A nevelés 21. századi célképzetei különféle kompetenciák fejlesztésére irányulnak (vö. Nagy, 2000). A nyelvtanítás célképzete: a nyelvtudás történetileg változó képlet ugyan, de legjobb leírásai szerint különféle kompetenciák egybefonódásából áll. A célokhoz vezető út kimunkálása – mint legnemesebb pedagógiai feladat – széles körű felkészültséget igényel. Hosszú távú célok eléréséhez nem elegendő az egy-egy tananyagba szorított vagy a helyi tantervek által diktált, illetve az osztálytermi körülmények kényszerére kialakult metodikai (osztálytermi KRESZ) szintű tudatosság. A hosszú távú célkitűzések eléréséhez a tanítási célok egészét meghatározó, huzamosan és tartalmasan uralkodó szemléletmódra van szükség, amelyet esetünkben nyelvpedagógiai tudatosságnak nevezhetünk. A nyelvpedagógiai tudatosság szabadságfokot jelent, amelynek feltétele és meghatározója a szaktudás mélysége. Az viszont nyelvtanítás-történeti, tantervelméleti, nyelvmetodikai, mérés- és értékeléselméleti ismereteken alapuló gyakorlati alkalmazásokat jelent, amely a visszacsatolás segítségével, folyamatos döntések eredményeként rendszerszerűen képes fenntartani a helyes gyakorlat módszerfüggő, illetve módszerektől független elemeinek arányait. A nyelvpedagógiai tudatosság azt tűzi ki célul, hogy a gondjainkra bízott populációban – a lehető legmagasabb szintű szakmai felkészültség segítségével – az egyéni képességek optimumát fejlesszük ki diákjainkban, amelynek érdekében a nyelvpedagógiai eljárások individualizálását, ésszerű differenciálását is képesek vagyunk megoldani. Miként lehet ezt a célt elérni?