Mint láttuk, a direkt módszer célkitűzése a célnyelvi kommunikáció kialakítása, amelynek központi csatornája a beszéd. Az idegen nyelvű gondolkodás világrajöttét a jelentés és a célnyelv közötti direkt kapcsolat (vagyis az anyanyelv kizárása) hivatott elősegíteni. A célnyelvi viselkedést a célnyelvi kultúrába ágyazott életmód elsajátításával egyetemben kell elképzelni. Ezért a szemantizálásban kulcsfontosságúvá válik a képek, tárgyak eredetisége, hangulatteremtő ereje, de a tanári színpad más kellékei is, mint például a pantomim (a tanár nem magyaráz, nem fordít, hanem bemutat). Fentiek miatt a tananyag felépítése általában tematikus, időnként szituatív. A klasszikus direkt módszer mind a tanár, mind a diák számára igen megterhelő lehet: a tanár legyen az adott köznyelv és kultúra igen ihletett (anyanyelvű vagy anyanyelvi szintű) közvetítője; a diák legyen az adott kultúra nagy memóriakapacitással rendelkező rajongója. A direkt módszer későbbi (fokozatos, eklektikus, mérsékelt, orális stb.) változatai, már a többi készséget is arányosan fejlesztik, bár a „beszéd primátusa”, valamint „a szókincs fontosabb, mint a nyelvtan” elvei mindvégig megmaradnak. Jóllehet a diák már nem annyira passzív, mint például a nyelvtani-fordító módszerben, és csoportbontás is elképzelhető, a módszertani irányítottság, vezetettség mégis igen magas. A visszacsatolás igen esetlegesnek tűnik, és nem formális, ami mögött az az elv húzódik, hogy a diákok a nyelvhasználattal bizonyítsák az elsajátítottság fokát, ne pedig a nyelvről szóló ismeretekkel. Az ellenőrző formák között szerepel a lexikacentrikus kikérdezés, illetve interjú, valamint a szabad fogalmazás. A módszer jellegzetessége még a mindvégig intenzív és tudatos kiejtéstanítás. Mivel a nyelvtan elsajátíttatása induktív, és explicit szabályokat nem is alkalmaznak, a módszer gyakran különféle paralingvális trükkök segítségével teszi érzékelhetővé a hibát, és ezzel a diákot arra ösztönzi, hogy a saját hibáit kijavítsa. A direkt módszer eljárásai között a kérdés-felelet technikán, társalgáson, tematikus fogalmazáson kívül jellegzetes még a hangos olvasás, a diktálás és a manipulatív értésgyakorlatok (a szöveg értettségét egy rajzzal kell bizonyítani) alkalmazása. Gyakran előfordul, hogy egy adott anyag kiindulópontja egy egyszerű, könnyen elmesélhető, igecentrikus történet, amelynek feldolgozása során – a direkt módszerre oly jellemző módon – a kontextusteremtés eredetisége a tanári találékonyság függvénye. A tárgyakkal, képekkel, esetleg faliképekkel, szinonimákkal és parafrázissal szemantizált anyagot a tanár átalakításokkal, újabb elmeséléssel, kérdés-felelettel, megint újabb elmeséléssel, írásos megerősítéssel (diktálás), újabb elmeséléssel és elmeséltetéssel automatizálja.