Lozanov három kritériumot szab a tanárnak, amelyet tanításában teljesítenie kell; háromféle eszközre lesz szüksége ahhoz, hogy eredményes legyen: művészi, pedagógiai és pszichológiai eszközökre. A művészi eszközök használatának célja az, hogy az egész folyamat vidám legyen és könnyed; a pedagógiai eszközök használata ahhoz szükséges, hogy a tanítás során mind a tudatos, mind az ösztönös tanulást a cél érdekébe állítsa. Végezetül a pszichológiai eszköztár lényege az az állandó szuggesztív interakció, amelynek fenntartása szintén a tanár feladata. Lozanov nyelvtanára tehát mágikus személyiség, mert a hangsúly továbbra is a relaxáláson és a szuggesztív interakción van. Ennek ellenére sokan a szuggesztopédia körülményeit voltak csak képesek megjegyezni, az ugyanis meglehetősen elüt az 1970-es években jellemző – és főképpen anyagilag megengedhető – osztálytermi környezettől. Lozanov ugyanis úgy gondolja, hogy az elsajátításhoz, az ösztönös tanuláshoz a környezet is hozzájárul, amelyben a vonzó, harmonikus osztályterem alapkövetelmény, amely nélkül nem lehet elérni megfelelően relaxált állapotokat. Az osztályteremben padok helyett kényelmes foteleket kell elhelyezni, a célszerűen bebútorozott szobában a falakon eredeti művészi munkák, például festmények legyenek, a tanteremben legyen fejlett audiovizuális berendezés és hifi hangvisszaadási körülmények. Legyenek az osztályteremben olyan dísztárgyak, amelyek a perifériás tanulás útján közvetíteni képesek kulturális tartalmukat, vagyis a tanuló fizikai és mentális biztonságérzetének növeléséhez sok pénzre van szükség. Lozanovnak alighanem sikerült ezeket a külsőségeket is megvalósítania, ugyanis a 70-es években vezetett kurzusokat magas beosztású állami vezetők és pártfunkcionáriusok részére is. Módszereinek lényege mégsem a technikai háttér, hanem az emberi tényező. Ideje, hogy Lozanov gyakorlati elképzeléseit is megismerjük.