A nyelvtanítás-történet propedeutikai tárgy, amely előkészít és bevezet a nyelvpedagógia tudományába. A nyelvtanulás, nyelvtanítás körüli teendőket sokan igen gyakorlatias tevékenységnek tekintik, ám az a multidiszciplináris tudományág (a nyelvpedagógia), amely ezt a pragmatikus tevékenységet vizsgálja, jól strukturált és egyre több releváns összefüggést tár fel a nyelvtudás megszerzésének világából. Így a nyelvtanítástörténet mint tantárgy nemcsak a belső fejlődés megvilágításáért felelős, hanem ennek keretében kell elsajátítani azokat az alapfogalmakat is, amelyekre később támaszkodhatunk. Rendszerszerű, koherens képet a nyelvpedagógia fejlődéséről és tudatosulásáról csak akkor nyerhetünk, ha tudásunk egy része (mégpedig az, amely túlnyomónak mondható) explicit tényekből, jól meghatározott fogalmakból, jól leírt folyamatokból, jól illeszkedő kategóriákból áll. A történeti visszapillantás haszna a múlt eredményeinek, lehetőségeinek, mulasztásainak tudatosulása a jelenben: ez – és csakis ez – a professzió egyedül hiteles perspektívája. Ez a rálátás szolgáltathatja az egyedül helyes kritériumokat ahhoz, hogy a jelen – és még inkább a jövő – új módszereit megítélhessük. Történetiség és jövőbeli lehetőség között feszül az az ív, amelyet pillantásunk befogad, mert csak általunk lehet a nyelvtanítás története élő, egy magunk választotta pillanatban, vélhetően nyelvpedagógiai tudatunk zenitjén...