A módszer kifejlesztője Georgi Lozanov bolgár orvos és pszichiáter, aki a szuggesztológia tudományát sajátos válogatással alkalmazta a tanulásban, különösképpen a nyelvtanulásban: ez kapta a szuggesztopédia nevet. Hitetlenkedéssel fogadott kísérleteiről a nyugati világ Ostrander és Schroeder (1970) könyvéből értesült. Szemben más humanisztikus és pszichologizáló módszerekkel, a szuggesztopédia nem volt ismeretlen Magyarországon; elméletéből doktori értekezés is született (Szentgyörgyvári Artúr), voltak ismert tanárai (Füredi Éva), és a budapesti helyszíneken kívül a veszprémi OOK székházban is tartottak tanfolyamokat. Lozanov legismertebb könyvét 1978-ban publikálták Londonban, amely az 1971-es bolgár eredeti fordítása. Magyarországon még ma is vannak szuggesztopédiával kacérkodó nyelviskolák, a nyelvtanárok többsége azonban – annak ellenére, hogy közép-európai eredetű módszerről van szó – keveset tud valódi tartalmáról. Kísérletes bizonyítás hiányában Lozanov eredményességének hírét ugyanolyan kételkedéssel fogadta a „nyugat”, mint a szovjet-orosz pszichológia elméleti következtetéseinek búvópatakszerű zsenialitását. Lozanov nem egy agyonstrukturált, kristálytiszta logikával felállított rendszert akart működtetni, hanem néhány elfogadott tudományos elv hangoztatásával a nyelvtanulásban néhány olyan modus vivendit próbált megtalálni, amelyek képesek voltak fokozni a hatékonyságot. Ezekben az eljárásokban természetesen mind orvosi tapasztalatait, mind klinikai ismereteit felhasználta. Néhány elképzelése forradalmian újszerűnek hatott: kevesen kötötték össze a ritmus és zene hatását gondolkodási műveletekkel, nem is beszélve a jógalégzésről és más módszertani fogásokról (Yehudi Menuhint pedig ismerhették volna). Az persze hamis híresztelés volt, hogy a szuggesztopédiával alkalmanként több száz szót tanítanak meg (a kurzus valójában 60 órában 2000 szót tanított társalgás segítségével), de azt valóban ígérte Lozanov, hogy képes a memóriát fejleszteni, és a csak ködös elképzelésekkel rendelkező nagyközönség a hihetetlen memóriafejlesztést hol a hipnózissal, hol az alvatanulással kötötte egybe, amelyekhez Lozanov módszerének természetesen semmi köze. Célszerűnek látszik tehát Lozanov eredeti megállapításait, elképzeléseinek elméleti hátterét megvilágítani, majd a gyakorlatot ismertetni, mielőtt a módszert vagy hatékonyságát értékelnénk.