Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A fogyasztóvédelemért felelős miniszter tevékenysége

Magyarországon a fogyasztóvédelem ágazati irányítója a miniszter, a fogyasztóvédelem azonban 1990 óta többször (is) gazdát cserélt. 1990 és 2004 között a Gazdasági Minisztérium, 2004 és 2006 között az Ifjúság-, Családügyi és Szociális Minisztérium, 2006 és 2010 között pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium volt a terület ágazati főhatósága. A hatályos szabályozás szerint a fogyasztóvédelemért a nemzetgazdasági miniszter a felelős. A hatásköri szabályok változása jól mutatja, hogy a fogyasztóvédelmet éppen gazdasági, fejlesztési vagy jogi kérdésnek tekintették a hatalmon lévő kabinetek. A reguláció szerint a nemzetgazdasági miniszter kidolgozza és a Kormány elé terjeszti a fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, s intézkedéseket tesz és kezdeményez a fogyasztói jogok védelme és érvényesítése érdekében. A miniszter által kidolgozandó fogyasztóvédelmi politikai koncepció tartalmazza az elérendő célokat, az ennek érdekében végrehajtandó feladatokat, valamint a kitűzött célok megvalósításának eszközeit. A miniszter – ezenkívül – irányítási jogot gyakorol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója felett, aki ennek keretében évente köteles beszámolni a hatóság tevékenységéről.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave