A Magyar Nemzeti Bibliográfia (MNB) közreadója, gondozója az Országos Széchényi Könyvtár. Kezdetei Czvittinger Dávid 1711-ben megjelent Specimen Hungariae literatae c. latin nyelvű munkájához fűződnek. Czvittinger Dávid a kor szokásának megfelelően biobibliográfiát készített, 269 magyar írót sorol fel, röviden közli életrajzukat és műveik adatait, a függelékben pedig a Magyarország történetét feldolgozó hazai és külföldi irodalmat lajstromozza. Czvittinger német egyetemeken tanult, a Speciment külföldi tartózkodása alatt állította össze, s csak szűk lehetőségekre szorítkozhatott. Munkájában az egyes életrajzok bemutatásának színvonala egyenetlen, Szentmihályi János bibliográfus jegyzi meg róla: „sem az irodalomtörténet, sem az irodalomkritika szempontjából nem bírnak értékkel. Igen bőkezűen bánik dicséretekkel, néha jelentéktelen írókat magasztal, neves írókról pedig megfeledkezik” (Szentmihályi, 1998, 1974, 4). A kezdeményezés azonban nem maradt folytatás nélkül, egymás után következtek ezután az összeállítások magyar szerzőkről és művekről. A biobibliográfiák az írók életrajzi adatait, műveik jegyzékét és a rájuk vonatkozó irodalmat közlik. Ma is nélkülözhetetlen alapforrás Szinnyei József 14 kötetes életrajzi összeállítása, a Magyar írók élete és munkái, amelyben közel 30.000 író életrajzát közli. Az 1914-ben lezárult nagy mű pótlásaira Gulyás Pál vállalkozott (Magyar írók élete és munkái, 1939–1944, A–D betűig), ezt a munkát azonban nem tudta befejezni. Viczián János munkájának eredményeként a sorozat kiegészült az Özséb páter szócikkig, a P betűtől a cédulaanyag pedig internetről érhető el a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja honlapjáról (http://gulyaspal.mtak.hu/). A két biobibliográfia a könyvkereskedők körében, a könyvészetek szerkesztésénél és a kutatómunkában is jelentősnek bizonyult. Törzsadatként – a szükséges pontosításokkal, kiegészítésekkel – napjainkban felhasználják a XIX. századi retrospektív bibliográfiai feltáráshoz is.