Vegyük tehát sorra még egyszer a módszer osztálytermi megvalósulásának legfontosabb elemeit. Döntően szóbeliségen alapuló módszer ez, amely a kérdve kifejtés módszerével egész mondatokban dolgozik, eredetileg dialogizált formákban. Később – a hosszú és terjedelmes fonetikai bevezetést követően – viszonylag rövid szövegek következtek, amelyek idővel egyszerű, modern prózai szövegek lettek, főként a célország szokásairól, életstílusáról, földrajzáról, történelméről. A hosszú fonetikai bevezetők során az azonnali korrekció volt divatban, és fonetikai átírást is tanítottak az életkortól, az absztrakciós szintektől függetlenül. A készségek sorrendje a beszéd, majd később az olvasás, és csak nagyon sokkal később az írás. A nyelvtant tudatosan nem tanították, elsajátítása induktív úton, esetleg ösztönösen történt. Mivel a direkt módszer célul tűzte ki a célnyelven történő gondolkodást és a couleur locale nyelvi megteremtését, így az anyanyelv használata és a fordítás természetesen tilos volt. Szemben a nyelvtani-fordító módszer grammatikai tanmenetével, a direkt módszer a tematikus tanmeneteket részesítette előnyben (ekkor került bevezetésre a hagyományos társalgási témák rendszere az időjárástól a ruházkodásig, a banktól a postahivatalig, amelyeket mind a mai napig tanítanak társalgási kurzusokon). A kiejtés utánzással történt, hangrögzítés hiányában a szövegolvasást is – hangos olvasás formájában – kiejtési gyakorlatnak tekintették. Az új szavak, kifejezések tanításában a képeken kívül a gesztusok, az arcjáték, illetve a korábban már tanult szavak egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az új képzetek a célnyelven alakuljanak ki. A fentiekhez hozzá kell még venni azt a tényt, hogy a Berlitz-iskolák hatására a direkt módszer kis csoportokban oktatott (max. 10 fő), és arra törekedett, hogy anyanyelvű tanárokat alkalmazzon.