Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A szabályozás története, fejlődési irányai

A területfejlesztés magyarországi fejlődése főbb vonalaiban a nemzetközi trendekhez igazodik. Az első vonatkozó jogszabály az 1937. évi VI. törvénycikk volt, amely még nem lépte át ugyan a települési kereteket, de a kor színvonalának megfelelően már képes volt külön rendezni a településfejlesztés és a településrendezés kérdéseit. A következő kódex jellegű jogszabályunk az 1964. évi III. törvény volt, amely meglehetősen időtállónak bizonyult, mivel egészen 1996-ig hatályban maradt. Időtállóságát annak köszönhette, hogy a Magyar Népköztársaság gazdasági, társadalmi viszonyai egy olyan mesterséges rendszer mentén nyertek elrendezést, ahol egyértelműen a centralizált, hierarchizált fejlesztési metódus dominált, erőteljes ágazati szemlélettel. A törvény kerettörvény volt, ami elsősorban a hatósági eszközökre és nem az érintettek minél szélesebb együttműködésére koncentrált.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave