Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A fogyasztóvédelem szabályozása a Lisszaboni Szerződésben

Rögzítendő, hogy a tárgykört érintő rendelkezéseknek csupán egy része található az EUMSz. XV. címe alatt, mivel a Szerződések egyéb rendelkezései között is vannak olyanok, amelyek összefüggésbe hozhatók a fogyasztóvédelmi politikával. Ebben a körben alapvetően két rendelkezést indokolt kiemelni. Az EUMSz. 4. cikk (2) bekezdésének f) pontja rögzíti, hogy az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskör érvényesül – egyebek mellett – a fogyasztóvédelem területén. Az idézett rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a fogyasztóvédelem területén nem érvényesül az Unió kizárólagos hatásköre, a szabályozási jog – az arányosság és a szubszidiaritás elvének figyelembevételével – megoszlik az Unió és a tagállamok között. Szintén ebbe a körbe vonható az EUMSz. 12. cikke is, amely deklarálja az általunk már korábban is említett ún. horizontális klauzulát, miszerint a fogyasztóvédelmi követelményeket figyelembe kell venni az egyéb uniós politikák és tevékenységek meghatározásakor és végrehajtásakor. Kiemelendő másrészt az is, hogy az EUMSz. 169. cikke lényegében érdemi változtatás nélkül átveszi a korábbi EKSz. 153. cikkében foglalt szabályozást.490

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave