Dudás Anikó

Információs műveltség felsőfokon

Könyvtárinformatika – szakirodalmi forráskutatás a bölcsészet- és társadalomtudományokban


Nemzetköziség, tájékoztatási rendszer

A világ összes kiadványának egységes számbavétele és kereshetővé tétele régi álma a bibliográfusoknak. Az első ilyen kezdeményezés Konrad von Gesner nevéhez fűződik, aki a könyvnyomtatás első évszázadában készült latin, görög és héber nyelvű könyveket kísérelte meg összeírni. Munkáját Bibliotheca universalis címmel négy kötetben adta ki (1545–1549). A teljes földkerekségre kiterjedő egységes számbavétel utópiának tűnik, a teljességre való törekvés azonban továbbra is szüntelenül kísért. 1973-ban az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel (Universal Bibliographic Control, UBC) program formálisan is meghirdette a világ kiadványainak számbavételi programját, az adatok közzétételét, kereshetőségét és könyvtárak közötti együttműködést célozva. A program alapelvként lefektette, hogy az egyetemesség az egyes nemzeti bibliográfiákon keresztül valósulhat meg, a nemzeti bibliográfiáknak ezért alapfeladata számbavenni a saját országuk területén megjelent dokumentumokat. Habár az UBC program a teljes bibliográfiai univerzum átfogására utópisztikusnak bizonyult és a kétezres évek elején kialudt, az egyetemes számbavételre való törekvés nem szűnt meg, folytatást nyer a gyűjtemények virtuális integrációinak folyamataiban. A nemzeti bibliográfiák beágyazódnak az egyetemes tájékoztatási rendszerbe, ezáltal is hozzájárulnak az információkhoz való szabad hozzáférés jogának érvényesítéséhez, a tudomány, a kutatás, az oktatás és művelődés területeinek információs ellátásához. A különféle virtuális és egyesített metaadat-csomópontok révén, valamint a kapcsolt adatok nyílt közzétételével a nemzetközi erőfeszítések valóban globálisan kiterjesztett tájékoztatási rendszerré szerveződnek.

Információs műveltség felsőfokon

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 242 1

E munka előzménye Könyvtárinformatika címmel jelent meg 2011-ben. A tartalomszolgáltatások az online technológiai feljesztésekkel lépést tartva rendkívüli iramban változnak, a frissítések követése, az újdonságok alkalmazása megkerülhetetlen. A hangsúlyeltolódásokat és a tartalmi megújítás mértékét a főcím változása is jelzi (Információs műveltség felsőfokon).

Az összeállítás elsődleges célja a korszerű könyvtári rendszer és a kapcsolódó szolgáltatások ismertetése, a szakirodalmi információforrások és felhasználásuk áttekintése. Ezen túlmenően olyan kézikönyv szerepét is be szeretné tölteni, amely kiegészítője lehet a kutatásmódszertani bevezetőknek, segítséget nyújthat az önálló tanuláshoz, a szakirodalmi és egyéb információforrások megismeréséhez, a kutatómunka megkezdéséhez és az újfajta digitális műveltséget igénylő más foglalkozásokhoz is. Vezérfonalként, a tartalomszolgáltatások új trendjeinek áttekintéseként, a bölcsészet- és társadalomtudományi területeken tevékenykedő valamennyi elhivatott szakembernek is ajánlható. Kézikönyvként mindazok számára hasznos lehet, akik tágítani szeretnék a szakterületi forrásokról szerzett tudásukat, be szeretnének pillantani a korszerű szakirodalmi adatbázisok világába, és ezeket az eszközöket kreatívan szeretnék hasznosítani a saját munkájuk során.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dudas-informacios-muveltseg-felsofokon//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave