelvtanár számára már a diszkrétpontos vagy pszichometrikus tesztelés, az integrált tesztelés és a kommunikatív tesztelés fejlődésvonala sem mindig követhető, nem is beszélve a klasszikus tesztelmélet modern tesztelméletbe történt átcsapásáról. Ez a különálló szakma lassan olyan helyzetbe hozza az átlagos gyakorló nyelvtanárt, hogy akkor jár el helyesen, ha speciális mérési és értékelési problémáival tesztszakemberhez fordul. Jelen pillanatban talán elegendő annyit mondani, hogy a feladatközpontú nyelvtanításban a különféle tesztelési módszerek segítségével a nyelvi rendszert megjelenítő és ellenőrző vizsgálatok éppúgy lehetségesek, mint az adott helyzetekben a performanciát közvetlenül értékelő eljárások. Az előző pontosan kidolgozott nyelvtudásfogalommal dolgozik (felállítja a célképzetet mint konstruktumot), míg az utóbbi a tartalomhoz jobban kötődő, az adott helyzetben mintegy rutinszerűen elvárható megoldást, nyelvi helytállást, performanciát tekinti célképzetnek. Ennélfogva a feladatközpontú nyelvtanítás mérésmetodikájában nemcsak a feladatot magát kell „jól kitalálni”, hanem részletesen át kell gondolni a feladat megoldásának menetét, a jelölt performanciájának mérésére pedig részletes értékelési skálát kell felállítani. A feladatközpontú nyelvtanításhoz kapcsolódó tesztelméleti, illetve mérésmetodikai eljárásokat tehát praktikus okokból itt és most nem tárgyaljuk, ellenben az olvasót, a már fent említett magyar ajkú szerzőhöz utaljuk (Bárdos, 2002/a; vö. még Hock, 2003). A feladatközpontú nyelvi értékelésről legutóbb Ellis nyilatkozott igényesen (2003: 278-317).