Négy módszer részletesebb tárgyalása elegendőnek látszik ahhoz, hogy bizonyos értékítéleteket is hozhassunk a humanisztikus nyelvtanítással kapcsolatban. A humanizmus az általános emberi érdekek iránt való odaadás; az iskolában az emberi kultúra közvetítése, előmozdítása. A humanisztikus nyelvtanítási módszerek esetén is a humán kvalitások megőrzéséről van szó, nemkülönben felhasználásukról a tanulási folyamatban. A humán kvalitások között hagyományosan egymással szinte átfedésben szokás felsorolni az érzelmeket (amelybe egyaránt beletartoznak a személyes érzelmek vagy a műélvezet által kiváltottak); a társadalmi kapcsolatokat (pl. barátság, kooperáció); az egyéni felelősségérzetet; az intellektust (racionalitás, tudás megértése) és az önmegvalósítást. Nem véletlen, hogy a humanisztikus nevelésben oly sokat foglalkozunk a személyi fejlődéssel, az önelfogadással, illetve a személyiség mások általi elfogadásával. Részben talán ez az oka annak a ténynek, hogy az itt tárgyalt szerzői módszerek inspirációjukat főként a pszichológiában találják meg, és nem a nyelvészetben. A nyelvtanulókat teljes személyiségként kezelik, akiknek megvan a személyi méltóságuk és integritásuk, az érzelmi és intellektuális igényeik. Mint láttuk, a fenti módszerek alapítói között akad orvos, pszichológus, filozófus és pszichiáter, de nyelvész nincsen közöttük. A nyelvészeti elképzelések szinte teljes hiánya elgondolkodtató, tekintettel arra, hogy a tanítási folyamat tárgya egy idegen nyelv. Egy ilyen pszichologizáló, humanisztikus megközelítés esetében elfogadhatónak tartjuk, hogy a diákokat arra bátorítják, hogy beszéljenek magukról, legyenek nyíltak és kooperatívak másokkal, adjanak hangot érzelmeiknek stb. Ebben az értelemben a tárgyalt négy módszer közül csak a tanácskozó módszer és a szuggesztopédia tekinthetőek igazán humanisztikus módszereknek, a cselekedtető módszer és a néma módszer nem felelnek meg minden tekintetben ezeknek az elvárásoknak, sőt számos konzervatív nyelvtanítási elemet is megőriztek. Gyakorlatilag azért kerültek mégis ebbe a csoportba az osztályozás során, mert mint már korábban is említettük, ezek a módszerek kivétel nélkül visszautasították a hagyományos osztálytermi térformákat, lázadtak ellene, és felrúgták az iskolák osztálytermeinek hagyományos elrendezését, amely több száz év egy lehetséges tanár-diák modelljét bútorokba fagyasztotta. (Jellemző, hogy amikor ezek a nyelvtanítási módszerek először megjelentek Magyarországon, az iskolák semmit sem vettek észre a tanár-diák viszony megváltozásából, azt azonban mindjárt jelentették, hogy az angoltanár rendetlenséget csinált az óráin, mert átrendezte a termet.)