1957-ben három kardinális jelentőségű munka látott napvilágot a pszichológia, a nyelvészet és az alkalmazott nyelvészet világáról: Skinner a verbális viselkedésről, Chomsky a szintaktikai struktúrákról, Lado pedig a nyelvészet kulturális aspektusáról nyilatkozott (Skinner: Verbal Behaviour; Chomsky: Syntactic Structures; Lado: Linguistics Accross Cultures: Applied Linguistics for Language Teachers). Mindhárom munka egymástól nagyon eltérő területekről indul és nagyon eltérő területek felé tart. Pillanatnyi találkozásuk térben és időben afféle „hármas út” (vö. Vörösmarty: Csongor és Tünde) a nyelvpedagógiai gondolkodás számára. Skinner munkája a behaviourizmus egyik csúcsműve, amelynek nyelvtanítási hatása később még tükröződik a korszak egyik legkiemelkedőbb nyelvpedagógiai művén, az audiolingvális alapú nyelvtanítás legrészletesebb elemzésében (Mackey: Language Teaching Analysis, 1965). Chomsky munkája a transzformációs-generatív nyelvészet első – ha nem is végleges – megfogalmazása, amely a nyelvszemléletre gyakorolt hatásával később mégis letaszítja az audiolingvális nyelvtanítást a strukturalista-behaviourista koncepció zenitjéről. Lado kontrasztív nyelvészeti műve pedig – az egyetlen, amely a nyelvtanárokhoz szól – mostanában kezd hivatkozott anyaggá válni, miután a nyelvek tanulmányozásának kultúrába kötöttsége hosszú ideig meg nem engedett vagy egyenesen tiltott téma volt. A kompetenciatanok világában a kulturális kompetencia még mindig nem foglalta el a jelentőségének megfelelő helyet.